Mibe van nekünk egy gyatra szervezés?

A recenzensnek nem sokba. A „gyatra szervezőnek” valami­vel többe. Tudom: illetékes vagyok. A gyatra szervező én voltam. Ha a lét nem is, a nézőpont valószínűleg meghatározza a tudatot. Ahol Götz Eszter a „Nyár, színház, varázslat” cí­mű beszámoló írója (Szombat, 1994. X. 6.) ült, onnan a szervezés gyatrának lát­szott, és a Goldmark terem nézőterén csak 30-40 nézőt sikerült össze­számolni. Én, a gyatra szervezés ki­vitelezője, hátul kiosztottam 100 darab fejhallgatót, és máig azon tűnődöm, miképp fért el 100 fejhallgató 30-40 fejen. Hogy lehetett a nézők közt olyan is, aki jiddisül tudott s ezért nem kért fejhallgatót, arra gondolni sem merek. Annál többet gondolok viszont arra, hogy az előadás után, az ingyért szerzett (alább szó lesz róla, miképp) 100 fej­hallgatóból csak 99-et sikerült össze­szednem, mert a román stáb egyik tagja sok egyéb holmi között szuvenírként haza vitte a 100-ikat.

A kultúra áru, tudjuk. Jó bornak is kell cégér, tudjuk. Nagy pénz, nagy rek­lám, kis pénz kis reklám, ezt is tudjuk. A MAZSIKÉ-nek kis pénze se volt rek­lámra; ha ezt idáig nem tudtuk volna, most közlöm. Kedvenc lapjaim, ú.m. a Magyar Hírlap, Népszabadság, Élet és Irodalom, Szombat, Maja Morgenstein budapesti föllépést nem találták eléggé hírértékűnek, s nem kívánták kis színesként beharangozni. A Magyar Hírlap fölvett volna az eseményről szóló fizetett hirdetést – nu, de miből? A semmiből azért a rádió reggeli hír­műsora külön riportban szólt az este színre kerülő jiddis nyelvű mono­drámáról, utólag pedig a Stúdió ‘94 tudósított róla, a MAZSIKE tagságának a gyatra szervezés kiküldött 2000 (ket­tőezer) Hírlevelet, külön értesítést kapott valamennyi Magyarországon bejegyzett zsidó szervezet, az Izraeli Nagykövetség, a Főpolgármesteri Hi­vatal, de úgy látszik nyár volt, uborkaszezon, így csak a Német Nagykövetség kulturális attaséjának megbízottja bírt eljönni, igaz, megszerezte (ingyért!) a teljes tolmácsberendezést. Arra a – reméljük – elképzelhetetlen esetre, ha a rosszsorsa Götz Esztert verné meg az­zal, hogy saját szabad akaratából megszervezzen egy hasonló vendégelő­adást, őszinte segítő szándéktól vezé­relve leírom, hányán, kik és miképp vettek részt a szóban forgó GYATRA szervezésben.

Kürti Judit indította el a lavinát, aki Romániában látta Maja Morgensteint és javasolta: jó lenne meghívni a művésznőt Budapestre a MAZSIKE-be. 80 dollárja bánja, ne firtassuk, miért s hogyan. A többiért már én vagyok a felelős, aki hagytam magam el- bolondítani. Bűnös volt még a Kisvár- dai Színházból 4 ember, akiket viszont a román főrendező úr bolondított be hajnali kettőkor potyára a művésznő díszletbőröndjéért. Magam személye­sen Maja Morgensteint és a stábot szál­lítottam 1 400 kilométeren át. Felelős még Gáspár Imola, a kézdivásárhelyi színház művésznője, aki két órával az előadás kezdete előtt kapta meg Maja Morgensteintől a hiányos szövegköny­vet. Bűnözött még Drexler Sárika, a Judaisztikai Intézet Jiddis Tanszékének professzorasszonya, aki lefordította a Bukarestből beszerzett szövegkönyvet, Bokor Judit, aki a fordítást legépelte, Rácz András, aki személyi tolmácsként vétkezett, valamint 6 darab férfiember, akik a zongorát szállították, Zoltai úr, a MAZSIHISZ igazgatója, aki 50 000,- forinttal, maga a MAZSIKE, mely 60 000-rel járult hozzá az előadás költ­ségeihez, a Goldmark terem dolgozói, akik a szabad szombat estéjüket ál­dozták föl az előadásért, kettő darab rendőr az utcán, és nem utolsósorban Szántó György, a Carmel étterem főnöke, aki a művésznő és a stáb éhét csillapította (és nem akármilyen szín­vonalon!).

Nu, mindezt, ha gyatrán is, de vala­hogy meg kellett szervezni.

És ha az elmondottak még mindig nem riasztanák el egy hasonló akció megszervezésétől Götz Esztert, én bol­dogan beülök az első sorba (ingyért), és hátrapillogatok, hány néző látszik on­nan. Azt viszont nem ígérhetem meg, miután szívesebben olvasok, mint írok, hogy tudósítani is fogom az előadás szervezésének milyenségéről kedvenc lapunkat, a Szombatot.

Simonyi Péter

A szervező figyelmét – bizonyára az előkészületek hevében (s azóta is) – elkerülte a Szombat júniusi számának 48. oldala, ahol beharan­goztuk az előadást.

A többihez annyit: ha már 60 000 forintot s a fent kimerítően részletezett, tiszteletreméltó emberi erőfeszítést fordított a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület az előadásra, megérte volna a két említett napilap hasábjain további néhány ezer forintért meghirdetni az eseményt. Nem mindennap akad ilyen rangos programja a MAZSIKÉ-nek, s az sem biztos – bár kétségtelenül szégyen és gyalázat, továbbá valamen­nyiünknek fájó -, hogy a nyolcvan-­százezer főre tehető magyar zsidóság, (valamint az esetlegesen érdeklődő nem-zsidók) mind könnyen hozzáférnek az Egyesület Hírlevelének kétezer példányához.

A kritikusnak nemcsak joga, de kötelessége, hogy kritizáljon. Götz Eszter mestersége szabályai szerint járt el. Aki pedig színpadra áll, vagy szín­padra állít, annak a színházi munkamegosztás hagyományai szerint illik (il­lene) elviselnie a bírálatot. Még ha egy zsidó szervezet vezetője is.

(A szerk.)