Szombat előfizetés 2017

Mit ér a magyar, ha zsidó?

Írta: Vajda Róbert - Rovat: Archívum, Vélemény

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

MAGYARNAK LENNI történelmi kihívás. Zsidónak lenni sors. És magyar zsidónak?

Egyetemi professzorom egyszer, személyi lapomat nézegetve, anyám neve után érdeklődött. A papírokból kivörösödött arccal tekintett fel és rám ripakodott: Miért mondja maga, hogy magyar, amikor zsidó?! Tényleg, miért? Vajon miért nem lehetek, miért nem hagyták soha és még most sem akarják megengedni, hogy egyszerre lehessek magyar és zsidó?! Nekem nincs miért megtagadnom egyiket sem, s nem szeretném, ha valamelyik is engem tagadna meg. Engem minden ideköt, mert nem felerészben vagyok egyik vagy másik, hanem teljesen mindkettő. És nem hiszem, hogy egyedül vagyok ilyen. Nekem a piros-fehér-zöld lobogó éppen úgy megdobogtatja a szívemet, mint Izrael szabad kék Dávid-csillaga. Számomra ugyanúgy mindent jelent, ha azt hallom: Édesanya vagy Erec Izrael. Megértem, ha valahol úgy köszöntenek: Salom, vagy csak azt mondják egyszerűen: Béke. Mindkettő hozzám szól, véreimtől ered.

Ez a Kárpát-medencébe szorult ország a honfoglalás óta képes elviselni a magyarok és a zsidók közös létét. A kazárok félzsidó törzse még a honfoglalókkal együtt érkezett ide új hazát keresni, a szétszóratott zsidók máshonnan is számosan idekeveredtek. Letelepedtek, és igyekeztek beleépülni a népbe. Nemzeti-vallási önállóságuk megtartása mellett magyaroknak vallották magúkat; vállalták és szolgálták ezt a hazát.

Pedig az egész történelmen keresztül csak kitaszítottság, megkülönböztetés járt ezért cserébe. Különleges, kiagyalt adók, vérvád, tiltások, megszégyenítő öltözék, gettóban való elkülönítés várta őket. Furcsa, de a magyar zsidóság történelmi érdeke sokszor éppen az ellenkezője volt a magyar törekvéseknek. És mégis… Soha nagyobb békében, nyugalomban nem élt e hazában zsidó közösség, mint például a török hódítás alatt. Sérthetetlenségének Buda „felszabadítása” vetett véget, megsemmisítve házaikat, zsinagógájukat, s irtózatos pogromot rendezve az emberek között. Míg a második világháború szörnyűségei után 1945 áprilisa valóban a felszabadulást hozta meg, addig a politika változó szélkakas-terminológiája ma már óvatosan kezd beszélni a dicsőséges felszabadítókról… A haza soha nem apellált hiába a hazai zsidóság áldozatkészségére. Biztosra mehettek. Adó, hídépítés, forradalom; mindig az élen, mindig az első sorban az Édes Hazáért…

MERT A MIENK IS ez a föld. A viharos változások viharmadarai között most is arányaiban rendkívül sok zsidó származású magyar vagy – talán helyesebben(?) – magyar származású zsidó van. Mindent kockáztatva, az egész nép érdekeiért, nem félve, hogy ismét rájuk ragasztják a soha igazából meg nem vont jelzőt; 1848, 1919, 1945, 1956 után sem. Mert mi vagyunk a föld sója. A mindig önmagukat elemzők, az örökké tépelődők, a soha meg nem nyugvók, a változást óhajtók. Nemcsak magunkért, hanem mindenkiért.

Ribakov írja „Az Arbat gyermekei”-ben a zsidókról: „Sohasem tudták igazán alárendelni magukat valakinek, ez náluk évezredes örökség, ebben rejlik évezredes tragédiájuk… Csak a zsidóknak nincs istenített vezérük, csak a zsidó vallás tiltja, hogy az isten emberi alakot öltsön. Számukra nincsen abszolút tekintély… A zsidók végigvitatkozták egész történelmüket. Számukra a demokrácia a vita lehetőségét jelentette, hogy különvéleményüket szembeszegezhessék a többség véleményével.” Valóban így van. Hiszünk, és hitünk mellett soha nem felejtkezünk el a hús-vér emberről, mindennapi gondjairól, problémáiról, igazságának, sorsának alakulá­sáról. Magyarságunk tudata soha nem homályosíthatja el zsidóságunkat. Zsidóságunk csak magyarságunkkal lehet itt teljes értékű.

Ez nem új gondolata, törekvése a zsidóságnak. Mindig a szolgálat volt a vezérlő elv, örökkön örökké, soha nem lankadva. A Talmud szavai itt is figyelmeztetőek: „Meghagyatott nekünk, hogy munkálkodjunk, de nem adatott meg, hogy művünket befejezzük.” Hiszen befejezhetetlen! És éppen ez benne a csodálatos… Ez az élet maga az állandó küzdelem, sziszifuszi próbálkozás a jóra, a jóért.

A most élő nemzedék helyzete roppant bonyolult, mert már létezik zsidó állam és – minden aljas törekvés ellenére – cselekvőképes a nemzetközi zsidó szolidaritás. Ez az a háttér, ami az aggodalmaskodó vészmadár-természetünket mégis lecsillapíthatja.

*

A MAGYAR ZSIDÓSÁGNAK – a zsidó magyaroknak – sajátossága az a megfoghatatlan, ösztönös és állandó asszimilációs készség, amivel részt kíván venni, és amivel része kíván lenni – integráns építőkockaként a magyar kultúrának és történelemnek. Ezért úgy tűnik, mintha itt eltűnt volna a zsidó kulturális, művészhagyomány. Pedig épp ellenkezőleg: beépült, megnemesedett, megerősödött és kiteljesedett azáltal, hogy az egyetemes magyar kultúrát – zenét, irodalmat, építészetet, színpadi művészetet és képzőművészetet – saját tehetségével gazdagította. Soha nem tagadta meg önmagát, génjeiben hordozott, örökölt származási tulajdonságait, nem veszítette el identitását. A zsidó ugyanis, Sartre szavaival élve, „… az az ember, akit a többi ember zsidónak tekint, s akinek az a kötelessége, hogy a számára teremtett szituáció alapján válassza önmagát”.

Felmérhetetlen, teljesíthetetlen feladat és hatalmas örökség a miénk. De mégis: itt és most – egyszerre vállalva azt a felelősséget, amit mint magyarnak és mint zsidónak a sors vállunkra rak – felemelt fejjel, kiegyenesedett derékkal, bizakodóan, néha csüggedten, de a reményt soha el nem veszítve, itt élünk, ebben a hazában. A mi hazánkban! Mindazonáltal nem baj, ha Cicero szavai néha a fülünkbe csengenek: „Cura et valeas – óvakodj, hogy erős légy” …

Korunkban tiltott falak dőlnek össze, évtizedes hazugságok után nyíltan kezdünk eddig magunkba keseredett gondolatokat kicserélni, szabadon kimondani. Számunkra azonban egy örök és változatlan – úgy is mint magyarnak és úgy is mint zsidónak -: felelősséget vállalni és cselekedni másokért. Korunk amatőr diplomatái vagyunk; a zsidókat képviseljük a magyarok és a magyarokat képviseljük a világ zsidósága előtt. Ez a kötelességünk, ez az életünk.

Vajda Róbert

 

Címkék:1990-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Tutajosok

1882. ápr. 1. Solymosi Eszter tizennégy éves, róm. kat. vallású szolgáló, Huri András r. kat. vallású tiszaeszlári lakos házából, ahol...

Hivatali közöny által kudarcra ítélve…

A NYOLCVANAS ÉVEK ELEJÉN egy alkalommal apám síremlékét keresve, a békéscsabai zsidó temető látványa – összeomlott ravatalozójával, ledőlt kerítésével, embermagasságú...

Close