Menedékre várva

Írta: (ág) - Rovat: Archívum, Külpolitika

A Jugoszláviát az utóbbi időben elhagyó zsidók közel száz fős csoportja szeretne menekült státuszt és politikai menedékjogot kapni Angliában. Kérelmüket az angol kormánynak 4000 jugoszláviai menekült beutazását engedélyező döntésére alapozzák.

A csoport a “Central British Found”, zsidó gazdasági szervezet segítségével érkezett Angliába. A Szohnut alijával foglalkozó tisztviselői, amikor megpróbáltak kapcsolatot teremteni a csoporttal, képviselőiktől azt a választ kapták, hogy ״nem érdekeltek semmiféle kapcsolatban az izraeli küldöttekkel”. Köztudott, hogy a jugoszláviai zsidóság döntő többsége teljes mértékben asszimilált, és nincs semmi kapcsolatuk a judaizmussal.

A jelenlegi helyzetben az angliai zsidó hitközség semmiféle hivatalos támogatást nem nyújt a menekültcsoportnak. A Szohnut alija és befogadási osztályának vezetője, Uri Gordon, az elmúlt héten nyilatkozatban kérte, hogy akadályozzák meg a csoport tagjainak fogadását Angliában. Véleménye szerint, ״Izrael Állam megalakulása óta nincsenek zsidó menekültek, és az angol kormánynak a befogadási keretlétszámot a valódi menekültek számára kell felhasználnia”.

Gordon kijelentette, hogy nem állnak a rendelkezésére olyan eszközök, melyekkel megakadályozhatná a zsidók befogadását Angliában, mégis felszólítja őket, hogy Izraelbe menjenek, már csak az angliai bevándorlási gondok miatt is. Csalódását fejezte ki amiatt is, hogy bár a Szohnut embereinek erőfeszítései mentik ki a zsidókat Jugoszlávia háború sújtotta övezeteiből, sokan közülük mégsem Izraelben telepednek le.

(ág)

 

Címkék:1993-03

[popup][/popup]