Szombat előfizetés 2017

„Mi” is felelősek vagyunk?

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

AKI A ZSIDÓ KÖZÖSSÉG tagjának tartja magát, valószínűleg úgy érzi, hogy joggal mondhatja egy háború után született, felelősen gondolkodó nem zsi­dó magyarnak: az illető számadással tartozik azért, ami ebben az országban 1944-ben történt a zsidókkal. Nem személyes felelőssége okán, hanem azért, mert egy olyan társadalom tagja, amely ezelőtt ötven évvel páratlan aljasságoknak volt nagyobbrészt tétlen szemlélője, kisebb részt aktív közremű­ködője és csak harmadsorban cselekvő tagadója. A társa­dalom élete folytonos, a mai magyar társadalom örököse korábbi önmagának: ha büszkén emlékezik meg 1848-ról és 1956-ról, nem teheti meg azt, hogy 1944-et nem veszi tu­domásul. Igaz és való, hogy 1848, a szabadság szimbóluma élő hagyomány: a diktatúrák minden igyekezetük ellenére sem tudták kisajátítani, elorozni a magyar társadalom jobbik részétől. De az elmúlt négy év megmutatta azt is, hogy a szélsőjobboldali hagyomány szintén él és jó egészségnek örvend. Aki nem néz szembe a múlttal, azt az a veszély fenyegeti, hogy a múlt hibáit újból elköveti. Aki a magyar társadalom felelős tagja, az nem térhet ki a kérdés elől: hogyan jutott el ez a társadalom az 1944-es morális csődig, és mi a garancia arra, hogy vészhelyzetekben most már másként fog viselkedni.

Ám ha morális mércénk szerint a mai magyarság bármely képviselőjére érvényes az a kényszer, hogy közössége múlt­jának sötét foltjait nem söpörheti le az asztalról, nem él-e ugyanilyen kényszer a zsidók számára is? Ha elfogadjuk, hogy a magyar társadalom egyetemlegesen tartozik szem­benézni azzal, amit 1944-ben és azt megelőző években ko­rábbi önmaga tett, a zsidók vajon nem tartoznak-e szem­benézni azzal, hogy a kommunista diktatúra egy bizonyos rövid szakaszában közösségükből származó emberek egy igen markáns csoportja jelentős szerepet játszott egy el­nyomó és igazságtalan rendszer kiépítésében?

Az alábbiakban nem kimerítő és teljes válasz olvasható, csupán néhány szempont alapján annak mérlegelése: jogo­sult-e bármilyen formában a fenti párhuzam.

Van jogutód?

Ha egy nemzet politikai felelősségét firtatjuk nemzedékekkel korábban történt dolgokért, Svájc az ideálisan jó példa. A svájci társadalom élete folyamatos, sem belső zűrzavar, sem külső erőszak nem szakította meg, az ország lakosai politikailag öntudatos polgárok: nem mondhatják azt, „nem ér a nevem”, ha arról faggatják őket, hogy országuk hatóságai miéit küldték vissza Németországból menekülő zsidók ezreit a nácik karmai közé.

Magyarországon a helyzet már bonyolultabb: többször is külső erőszak térítette le a magyar társadalmat sajátos fej­lődésének útjáról, az ország XX. századi történetének leg­nagyobb aljasságait idegen megszállók nyomására (később illegitimnek nyilvánított hatóságok) követték el és az ország milliós tömegei olyan kiszolgáltatott és reménytelen helyzet­ben tengették életüket, hogy a sorsdöntő órában esélyük sem lehetett megfontoltan és felelősen dönteni. (Ezt – válaszul a felelősség firtatására – előszeretettel szokták emlegetni a magyarság erkölcsi integritását féltő politikusok és közéleti emberek.) A felelősség kérdése ilyen körülmények között lehet behatároltabb: vitatható, hogy a mai magyar kormány tartozik-e politikai felelősséggel 1944-ért. Ám a társadalom felelőssége semmiképpen nem válik irrelevánssá: a közösség ekkor is kétségkívül élt, nem bénult meg teljesen és a súlyos kihívásokra saját logikája szerint válaszolt. (Más – szintén német megszállás alatt élő – társadalmak nagyobb ellenállást tanúsítottak a zsidók kirekesztésével és elhurcolásával szemben.)

A kommunista zsidóknál azonban a közösségi létnek szin­te már semmilyen formális ismérve nem mutatható ki. A legfontosabb közös sajátság, ami a származás tényén túl összeköti őket egymással és a mai „jogutódokkal”, az a mentális hagyomány: a szenvedélyes politikai közéleti rész­vétel a társadalom „megjavítása” érdekében, a modern, de­mokratikus társadalomszervező elvek mentén. Ez, ha for­málisan nem is, informálisan mindenképpen közösségképző tényező. Ugyanakkor Magyarországon a XX. században végig kimutatható, szinte törvényszerű az összefüggés, hogy a zsidó származású kommunistáknak (illetve más baloldali vagy progresszívnek vélt politikai mozgalmak zsidó tagjai­nak) semmi közük sincs a formális zsidó közösséghez, sőt, a kétféle elkötelezettség általában kizárja egymást. A zsidó közösséggel vagy maguk a szóban forgó személyek vagy még felmenőik megszakítottak minden intézményes és ér­zelmi kapcsolatot. Ugyanakkor a közösség intellektuális és morális hagyományai (valamint az a tény, hogy az adott korszakban a közösség nem kínált e megváltó indulatoknak megfelelő cselekvési lehetőséget) adták meg a,, kezdőlökést” az e közegből kiszakadok számára, akik a politika és a közélet felé vették az irányt.

Miben áll a felelősség?

Ha tehát a formális zsidó közösség a kommunizmussal kap­csolatos politikai felelősségéről beszélünk, nem találjuk itt a tényleges politikai-közéleti cselekvőket. Ha viszont utób­biakhoz próbálunk szólni, a levegőbe markolunk, mert nincs olyan formális közösség, amelynek tagjaiként őket elérhet­nénk. Nehéz így definiálni a cselekvőket és még nehezebb meghatározni „jogutódjaikat”, azt a mai közösséget, amely a felelősségvállalás kérdésében érintett. Annál is inkább így van ez, mert az elmúlt negyven év Magyarországon bővítet­ten termelte újra a rossz hagyományt: a hatalom iránt feltétlen lojalitást tanúsító zsidó establishment nem kínál vonzó alternatívát az e közegből jött fiatalok számára, akik ezért e közegen kívül keresnek morális és intellektuális igé­nyeiknek megfelelő teret, így zsidó tudatuk is elhalványul vagy megszűnik.

Miután egységes zsidóság nincs, a felelősség dolgában mindkét csoportnak: a hivatalos zsidóságnak és a progresszív szellemi és politikai áramlatként tetten érhető zsidó nem­zedékeknek is lehet releváns mondanivalónk.

A mai zsidóság hivatalos képviselete olyan elődök jog­utódja (formálisan is), amelyek számára mindig elsőrendű fontosságú volt az uralkodó ideológia és az uralkodó elit iránti lojalitás, ennek következtében a közösség legjobbjai közül sokakat elidegenítettek, akik a zsidóságban csak a retrográd, visszahúzó közeget láttak. Ezek számára már nyit­va állt az út a kommunizmus felé. Itt tehát csak közvetett felelősségről beszélhetünk. A mai zsidó establishment fel­adata az, hogy elgondolkodjon: vajon tett-e már egyáltalán valamit azért, hogy a zsidóság még mindig oly számottevő szellemi energiáit magas színvonalú és progresszív közéleti fellépésével legalább részben megpróbálja lekötni? A zsidó szervezetek hitelessége nem utolsó sorban ezen méretik meg.

A kommunista mozgalomban résztvevő zsidóknak nincs „hivatalos jogutódjuk”. Szellemi (értsd: javító hevületben és nem ideológiában) örököseiknek tekinthetjük azt a zsidó származású közéleti-politikai réteget, amely ma a prog­resszió elkötelezettje. Ha hozzájuk szólunk, csak egy vir­tuális közösséghez szólhatunk. Az ő számukra a felelősség kérdése ekként vethető fel: az a szellemi áramlat, amely két nemzedékkel korábban – hozzájuk hasonlóan – egy jobb és igazságosabb világ felépítésére esküdött fel, megváltó hevületében és a gonosz elleni szent harc sodrában nem, vagy csak későn vette észre, hogy maga is egy embertelen rendszer felépítésében segédkezett. Vajon ma is gyakran megváltó hevületű harcaik közepette tudatában vannak-e ennek a ténynek, és politikai közéleti küzdelmeikbe beépítették-e már a biztosítékokat, hasonló jelenségek megismétlődését elkerü­lendő?

A felelősség feldolgozása

A zsidó intézményrendszer az elmúlt öt évben elveszítette monolitikus jellegét, plurálissá vált és az újonnan alakuló szervezetek közül nem egy zászlajára tűzte a szellemi meg­újulást. Ma a szellemi elit immár rendszeres vendég egyes szervezetek klubestjein, de csak alkalmi vendég, a szervezett zsidóság arculatának alakításában még nem vesz részt. A folyamat elindult, mindenekelőtt a Magyar Zsidó Kul­turális Egyesület jóvoltából, áttörés azonban ilyen rövid idő alatt még nem következhetett be. A magyarországi „hivata­los” zsidóságot – vagyis a hitközséget – viszont annyira leköti hitéleti és szociális intézményrendszerének újbóli üzembe helyezése, hogy a szellemiekre már nem marad energiája, s úgy tűnik, ezen égető hiánynak egyelőre nincs is tudatában. Végül megjelent a színtéren a külföldi (nyugati és izraeli) zsidóság is, amely zsidóság és modernség sokkal har­monikusabb kínálatát nyújtja, mint ami itthon rendelkezésre áll. Összességében tehát: (egyes) zsidó szervezetek szellemi nyitása elindult, de a folyamat még csak az elején tart.

Egészen másképp áll a helyzet a szellemi elit önvizs­gálatának dolgában. Megrendítő a társadalomtudományos és szépirodalmi műveknek az a sokasága (újságcikkekről és egyéb műfajú írások tömkelegéről nem is beszélve), amelyek e zsidó származású réteg szerepét vizsgálják az említett moz­galmakban és általában az ország történetében. Ama törek­vésekben, hogy ezen írások szerzői számot adjanak a maguk vagy apáik cselekedetéről, újra átéljék és megértsék az akkor történteket, nem választható el az intellektuális és a morális nézőpont. Ez a réteg az (elsősorban személyes) önvizsgálat terén igen messze jutott, kritikátlan világmegváltó hevü­letének revízióját elvégezte, és a liberális demokrácia intézményrendszerének vállalásával és igenlésével intézmé­nyes biztosítékokat is állította rajongás excesszusaival szem­ben. E szellemi közeg ugyanakkor a zsidóság iránt változat­lanul csekély érdeklődést tanúsít, a legkevésbé sem kívánja zsidóként definiálni magát (mint ahogy nemigen van másfaj­ta definíción alapuló csoporttudata sem), noha származását a többség nem tagadja. Ugyanakkor (nagyrészt a szélsőjobb- oldali vádakra válaszul) elutasítja, hogy – akár mint szellemi közösség – „jogutódja” lenne a fényes szelek éveiben induló kommunista és zsidó származású elitnek. Miután e közegnek a zsidó tudat hiányánál fogva zsidó tudása sem lehet, nem ismerheti a hagyományos zsidó közösség intellektuális és morális erejét, amelyet az individuumok több nemzedéken keresztül tudattalanul is örököltek. Az elmúlt években megin­dult zsidó megújulás talán e téren is változást hoz: kis körök­ben elindult már modem tudás és zsidó tudás valamiféle szintézise, amely talán új felismerésekre vezet.

Felelősség kontra felelősség?

Miközben megállapítottuk, hogy kis mértékben a „kezdő­lökést” megadó zsidó közösséget, nagyobb mértékben az innen kifelé gravitáló zsidó származású szellemi közéleti progressziót terheli bizonyos felelősség a sztálinista államap­parátus kiépítéséért és működtetéséért, le kell szögezzük: ez korántsem azonos nagyságrendű az 1944-ért viselendő ma­gyar felelősséggel.

  • Az asszimilált zsidóságon belül a kommunista meg­győződés soha nem volt domináns áramlat, míg a „ke­resztény középosztály” meghatározó része végigasszisz­tálta az 1938 utáni katasztrófába torkolló jobbra sodródást;

Trianont, amely a magyar társadalmat zsákutcás jobb­oldali pályára lökte és az uralkodó elitet Hitler karjaiba sodorta (bármilyen tragikus esemény is volt valóban), nem lehet egy napon említeni az auschwitzi traumával, amely a fent említett zsidó progressziót lökte a kommunisták karjaiba.

  • Az a magyar uralkodó elit, amely 1919 után reakciós, nacionalista kurzust vezetett be, végig döntéshozó hely­zetben volt, egészen 1944-ig, de még 1944 októberében is Hitlert választotta a háborúból való kiugrás he­lyett. A zsidó származású kommunisták 1945-48 között viszont nyilván nem rendelkeztek elegendő befolyással, hogy az országot Szovjetunió karjaiba lökjék – ehhez a szovjet hadsereg tőlük független jelenléte kellett.
  • A keresztény középosztály mértékadó része végig kitartott Horthy (majd utóbb Szálasi) mellett, az ezekkel szembe­forduló kisebbség mellettük „nem rúghatott labdába” komoly eséllyel. A kommunista hitű zsidó származásúak egy markáns rétege ezáltal viszont még a hatalomban lévő Rákosival fordult szembe, és nem jelentéktelen szerepe volt a sztálinista rendszer szétzilálásában. (Lásd az 1953 utáni pártellenzéket.) Az a zsidó származású elit, amely igazságkereső dühével tűnt kitehát képvisel egyfajta mentalitásbeli folyamatosságot a magyar közéletbenállandóan korrigálta a maga irányvonalát: 1953-ban, 1956-ban, majd a hetvenes évektől kezdve a demokratikus ellenzékben való erős részvétellel, illetve az iránta tanú­sított szimpátiával.

A múlt feldolgozásában is erős különbségek mutatkoznak az említett különböző rétegek között. A zsidó származású elit

  • mint fentebb már szó volt róla – ezt egyéni szinten mélyen és alaposan elvégezte, s levonta a belőle fakadó politikai konzekvenciákat. Mivel közösségi tudata nincs, közösségi felelősséget sem ismer el.

A „keresztény középosztály” mai utódai, a jobboldali pártok mérsékeltebb és mértékadó csoportjai nem vitatják az 1938 és 1944 között hozott jogfosztó törvények valamint a deportálások tényét, és a kollektív felelősség gondolatát is ismerik. Hangsúlyozzák azonban az ország kiszolgáltatott­ságát, a német megszállást, az embermentők önfeláldozását és a magyarok szenvedéseit. Olyan stratégiákat működtetnek tehát, amelyek a magyar zsidóság elpusztításáért viselendő felelősséget csökkentik. Elhangzottak nem zsidó részről már nagyon kemény, önkritikus és őszinte szavak is, de ez inkább kivétel, mint szabály. Ugyanakkor létezik ebben a közegben egy nem túl nagy létszámú, de politikailag befolyásos réteg, amely 1944-ért semmiféle felelősséget nem kíván vállalni, ékesen bizonyítva, hogy aki a múlttal nem akar szembenézni, az annak bűneit újra elkövetheti.

Végül pedig: a Kádár-rendszer nem teljesen sikertelen modernizációjának következtében kialakult egy új középosztály is, amely a fenti megosztottságot kívülről szemléli. Ez a réteg, miután önképéhez (ha van ilyen) nem tartozik hozzá a mély történelmi tudat, nem sokat foglalkozik sem a fasiz­mus, sem a kommunizmus alatt elkövetett bűnökkel, rend­szeres ismerete sem igen van róla, ellentétben a sérelmeket mélyen hordozó zsidó illetve nemzeti elittel. Ma pedig – ha történelmi tudat terén nem is – számszerűen már ez a legbe­folyásosabb réteg.

Címkék:1995-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Magyarországon másként volt

Az Angliában élő szerző londoni egyetemen elfogadott disszertációjára épül az alábbi tanulmány. Bi­zonyára sok történész, politológus bírálatát váltja ki, mi...

Zsidók a nemzetközi kommunista mozgalomban

A húszas évek közepén a kommunista mozgalomban a következő anekdota járta: Miért halasztották el a Komintern negyedik kongresszusát? Várták azt...

Close