Mi legyen a „Rombach-zsinagóga” épületével?

Mi legyen a magyarországi zsinagógákkal? Zsinagógáinkkal, amelyeket már nem használnak; amelyek a második világháború, a Holocaust vagy az 1950-es évek óta üresen állnak, romlanak, pusztulnak. Amelyeket méltatlan célokra vettek igénybe, netán bontásra ítéltek. A magyar zsidóság egykori templomaival. A magyarországi építészet elmúlt másfél-két évszázadának művészileg jó vagy rossz attól függ -, de esetenként kétségkívül kimagaslóan értékes emlékeivel. Régi közösségi épületekkel, amelyeket a zsidóság jeléül beilleszkedésének az ország társadalmába és kultúrájába mint városképi jelentőségű középületeket emelt. Amely épületek évtizedeken át egy bevett vallás sok százezer hívének szolgáltak gyülekezeti házul. S szervesen hozzátartoznak a városképhez: Magyarországhoz. Mindannyiunk zsinagógái: zsidóké és nem zsidóké egyaránt Mi legyen velük? Kié az elhagyott gazdátlan épület? Ki viselje gondját? Mi történjék vele? Kérdések, amelyekre nincs egyelőre nincs felelet, minden érintett fél: a hazai és külföldi zsidóság, a magyar társadalom egésze által elfogadott.

A használaton kívüli zsinagógák átépítése, különféle közönséges, gyakorlati rendeltetéssel, például birkózócsarnoknak, stúdiónak, irodának, könyvtárnak, kiállítóhelyiségnek stb., nem lehet megoldás. Sok érték pusztult el ily módon az elmúlt évtizedekben. Elpusztult az átalakítás miatt s a profán használat nem egyszer valóban sérti az egykori templom emlékét.. Elbitoroltak nálunk, persze, egy-egy katolikus vagy református templomot is; sokat ugyan nem, s a néhány emlékezetét is mint fájdalmas veszteséget tartja számon a köztudat. De a zsinagógákat többségüket, hagytuk veszendőbe menni; mint ahogyan fél évszázada az ország nem tudta, talán nem is próbálta feltartóztatni a deportáló vonatokat sem.

A zsinagóga: imahely. Pusztán mint épület szentnek nem mondható, és ha nincsenek benne Tóra-tekercsek, szertartási értelemben „közönséges” épület csupán. Megbecsülést azonban még mint épület is érdemel. A megbecsülés megilleti már a zsidó közösséget is, mely egykor használta.

S a Rumbach-zsinagóga?

Az Erzsébetváros három nagy zsinagógája, zsidó temploma: a Dohány utcai neológ templom, a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga s a közelükben a Rumbach Sebestyén utcai status quo ante (az ortodox-neológ szakítás előtti állapotokat őrző) zsinagóga, azaz a budapesti mondjuk így „zsidó háromszög” zsinagógái együtt, a magyar zsidóság elmúlt másfél évszázadának mindhárom nagyobb vallási irányzatát képviselik. Jelképezik, így együtt, egész történetét is, a zsidóság hozzájárulását Budapest, a polgári világváros arculatához. A „Rombach-zsinagóga” építésze, Otto Wagner pedig korának egyik nagy művésze volt, s amit létrehozott, arra büszke a hazája, Bécs, s büszke lehet Magyarország is. Látnunk kell, hogy komoly fővárosi és országos érdek a Rumbach utcai egykori zsinagóga ügyének méltó megoldása.

Dokumentálni talán nem lehetne, de azért tudható, hogy az épület hasznosítására nézve mostanában valamifajta hallgatólagos egyetértés van kialakulóban. A gyakorlatias, üzleti hasznosítás semmiképpen sem felelne meg azoknak az elveknek, amelyek az egykor szakrális rendeltetésű, de mint ilyen használaton kívül került épületek felhasználására mostanában egyre szé­lesebb körben elfogadottá válnak. Sportcsarnok és idegenforgalmi ügynökség vagy üzleti vállalkozás között nincs nagy különbség. Van ellenben javaslat, amely szerint az egykori status quo hitközség épületét a zsidó közösségnek kell visszakapnia. Akár jelképes kollektív kártérítésképpen, akár pedig egyéb, törvényesen visszaigényelhető ingatlanainak egy része helyett. Az épületben a magyarországi zsidóság je­lenleg otthontalan és egyébként is minden lehetséges eszközzel fejlesztésre szoruló kulturális intézményeit lehetne és kellene elhelyezni. Ilyen intézmények például a Zsidó Múzeum, a jelenleg folyosó szögletébe, mellékhelyiségekbe szorult Magyar Zsidó Levéltár, a kulturális élet és történeti kutatás fenntartására hivatott intézmények. Az épület utcai frontján kialakított alkalmatos irodahelyiségek végre igazi otthont nyújthatnának a modem zsidó kultúrának. Szakrális jelleget őriz az architektúra: hiszen a zsinagógát ilyen rendeltetéssel építették. Az épület használata során tekintettel kell lenni rá. A „Rombach-zsinagóga” nem lehet bazár vagy ügynöki iroda. Érték önmagában is. A gyönyörű épület, pusztán azért, mert van: maradjon meg a magyarországi zsidó kultúra, s ezzel egész Magyarország számára értéknek.

Komoróczy Géza

Az MTA Judaisztikai Kutatócsoport a közeljövőben jelenteti meg Ines Müller könyvét: A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga. Otto Wagner ifjúkori főműve Budapesten. A fenti sorok a könyv ajánlásaképpen íródtak. Illusztráció. Gazda Anikó, Zsinagógák és zsidó községek Magyarországon c. könyvéből (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1991)