Mese hanukára
Ismét jelentkezik a Szombat gyermekrovata.
A jövőben egy-egy ünnep köré csoportosulnak a Gyereksarok közleményei. Arra biztatjuk a szülőket, hogy adják gyerekeik kezébe a lapot, s a gyerekeket, hogy beszélgessenek szüleikkel mindarról, amit itt olvasnak.
Réges-régen, egy messzi földön élt egy király, aki időről időre álruhát öltött, hogy megnézze, hogyan élnek az emberek a birodalmában. Tette ezt azért is, mert gyakran unatkozott a palotában, ahol nem tett mást, csak papírokat írt alá nap mint nap.
Élt ebben az országban, a főváros szélén egy kis kunyhóban egy zsidó lány, Hanna. Hanna egyedül nőtt fel, kiskorától kezdve egyedül gondoskodott magáról. Mindenki, aki ismerte, szerette őt, mert mindig jókedvű volt. A körülötte élők úgy nevezték őt: „a jókedvű Hanna”, mert akárhova ment is, örömöt és jókedvet árasztott mindenkire, akivel találkozott.
Egy este, december közepe táján, a király ügy döntött, meglátogatja a város zsidónegyedét. Tudta, hogy ilyenkor valami téli ünnepet ülnek a zsidók, és többet akart tudni erről. Koldusruhába öltözve végigsétált a hideg utcákon. Ahogy lement a nap, észrevette, hogy az otthonokban többágú gyertyatartókon égnek a gyertyák. Finom illat szállt a levegőben. A családok együtt ünnepeltek, énekeltek, nevetgéltek. Hanuka első estje volt.
A király folytatta az útját, míg a város szélén, egy kis ház mellett találta magát.
Ebben a szegényes kunyhóban biztosan nem ünnepelnek – gondolta. Kíváncsi volt, ki él itt, bekopogott hát, és úgy tett, mintha kenyeret koldulna. Rögtön nyílt az ajtó, és Hanna behívta az idegent.
A király meglepődött a szíves fogadtatáson, hiszen látta, hogy Hannának alig van annyija, hogy önmaga ünnepelhessen. A lány leültette a jövevényt, s meggyújtotta a gyertyát. A király csodálkozva látta, milyen öröm van az arcán, s milyen boldogan énekli a hanukai dallamokat.
Mivel keresed a kenyered? – kérdezte. Hanna elmesélte, hogy a tengervízből összegyűjti a sót és eladja a piacon.
Hogy énekelhetsz ilyen örömmel, amikor nem tudhatod, hogy holnap lesz-e mit enned?
– Ma hanuka első estje van, az öröm éjszakája, amikor azt a csodát ünnepeljük, ami őseinkkel, a makabeusokkal történt réges-régen. Bár árva vagyok, s magamban élek, az Örökkévaló segített nekem mostanáig. Számomra minden nap csoda. Ezért örülök.
És mi lesz holnap? – kérdezte a király. – Hogyan tovább?
Ma ma van. A holnap még nem jött el – válaszolta Hanna, amint elköszönt a koldustól.
A király visszatért a palotába, elgondolkodott a látottakon. Nagyon erős benyomást tett rá Hanna hite és Istenbe vetett bizalma. Vajon ilyen erős maradna hitében, akármi is történjék? A király úgy döntött, próbára teszi a lányt.
Másnap királyi rendeletet hirdettek a piacon:
Tilos tengeri sót árulni a piacon. Aki ezt megszegi, halállal lakói!
Aznap este – koldusnak öltözve – a király újra elment Hannához. Hanna ismét megvendégelte, s a király végignézte, ahogy a lány meggyújtja a hanukagyertyákat és boldogan énekel.
– Hanna, féltettelek, amikor meghallottam a király rendeletét – mondta. – Hogy tudtál élelmet venni magadnak?
Hanna elmesélte, hogy véletlenül, amint a piacon állt, meglátott egy üres agyagedényt. Ebben a pillanatban meghallotta, hogy egy arra járó keres valakit, aki vizet hozna a házába.
Gyorsan elfutottam a kúthoz – mesélte Hanna -, megtöltöttem az edényt, és elvittem neki pár garasért.
Mi lesz, ha megint rosszra fordulnak a dolgok? – kérdezte.
Ma ma van – mondta Hanna. – A csodák napja. A holnap még nem jött el. Gyere, énekelj velem.
A király azonban elment, mert nem hitte, hogy ennyire lehet bízni és hinni.
Másnap a király új rendeletet adott ki, amely megtiltotta a vízszállítást agyagedényben, majd este újra ott volt Hannánál, aki újra meghívta vacsorára, énekelt, és meggyújtotta a harmadik gyertyát. Hanna elmesélte, hogy favágókkal kiment az erdőbe, ágakat gyűjtött és eladta a piacon.
A király újabb és újabb akadályokat gördített Hanna elé, aki minden helyzetben feltalálta magát, s a király minden este otthon találta – vacsorával az asztalon -, s nézte, ahogyan Hanna meggyújtja a hanukagyertyákat, ünnepel és énekel.
A királyságban az volt a szokás, hogy mindenkinek ki kellett vennie a részét a királyi palota őrzéséből. Férfinak, nőnek, gyereknek egy évben egy hetet őrködnie kellett. Fizetést nem kaptak, csak fegyvert egy hétre. Aki nem teljesítette ezt a kötelességét, azt elűzték a birodalomból hazaárulásért.
A király parancsára Hannát is a palotába rendelték. Most aztán biztosan elkeseredik, H gondolta magában, hiszen semmilyen módja nem lesz, hogy megkeresse a napi betevő falatra valót.
A legnagyobb meglepetésére azonban, hanuka hetedik napján, amikor beállított Hannához, a lány nagyon boldogan fogadta. Miután megígértette a koldussal, hogy senkinek nem mondja el, amit hall, a következőket mesélte:
– Ma behívtak királyi őrnek. Nem kaptam fizetést, de kaptam egy gyönyörű fegyvert. A napi szolgálatom végén elmentem a piacra, az asztaloshoz, és rendes áron eladtam neki a kardot. Ő cserébe faragott nekem egy fakardot, pont olyat, mint az eredeti. A hét végén, gondoltam, visszavásárlom majd valahogy az eredetit, hogy ne vegyenek észre semmit. Amíg nem vizsgálják meg a kardokat, nem lehet baj.
A király elmosolyodott, mert végre tudta, hogyan hozzon bajt Hannára.
Másnap az őrparancsnok odament Hannához:
– Egy rabot lopáson kaptunk. Te leszel a kivégzője. – Hanna megpróbált ellenkezni, de hiába. A palota udvarára vezették, ahol a szegény rab, fejét a farönkre helyezve várta a halált. Körben nézők tömege állt, hogy láthassa a kivégzést. A király az erkélyéről figyelte a fejleményeket.
Hanna odaállt a rab mellé. Tudta, hogy gyorsan ki kell ötlenie valamit, hogy megmentse a rab és a saját életét. Felemelte hát a hangját és a tömeghez fordult.
Barátaim, szerény nő vagyok csupán, aki a Tóra törvényei szerint él. Soha nem öltem meg és nem sebesítettem meg senkit, és nem is szeretnék. Egy rabot lopással gyanúsítanak. Kiszlév van, a csodák héber hónapja. Ahogyan Isten az én őseim segítségére sietett régen, kérem őt most, hogy ma itt is tegyen csodát.
Megragadta a kardot, és folytatta.
Ha ez a szegény fogoly bűnös, megteszem, amit a törvény követel, és lefejezem. Ha azonban ártatlan, ez az acélkard változzon fakarddá. – S ezzel kirántotta a kardot a markolatából.
A tömeg hátrahőkölt, majd üdvrivalgásban tört ki.
Fakarddá változott az acél! Csoda történt! Az Örökkévaló hanukai csodát tett!
Csak a király tudta az igazságot. Látta már, hogy Hanna soha nem fogja elveszteni a hitét. S nem is lehet kifogni rajta.
Aznap este, a chanukia nyolcadik lángjának meggyújtásakor újra ellátogatott a lányhoz, de ekkor királyi ruhában jött, tanácsadói és udvaroncai kíséretében.
Ez a nő megtanította nekem a hit igaz jelentését. Tiszteljük meg örömmel és ünnepléssel.
Ezután Hanna és a király jó barátok lettek, a lány sokszor adott tanácsokat államügyekben, így béke és boldogság honolt mindenhol a birodalomban, s a háborúk megszűntek. A nép az egész országban megszerette, és úgy nevezték őt: „Vidám Hanna.” Egészen élete végéig.
Rovatszerkesztő: Fritz Zsuzsa
Címkék:2003-12