Szombat előfizetés 2017

Merengés a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületről

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A helyzet

Négy hónapja nézünk farkasszemet a szerkesztőségben egy kisebb halom kézirattal, magnófelvétellel, jegyzettel. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) vezetőségi tagjaival készült beszélgetéseket, interjúkat lapzártakor gondosan félretoljuk, mert feldolgozásukra már nincsen idő, hely, kapacitás – de leginkább szándék, hogy az optimista ígéretek, haragos szemrehányások, ellenőrizhetetlen adatok és nagy ívű tervek szövevényéből kihámozzuk a valóságot Éppen ezért, amit alább olvashatnak, nem érdemli meg a „tényfeltáró riport” epitethon ornanst. E sorok írója saját prekoncepciójának illusztrálására használt fel részleteket a fent említett nyersanyaghalmazból.1

Előhang: Emlékezés régi szép időkre

Deák Gábor: Kezdetben az Állami Egyházügyi Hivatal által finanszírozott hitközség helyett velünk tárgyaltak az alakuló pártok. Szinte hetente adtunk nagy visszhangot kiváltó nyilatkozatot, jelent meg állásfoglalásunk a zsidóságot érintő ügyekben… több napilapban. Sokan voltunk, mert nagy

I. (alap)tétel: Magyar zsidó civil társadalom nemigen létezik, van viszont magyar zsidó fogyasztói társadalom.

Az egyesület 1996 tavaszán tartott közgyűlésére mintegy hatvan tag jött el, legutóbbi bálján viszont 511-en voltak. Az 1997. évi 3 ezer forintos felemelt tagdíjat eddig – Simonyi Péter igazgató tájékoztatása szerint – január 6-ig 150-en fizették be, miközben a programokra – szerencsére – ennél jóval többen járnak. A tavaszi közgyűlésen összesen 6-7, kulturális programokkal kapcsolatos javaslat hangzott el a tagok részéről, ebből mindössze kettő volt olyan, amelyben a hozzászóló közreműködését is felajánlotta. A nemes szándék – az egykori Chagall-kör új életre keltése – azóta érdeklődés híján hamvába holt…

Deák Gábor: Kezdetben tele voltunk tetterős ötven évnél fiatalabb emberrel. Tisztelet az időseknek, mégis elszomorodtam, amikor legutoljára voltam a Társasági Körben, és ott többségében nyugdíjasokkal találkoztam2, akikben – legalábbis a megszólalók szerint – félelem él zsidóságuk miatt.

Egyesületünk létszáma is nagyon szerény. (Itt feltehetőleg a tagdíjat fizetőkről van szó – G. J.) Ha nem az alapszabály szi­gorú értelmében számolunk – és én úgy tartom, hogy ezt megtehetjük egy bálon megjelentekkel is -, akkor becslésem szerint kétezer-ötszázan tartoznak holdudvarunkba…

Olyan akciókra és kezdeményezésekre van szükségünk, amelyek felrázzák a zsidókat. Nem igaz, hogy mindennek fel­tétele a pénz, s anélkül mozdulni sem bírunk. Emlékeztetni akarok a Szombat irodalmi szimpóziumaira, amelyeket kül­földi résztvevőkkel rendeztek meg. Ha van értelmes és érté­kes ügy, ahhoz aztán kerül pénz is.

Gergely István: A közgyűlés is csak úgy zajlott, mint a töb­bi az utóbbi években: az alapszabály előírja, elkerülhetetlen, legyünk túl rajta, pipáljuk ki, nem azért jövünk össze, hogy érdemi döntéseket hozzunk. A javaslatok sorsa a negligálás.

II. tétel: A bázis felől érkező nyomás híján az elnökségnek szabad keze van. Mivel azonban az elnökség is ugyanezen közegből vétetett, civil társadalmi feladatához nem tud iga­zán felnőni és a „szabad kézzel” nem tud mit kezdeni. Az el­nökség többségében elfoglalt üzletemberekből, kisebb rész­ben nem különösen impulzív humán értelmiségiekből áll, így alapállása a demokratikus beállítottság és a tehetetlenség keverékéből összeötvöződött tolerancia. (Mindez bizonyos szempontból méltánylandó. Melyik más zsidó szervezet tűr­né el, hogy bírálja őt a kiadásában megjelenő újság?) Mivel azonban – a tagsághoz hasonlóan – az elnökség sem képes határozott impulzusokat kibocsátani magából, tényleges te­vékenysége főleg tűzoltásból áll. (Ez mindenekelőtt pénz­szerzést jelent.) A nagy ívű koncepciók néha felködlenek a láthatáron, de a megvalósítás legfeljebb egy ötletroham stá­diumáig jut el, majd elenyészik.

Gergely István: Az átláthatatlan pénzügyi helyzet, a fize­tésemelések vissza-visszatérő igénye, a vezetési információ kezelése és birtoklása annyira lefoglalja az elnökséget, hogy az érdemleges munkának még a kereteit sem tudjuk felvá­zolni. Olyan ügyek szerepelnek ismételten az elnökség napi­rendjén, amelyeket már évekkel ezelőtt meg kellett volna oldani.

Szombat: Mit vársz az elkövetkező hónapoktól?

Gergely István: Szkeptikus vagyok! Úgy érzem, továbbra sem fog az elnökség feladatának megfelelően, egy zsidó vilá­gi szervezethez méltóan működni… Mintha a napi gondok miatt, a rohanásban erőtlen lenne az elnökség.

Hogy ki mennyi időt fordít az egyesületre, abba belejátszik, hogy társai mennyire figyelnek elképzeléseire, érzi-e, hogy erőfeszítései nem hiábavalóak. Nem az elnökségi tagok ha­nyagolják el a dolgukat, hanem hiányzik, aki tevékenységü­ket összefogja.

Szombat: Van több jeles pénzügyi szakember az egye­sület vezetőségében. A közgyűlésen létrehozott fundraising bizottság mégsem funkcionál…

Simonyi Péter: De funkcionál, mert ha nekünk kellene ki­fizetnünk egy szakembert, aki például a Mazsike helyiségé­ben helyreállította a villanyt, az százezer forintba került vol­na. Ezt helyettünk az egyik cég fizette. A fundraising bizott­ság készpénzt nem tudott adni, de sok mindent el tudott in­tézni. Mindezzel együtt a Mazsike rendkívül rossz anyagi hely­zetben van.

Korányi László: A fundraising bizottság a nyár végeztével (1996 nyara – a szerk.) több akciót is indít. A bizottság egyik tagja üzleti kapcsolatain keresztül néhány banknál próbálko­zik majd az egyesület javára forrásokat felkutatni… A másik stratégiai kérdés: megpróbáljuk megtalálni azt a nagyon kes­keny sávot, ahol a Mazsike még nem definiálja magát nem­zetiségi szervezetként, de mégsem szorul ki minden állami támogatásból, ami ezen az alapon jár. Ezt próbáljuk megta­lálni, ezért a Művelődési Minisztériummal és különböző, ilyen jellegű alapítvánnyal kezdtünk tárgyalásokat… Ez szá­momra kihívás, s én szeretném ezt megfelelően megoldani.3

Szombat: Ennyi lett volna a gazdasági bizottság tény­kedése?

Korányi László: A fő feladat persze az, hogy legyen pénz. De amíg nincs, az is fontos feladat, hogy azt a kevés pénzt, ami van, jól költsük el. Az új elnökségnek egyik első felada­ta az volt, hogy alaposan átnézze a Mazsike költségvetését. Új költségvetés is készült, amely nagyon szigorú takarékossá­gi programot fogadott el.

Deák Gábor: E beszélgetést októberben folytatjuk, tehát a közgyűlés óta ugyan hét hónap telt el, de a nyár nem alkal­mas teljes értékű munkára. Számos alapvető adminisztrációs intézkedést kellett és kell hoznunk; például a fizetett munka­társak munkaköri leírását már többször tárgyaltuk, továbbá nem tudom, hogy a Hírlevél teljesíti-e feladatát… Mivel különböző jellemű és felfogású emberek kerültek az elnökségbe, még vitázunk a programokról. Rend már annyiban van, hogy az elnökségi ülések napirendjét előre írásban megkapjuk.

III. tétel: Az elnökség felől érkező nyomás híján az elnök­nek és az ügyvezető igazgatónak szabad keze van. A fent leírt háttérből nemigen nőhet ki egy nagykoncepciójú és át­ütő erővel rendelkező vezető. E két tulajdonság ma érdekes módon megoszlik az egyesület elnöke és ügyvezető igazga­tója között. Előbbitől – áttekintő képessége révén – nem idegenek a nagy ívű koncepciók, de Korányi László – maga is elfoglalt üzletember lévén – ilyen képességeit legfeljebb a zsidó szervezetek jóvátétellel kapcsolatos megbeszélésein élhetné ki – ha ez a közeg erre kedvező lehetőséget kínálna. (Jellemző, hogy e valóban koncepciózus kérdésre egyik nyi­latkozó elnökségi tag sem tért ki.) Másfelől az ügyvezető igazgató valóban dinamikus személyiség, Simonyi Péter azonban a személyes kapcsolatok világában otthonos, az in­formális jellegű, „elintézzük”, „megszerezzük”, „megoldjuk” típusú menedzsmentben felülmúlhatatlan – menedzser és nem ideológus.

Gergely István: Akut hiányosság, hogy nincs szigorú pénz­ügyi elszámolási rend. Nincs költségvetés, amelynek bevéte­leit és kiadásait az elnökség hagyná jóvá, teljesítését figye­lemmel kísérhetné. Áttekinthetetlenek a pénzügyek. Nincs az elnökségtől független kontroll…4

Simonyi Péter: Egyik tagunk havi 30 ezerrel támogat – nem tudom még meddig. Tárgyi adományként az elmúlt fél évben kaptunk parabolaantennát, színes tévét, fénymásolót, hifitornyot; szőnyegeket, szekrényeket; művészeti albumo­kat a Szépművészeti Múzeumtól; 25 ezer forint értékben színházjegyet; ügyvédi segítséget, ahol eltekintettek a tisz­teletdíjtól; továbbá díjtalan biztonsági szolgálatot rendezvé­nyeink idejére. A rendezvényeinken fellépő művészek na­gyobb része is szívességből jön el hozzánk.

Szombat: Hány pályázatot adott be idén a Mazsike?

Simonyi Péter: Négy meghirdetett pályázatra válaszoltunk az idén. Ezek voltak azok, ahol a Mazsike egyáltalán pályáz­hatott. Ezekből a pályázatunkat három helyen fogadták el… Beadtunk a Civitas Alapítványhoz egy 600 ezer forintos kérel­met5 – visszajelzés nem jött. A VI. kerületi önkormányzat megszavazott 200 ezer forintot a számunkra. A Soros-alapítványnál meg sem tudom próbálni, mert nem fogadják a pá­lyázatunkat. Indoklás nincs. (A Soros-alapítvány a Szombat egyik fő támogatója – a szerk.)

Szombat: 1996-ban hányan fizettek tagdíjat?

Simonyi Péter: 1996-ban, miután elhatároztuk, hogy emelni fogjuk a tagdíjat, nem akartuk külön terhelni a tagsá­got. Kérések formájában küldtük ki a csekkeket, de tagdíjat nem szedtünk.

Szombat: Akkor úgy kérdezem: 1995-ben hányan fi­zettek tagdíjat?

Simonyi Péter: 1995-96-ban összesen 1700 fizető tag volt. Ebben volt százforintos, meg tízezer forintos is. De át­lagban már ebben az évben ezer forintot fizettek, holott a tagdíj hivatalosan még ötszáz forint volt.

IV. (záró)tétel: A fentiek következtében a Mazsike tisztes kulturális szolgáltató színvonalon működik, és valóban mél­tó a kulturális egyesület elnevezésre. Meghitt, otthonos köze­get nyújt néhány száz embernek és információival elér 2000- 3000 alkalmi érdeklődőt. (A számok nagyon hozzávetőlege­sek, csak nagyságrendjükben lehetünk bizonyosak. E sorok írója hajlamos őket összességükben alább becsülni.) Ma a szombat esti Társasági Kör alkalmankénti 50-100 fős közön­ségére gondolunk, nincs mit szégyenkeznie a Mazsikének, hiszen Budapesten egy átlagos sabati istentiszteleten csak egy­két zsinagógában jönnek össze ennyien. (A sabati istentiszte­let és egy – mégoly jó programmal kecsegtető – esti társasági kör összehasonlítása persze frivolnak tűnhet, de egy dolgot elárul: a „kemény mag” nagyságát, akikért az adott szervezet – egyesület, hitközség – létezik és akikre legitimációját épít­heti – nemcsak rájuk természetesen, de mindenekelőtt órá­juk.) A hajdani úttörő szerepből és széleskörű tekintélyből azonban mára nem sok maradt. A megtermékenyítő gondo­latok (ha vannak ilyenek) ma az egyesület körein kívül szü­letnek. Ám e gondolatok hordozói máshol sincsenek jelen a magyar zsidóság politikai döntéshozó testületéiben.

Jegyzetek

A külön-külön készült interjúkat a cikk szerzője válogatta össze.

2 Simonyi Péter igazgató megjegyzése: Deák Gábor ezt nem tudja meg­ítélni, mert az elmúlt évben csak egy programon volt jelen.

3 Korányi Lászlóval a beszélgetés 1996 szeptemberében készült. Az az­óta történt fejleményekről szólva az egyesület elnöke még számotte­vő eredményekről nem tudott beszámolni, de biztatóan annyit mon­dott: „Elkezdtük.”

4 Korányi László elnök megjegyzése: Gergely István nem volt jelen azon a két elnökségi ülésen, ahol a költségvetést és a negyedéves gazdasá­gi beszámolás rendjét kialakítottuk. Ez azóta is működik.

5 Pontos nevén Humanitas Civitatis Alapítvány – a szerk.

Címkék:1997-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hitemben megrendítettek

Lapjukat eddig jól tájékozottnak és autentikusnak tartottam, ebben a hi­temben azonban megrendítettek. 1996 decemberében a 14. oldalon az jelent meg,...

Változó múl

Az évek múlásával hamis legendák is születnek, elhiszik azokat és ter­jesztik. A Tények és tanúk című soro­zatban jelent meg az...

Close