Megkeresztelt zsinagógák

Írta: Dávid András - Rovat: Archívum, Világ

Ez év márciusában Madridban a Balmes utcai zsinagógá­ban rendezett ünnepélyen Hájim Herzog Izrael államelnöke mellett maga Juan Carlos, spanyol király is részt vett, amikor megemlékeztek a kiűzés 500. évfordulójáról. Májusban a külföldön élő, spanyol származású zsidók számára rendez­ték meg az amerikaiak Toledóban a maguk megmozdulását. Ez a város Madridtól délre, mintegy 70 kilométernyire fek­szik. Virágzó zsidó kultúrcentrum volt ez Spanyolország fénykorában. Ma már nem él itt zsidó.

Sámuel Hálévi Abulafia, Rettenetes Péter király (1350-69) pénzügyminisztere saját villája mellett építtette fel a „Transito” nevű gyönyörű zsinagógát. Az építtetőt magát irigyei a király előtt gyanúba keverik, ezért hűsége ellenére is, kín­vallatás közben leheli ki lelkét. A templom homlokzatán ma két harang szól és tetején kereszt látható. így most már se nem zsinagóga, se nem katolikus templom, csak történelmi nevezetesség.

A másik lenyűgöző zsinagóga a Szent Fehér Mária nevet viseli, hiszen akár a többit, ezt is „megkeresztelték”. Szintén emlékmű, most restaurálják. Furcsa módon keveredik itt a mór stílusú oszlopsor, az arabos díszítés között időnként fel­lelhető Dávid csillag motívum, és a templomhajó végén a kereszt, valamint a csaknem barokkos pávafarok belső hom­lokzat.

A városatyák most átadják a város kulcsait néhány rabbi­nak; őseik az itt működő közösségnek voltak szellemi veze­tői.

A külföldről érkezettek között rengetegen viselik a Toledano – toledói – nevet. A látogatók nyilatkoznak az újság­íróknak: csodálatos ez a város, de mi nem vagyunk többé itthon benne. Meglátogatjuk ezt a helyet, de nem kívánunk itt letelepedni.

Másnap a katonai akadémia udvarán egy híres New York-i kántor énekel, előbb a jeruzsálemi kórussal, majd a moszkvaiakkal. A párizsi főrabbi mond beszédet, majd a madridi is. Sophie királynő jelenlétében és Zubin Mehta kar­mester vezényletével felhangzik a spanyol, majd az izraeli himnusz.

Dávid András

Párizs, 1992. május

Címkék:1992-06

[popup][/popup]