Szombat előfizetés 2017

MEDITÁCIÓ A LEGNAGYOBB SZENVEDÉS KIVÁLTSÁGÁRÓL

Írta: Diósi Ágnes - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

“ne tekintsd privilégiumnak a szenvedést Európában ma nem szenvedni gyalázat

ahol a nap fölkel s lenyugszik elgyötört arcokba pillant

kisebbségek dugott kincse a tisztesség aki ember a vérző kisebbséggel érez”

(Rákos Sándor: “Az emlék jelene 1944” c. poémájából)

Karsai László: Cigánykérdés Magyarországon 1944-1945. c. tanulmánya alkalmából

A tanulmány a RÉGIÓ elnevezésű kisebbségtudományi szemle 91/1. számában jelent meg. Előadásként elhangzott a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által megrendezett, a holocaust utáni zsidóságról szóló konferencián 1989 őszén, és a Közgazdaságtudományi Egyetem “Podrom” című, a cigányság helyzetét tárgyaló konferenciáján 1991 tavaszán. Megállapításai főleg az, hogy Magyarországon “mindössze” ötezer cigányt deportáltak heves indulatokat keltettek a cigányság körében. Nem vitatom Karsai László történészi tisztességét. Vitatkoznék ugyan némely állításával például, hogy Magyarországon sosem volt cigányüldözés, még cigány “kérdés” sem, s hogy faji alapon egy cigány sem pusztult el -, de azzal semmiképp sem, hogy valójában hány magyarországi cigány esett a fasiszta népirtás áldozatául a zsidókkal azonos módon. Mert ezt pontosan tudni valóban nem lehet, s ha a dokumentumok alapján ötezer valószínűsíthető, akkor ezen nincs mit vitatkozni. Arról szeretnék szólni inkább, hogy miért tartom mégis jogosnak, megalapozottnak a cigányság indulatait.

A cigányság 1945 óta érzi “hátrányos helyzetét” a zsidósággal szemben, szenvedései elismertetése ügyében. A hátrányok a két nép helyzetének különbségeiből adódnak, és eléggé nyilvánvalóak. A zsidóság több ezer éves írásbeli kultúra birtokosa; 1867-ben emancipációt nyert, ettől kezdve erőteljesen asszimilálódó kisebbség, jelentős tényező a magyar polgárosodás folyamatában. A cigányság szóbeli kultúra őrzője; ősi kézműves mesterségek tudója; társadalmon kívül élő, emberszámba sem vett kisebbség az országban; egyes vándorló, vagy alkalmilag letelepült csoportjait nyilvántartásba sem vették.

Ebből következően a deportálások során a zsidóság módszeresen begyűjthető, adminisztrálható volt, míg nagy létszámú cigány közösségek nyomtalanul tűnhettek el. Ugyanezen okból cigányok nagy létszámban meg is menekülhettek, mivel történelmük során hozzászoktak ahhoz, hogy életüket csak a törvények kijátszása biztosítja. A zsidók viszont, mint törvénytisztelő állampolgárok, az utolsó percig bíztak abban, hogy ha betartják a törvényeket, nem eshet bántódásuk. A zsidók elleni hajszát az érdek mozgatta: volt mit elvenni tőlük. A cigányputrikért nem tülekedett senki. A túlélő zsidóság képes volt veszteségei dokumentálására. A túlélő cigányság nem volt rá képes.

A túlélő magyarországi zsidóság mögött ott áll tekintélyével a nemzetközi zsidóság és Izrael állam. A túlélő magyarországi cigányság mögött nem áll senki. A zsidóság szervezeteket, intézményeket hozott létre mementóul. A cigányok emlékeit nem kutatták, nem kérdezték. A megmaradt zsidóság 1945 óta érzi hátrányos helyzetét másokkal szemben, szenvedései elismertetése ügyében.

Akadtak szép számmal köztük palesztinai zsidók is -, akik egyszerűen nem hitték el, hogy megtörténhetett, ami megtörtént. A lágerekből hazatért emberek beszámolóit “mi is szenvedtünk!” felkiáltással, gyakorta félbeszakították. S ők meghallgatták a bombázásokról szóló történeteket, a Donnál elpusztult magyar katonák tragédiáját, megállapították, hogy valóban nagyok sokat szenvedett mindenki, és már nem is próbálták megmagyarázni, hogy ami velük történt, az valami hasonlíthatatlanul más, mindennél iszonyúbb elhallgattak. Emlékeiket betegségeik őrizték.

A faji alapon megesett szenvedés tizedrangú kérdéssé vált az elnyomott szegényparasztok, kizsákmányolt munkások, az “ügyért” vértanúságot vállaló kommunisták osztályharcos szenvedéseihez képest. S a zsidók jelentős része megkönnyebbülve oldódott fel a másoknak az osztályharc szempontjából jelentős szenvedéseiben. Ha saját történetéről nem lehetett beszélnie, jobb is volt nem beszélni róla. Betegségeiket identitászavar súlyosbította.

Alighogy elmúlt az osztályharc, következtek a “kommunizmus áldozatai”. Egyidejűleg fölerősödött a korábban halk szavú antiszemitizmus. S noha az új demokratikus parlament megkövette az apák helyett a zsidóságot azért az aktivitásért, közönyért, tehetetlenségért, amellyel a magyar nemzet lehetővé tette hatszázezer zsidó pusztulását, a közvélemény a zsidókat kommunista bűnösökként könyvelte el. Figyelmen kívül maradt, hogy a recski tábor internáltjai, az 56-os elítéltek között voltak olyanok, akik korábban Auschwitzot is megjárták.

Napjainkban, ha szóba kerülnek a zsidó szenvedések, a közbekiáltó félbeszakítás: “igen, de…” Elismer­jük, igen, de azért ne feledkezzünk meg a málenkij robotosok, kitelepítettek, recskiek szenvedéséről, sem azokéról, akiknek padlását lesöpörte a begyűjtés, szőlőjét felszántotta a szocialista mezőgazdaság.

A zsidók pedig úgy érzik, most már aztán elég volt. Hatszázezer, az hatszázezer. Nagyüzemi népirtás, az nagyüzemi népirtás. Ehhez semmi sem fogható. Punktum. És ne imádkozzanak karmelita apácák az auschwitzi tábor területén az ott füstté vált zsidók lelki üdvéért, mert semmi közük hozzá. Auschwitz a zsidóság zarándokhelye. Auschwitz a minden szenvedést felülmúló zsidó szenvedés szimbóluma. Auschwitz a miénk. Hogy pusztultak ott mások is? Lehet. De nem annyian. Es csak mellékesen. Ha zsidók nem lettek volna, Auschwitz sem lett volna.

Gyanítom, hogy ilyen indítékok húzódnak meg Karsai László kutatómunkája mélyén. A dokumentumok minden bizonnyal hitelesek. Az is biztos, hogy tudományos eredmény csak hiteles dokumentumokon alapulhat. Ám a tudományos hitelességhez ebben az esetben annak az elismerése is hozzátartozott volna, hogy a cigánysággal kapcsolatos igazság felderítéséhez elégtelenek a rendelkezésre álló dokumentumok. S hogy ez elmaradt, és hogy a tanulmányon végigvonul a cigánykérdés eljelentéktelenítésének törekvése, bizonyítja, hogy a látszólagos tárgyilagosság érzelme­ket leplez. Jobb ezt beismerni. Az érzelmek magyarázhatók és segítségükkel könnyebben megértjük, miről szól, amiről szó van. Miért nem említi a tanulmány a tiszaeszlári vérvádat száz évvel megelőző kemencei pert, melynek során emberevéssel vádolt cigányokat ítéltek kegyetlen halálra? És nem volt védőügyvéd, aki megmentette volna őket, pedig a vád éppoly hamis volt, mint a keresztény vér pászkába keverése, és éppúgy az egész népet marasztalta el egy bűnös szokásban. Miért siklik el a történész az olyan tények fölött, hogy a század eleji országgyűlések gyakori témája volt, mi a teendő a kóbor cigányokkal, s a megoldási javaslatok között kiirtásuk is szerepelt?! Miért hangsúlyozza ehelyett a cigányok romantikus ábrázolását a magyar irodalomban?

Tartok tőle, azért, hogy a cigányok üldözését ne lehessen egy napon említeni a zsidók üldözésével. Csakhogy a cigányoknak ez épp oly rosszul esik ám, mint amilyen sérelmes a zsidóknak, ha a recskiekkel intik le őket.

Önvizsgálóan bánjunk hát a tudománnyal, ha olyan területet érint, ahol – sértett érzékenységünk folytán – sérthetjük mások érzékenységét. És nagyon vigyázzunk: mert lehet számos különbség zsidók és cigányok között, de a fasizmus, amely Auschwitzba hurcolta őket, egy és ugyanaz volt.

Címkék:1991-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

1991. júniusi szám

Jólesz László: Nyári böjtök „Ki lát egyszer gázmaszkos csecsemőt...” (róbert): Egy érdekes ember érdekes könyve Szalai Anna: „...akik fel mertek...

Nyári böjtök

„A nap, a ragyogó nap csak most kezdi felmelegíteni a földet, a nyár még csak most köszöntött be, az emberek...

Close