Szombat előfizetés 2017

Midrasz — lengyel zsidó folyóirat

Írta: K. G. - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

„Lengyelországban már nincsenek zsi­dók.” A közhelyszámba menő kijelen­tés nem sokat árul el a mai lengyel va­lóságról. Tény, hogy a háború előtti há­rom és fél millióhoz képest ma huszonöt-harmincezer magát zsidónak valló (a halákha szerint nem feltétlenül zsidó­nak számító) ember él Lengyelország­ban, ami egy harmincnyolcmilliós or­szág esetében csepp a tengerben – bár mifelénk talán még ez az alacsony szám is meglepetést okozhat. Azonban úgy tűnik, nemcsak az antiszemitizmushoz nem kellenek zsidók – hogy egy újabb közhelyet idézzünk -, hanem a zsidó „jelenléthez” sem (az előbbi mellesleg feltételezi az utóbbit). Talán sehol Euró­pában nincsenek jelen” a zsidók olyan mértékben, mint éppen Lengyelország­ban, és itt nemcsak a holocaust hat évé­nek nyomasztó emlékére kell gondol­nunk, még csak nem is csupán a négy­száz éves lengyel-zsidó együttélés máig sem egészen felfeslett szövedékére, a lengyel közvélemény páratlan érdeklő­désére minden iránt, ami zsidó, legyen az film, zene, színház, irodalom vagy imponáló mennyiségben megjelenő tu­dományos monográfia – hiszen mindez tekinthető akár a múlt hordalékának is. Ami ennél furcsább, az a mai lengyel zsidó jelenlét a mai lengyel kultúrában és közéletben, aminek egyik érdekes megnyilvánulása a Midrasz című, fejlé­ce szerint „zsidó folyóirat”.

De mi a zsidó most? teheti fel Berzse­nyivel a kérdést az olvasó, és a lap szerkesztői elébe is mennek a kérdés­nek. A magyar zsidók számára közel egy évszázada létező probléma Lengyelországban viszonylag újdonságnak számít, még akkor is, ha a közkeletű mítosszal szemben már a két világhá­ború között komoly asszimiláció ment végbe a lengyel zsidóság körében. Az újszerűség talán azzal magyarázható, hogy egészen a függetlenség visszanye­réséig olyan tökéletes különbség vá­lasztotta el a lengyelországi zsidókat a lengyelektől, hogy még századunk közepe táján sem jelenthetett olyasfajta gondot a „lengyelség” és „zsidóság” kö­zötti határ meghúzása, mint nálunk a „magyarság” és „zsidóság” között. A ho­locaust, a 68-as antiszemita kampány s végül a rendszerváltással együtt járó nyitás után viszont mára világossá vált: az, aki mindezek után Lengyelország­ban maradt, az végérvényesen elköte­lezte magát a lengyel identitás mellett, azazhogy, hasonlóan a magyar zsidók többsé­géhez, amellett is.

Az 1997 óta megjele­nő Midrasz ennek a megváltozott lengyel zsidó azonosság-tudat­nak egyfajta tükre. Ta­lán a lap főszerkesztőjé­nek, Konstanty Gebertnek, a Gazeta Wyborcza újságírójának köszön­hetően a cikkek zöme szellemiségét és szín­vonalát tekintve akár a Gazeta Wyborcza egy zsidó tárgyú hétvégi mellékletében is szere­pelhetne. A lap szükségszerűen közöl iz­raeli tárgyú cikkeket is, ám ez csupán egy téma a sok közül, s talán nem is leg­lényegesebb vagy legjellemzőbb. A fő válogatási szempont a lehető legszéle­sebb értelemben vett aktualitás; a lap­ban nem különülnek el élesen egymás­tól a múlttal és jelennel foglalkozó írá­sok, nincsenek ilyen jellegű rovatok sem; a szerkesztőket minden érdekli, ami a hangsúlyozottan lengyel zsidók számára itt és most mondanivalóval bír.

A lap legfőbb nóvuma az identitáske­resés. A szerzők többsége elutasítja mind a szocializmusban „lengyelorszá­gi lakossá” vált gyökértelen, mind a ki­zárólag saját múltjában élő lengyel zsi­dó hagyományos szerepét. Az identitáskeresés előbbi típusa a zsidóságtól független, általános jelenség, igazi megle­petéssel inkább az utóbbi szolgál. Katarzyna Jutkiewicz az amerikai zsidó fi­atalok lengyelországi zarándokújáról beszámoló cikkében leírja, miképp jel­lemzik az amerikai-izraeli szervezők is­mertető brosúrájukban a mai Lengyel- országot: „Lengyelországi és izraeli utunk egyfajta kontrasztot képez. Len­gyelországban az ember azt a világot keresi, amely már nem létezik. Rájön, hogy a több száz zsidó iskolából, zsina­gógából és intézményből, ami a háború előtt Varsóban működött, csak egyetlen, ritkán látoga­tott zsinagóga és a régi zsidótemető maradt.” Ezzel szemben, ahogy Jutkiewicz írja, „Ar­ról, hogy Lengyelországban feltámadóban van a zsidó élet, hogy új intézmények alakultak, hogy a zsidóknak saját színházuk, isko­lájuk, újságuk van, hogy rendszeresen összejárnak Sábeszkor, az ünnepeken vagy a héber tanfolyamokon, egyetlen szó sem esik.”

Mi ez ahhoz képest, mondhatná az ember.

A Midrasz célja viszont éppen nem az, hogy úgy tegyen, mintha hatvan éve mi sem történt volna Lengyelország­ban. Éppen nem a zsidó múltra igazán kíváncsi – aminek az amerikai brossára szerzője számára Lengyelország a meg­testesítője, szemben Izraellel, mely úgymond „jövőnk reménye”, nyilván igazságtalan lenne összehasonlítani a háború előtti és a mai lengyel zsidó közéletet. Mindenesetre tény, hogy Lengyelországban a mai napig ritka az a kicsit is komolyabb beszélgetés, amelynek során előbb vagy utóbb, így vagy úgy szóba ne kerülnének a zsidók. Mint ahogy tény az is, hogy símig akad­nak Lengyelországban mindegy, hogy minek tekinthető emberek, akik arról vitatkoznak, mik is ők tulajdonképpen, lengyelek vagy zsidók, és mit jelent ma lengyel zsidónak lenni, addig bízvást ki­jelenthetjük: vannak zsidók Lengyelor­szágban.

Címkék:1999-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Széder Krakkóban

Széder Krakkóban Pészah a kedvenc ünnepem, gyermekkorom boldog em­lékei kapcsolódnak hozzá. Ezért egy kicsit elszomorod­tam tavaly tavasszal, ami­kor rájöttem, hogy...

Zsidó témák a lengyel irodalomban I.

Pálfalvi Lajos Zsidó témák a lengyel irodalomban I.1945-1990 A zsidó témájú lengyel iro­dalom majd' fél évszáza­da politikatörténeti dátu­mok alapján korszakolha­tó...

Close