Szombat előfizetés 2017

„Meg kell békülnünk”

Írta: U. A. - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Dr. Arje Kaddar közel 30 éve szerkeszti magyar nyelven Haifán az Izraeli Szemlét. Lapját elsősorban Izraelben, de a világ minden táján olvassák. Arje-t, vagy ahogy régen hívták, Pált mutatom be az alábbiakban.

  • Hogyan és mikor kezdődött kapcsolata a cionizmussal és a sajtóval?

17 éves koromban, 1929-ben. Debrecenben jártam a zsidó gimnáziumba, s egy nap előadást tartott számunkra egy Palesztinából érkezett ifjú. Ez a találkozás megváltoztatta addigi asszimiláns gondolkodásomat. Erről elküldtem egy írásomat Budapestre, a Magyar Cionista Szövetség hetilapjának, a Zsidó Szemlének. Lehozták. Néhány héttel később egy vitacikkemet közölték, méghozzá „Megszólal a zsidó ifjúság” hangzatos feleimmel. Attól kezdve rendszeresen írtam a lapba.

-Milyen volt az 1930-as évek Magyarországában a cionizmus fogadtatása?

Ennek megválaszolására már az utolsó illetékes tanúk egyike vagyok. Egyetemi tanulmányaimat megszakítva ugyanis 20 éves koromban a Cionista Szövetség titkára lettem, majd 1938-tól a Keren Kajemet Lejiszrael irodáját vezettem, amelynek az volt a feladata, hogy kinti földvásárlásra pénzt gyűjtsön. Meg kell mondanom, hogy a világ zsidóságával ellentétben, amely nemcsak szívét adta, hanem pénztét is egy eljövendő országra, az itteniek többségének a szíve sem dobbant meg az ügy érdekében. Túlnyomó többségük ellenezte a cionizmust, sokan pedig közömbösek maradtak.

  • Folytassuk élettörténetét!
  • Számomra is eljött a munkaszolgálat keserve. Először 1940-ben. 1942-tól 1944-ig pedig Oroszországban dolgoztattak. Kordokumentumként talán nem érdektelen elmondanom, hogy a mi századunkban 204-en mentünk ki és 200-an jöttünk vissza. Hasonlóan megkíméltekről nem tudok. Az viszont tény, hogy védelmünkért, hazahozatalunkért és leszerelésünkért százezer pengőt kellett adnunk. Különös véletlen folytán nagyon sok gazdag gyerek volt közöttünk. Volt, aki húszezer pengőt adott, én négyszázat. Hogy ki kapta, nem tudom…
  • 1944. március 6-án szereltek le, de két hét múlva, a náci megszállás után, ismét behívót kaptam. Először egyénileg próbáltam kibújni előle, s a legkülönösebb kalandokon mentem át, így például német katonavonaton utaztam át az országot, majd megtaláltam a kapcsolatot az illegalitásba kényszerített cionista mozgalomhoz. Minden cionista szervezet részt vett az ellenállásban, együttműködött a magyar antifasisztákkal. A mi erősségünk a hamis igazolványok gyártása volt: állítottunk elő születési igazolványt, hadiüzemi mentesítést, katonai szabadságospapírt, stb. Feleségemmel keresztény iratokkal albérletben laktunk. A háziak nem tudták, hogy kik vagyunk, annyira nem, hogy amikor a háború után felfedtük kilétünket, a háziasszony butaságból vagy antiszemitizmusból felháborodva utasított ki bennünket, mondván, micsoda népség az, amelyik hamis nevet használ, becsapja a tisztességes embert!
  • 1945 után újabb megpróbáltatások következtek?
  • Hát persze! A deportálásban mindkét fivérem és apám elpusztult. Visszamentem Debrecenbe, felélesztettük a cionista mozgalmat, kiadtuk a Zsidó Munkás című lapot, én lettem a szerkesztője. 1948, a diktatúra nyílt hatalomra kerülése után állás nélkül maradtam, mert nem vettek fel sehová. Azután működni kezdett Budapesten Izrael Állam követsége, ott alkalmaztak a hetente kétszer megjelenő közlönye szerkesztőjeként. Azt azonban éveken át ők sem tudták elérni, hogy megkapjam a kivándorlási útlevelet. Ezt csak az olvadás idején, 1956 nyarán sikerült kezembe venni.
  • Mihez kezdett Izraelben?
  • A nyelvtanfolyam befejezése után a Szochnut haifai kirendeltségében a magyar osztály munkatársa lettem: fogadtuk a Magyarországról jövő olékat. Azért helyeztek oda, mert mint a követség munkatársa, sok embert ismertem és abban bíztak, hogy fölfedezem a beépített elemeket. Őszintén szólva nem sokat tettem ezért, mindig ellenérzéssel viselkedtem az ilyesmivel szemben.
  • Izrael nem túl sok magyar értelmiségit szívott el?
  • Inkább a Nyugat. Az ötvenhatosoknak csak egy töredéke jött Izraelbe, talán kétezren… A Szochnut után állástalan maradtam, írni kezdtem a magyar nyelvű lapokba, az Új Kelet című napilapba, meg A hét tükrébe. A Zsidó Szemlét pedig már előzőén is rendszeresen tudósítottam. Héber nyelvű lapok is lefordították a cikkeimet, sőt franciák is. Svédországban is megjelent az Izraelről szóló beszámolóm. Mindebből azonban nem lehetett megélni, egzisztenciánkat zongoratanárnő feleségem biztosította. Ötven éves lettem, mire lapot alapítottam, a Haifai Szemlét. Az 1967-es háború után változtattam a mai címére.
  • Van jövője a lapnak?
  • Nincsen! Csak múltja és jelene. Ha valaki átvenné, nem hiszem, hogy megújítaná, mert fárasztó, sokszor idegölő munka anyagi fedezetének megteremtése. Fogy az olvasótábora is. Előfizetőink, vásárlóink olyan korba kerültek, amikor már nehéz a betű a szemnek. Jövögetnek is a levelezőlapok, hogy igazán sajnáljuk, nagyon szerettük a Szemlét, de ne tessék tovább küldeni. A fiatalok hamar megtanulnak héberül, számukra a héber lapok érdekesebbek.
  • Tehát nehéz Izraelben magyar nyelven újságot szerkeszteni?
  • Miért lenne az? A lap egész szelleme zsidó, izraeli, cionista. Ehhez a magyar nyelv eszköz.

-Milyen érzés tölti el szülőföldjén?

Debrecenben elmentem a volt zsidó gimnáziumhoz. Arra gondoltam, hogy a sok ezer gyerekből, akik ott tanultak, alig-alig maradt valaki: elégették, elpusztították őket. Az államelnökünk Hájim Herzog is elmondta magyarországi látogatása során: ezt nem lehet megbocsátani. Ugyanazt mondta, mint ami az Eichmann-perben elhangzott: „Ejn kápára”, azaz: Nincs megbocsátás. De meg kell békülnünk.

U. A.

Címkék:1993-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Nem egy nyakbehúzós szorongás”

Szécsi Éva telefoninterjúja Popper Péterrel Popper Péter pszichológus leköszönt az egyetemi tanárságról, korkedvezménnyel nyugdíjba vonul és ősztől egy külföldi egyetemen...

Bibliai olajváros

Régészeti ismerkedés Ekronnal 1992 nyarán részt vettünk Izrael, sőt talán az egész Közel-Kelet egyik legjelentősebb bibliai kori ásatásán. Magyar régészhallgató...

Close