Szombat előfizetés 2017

Mátyás pajzsa

Írta: Pelle János - Rovat: Archívum, Vélemény

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

avagy mit ér, ha történész a hadügyér?

Nyomban el kell oszlatnom egy félreértést: súlyosan téved, aki azt hiszi, hogy bármi bajom van a nagy királlyal. Ellenkezőleg: régi tisztelője vagyok Hunyadi Mátyásnak, a törökverő Hunyadi János fiának, aki a középkor végén néhány évtizedre regionális nagyhatalommá tette Magyarországot; szívből sajnálom, hogy csak Bécs elfoglalása sikerült neki, de a dinasztialapítás nem.

Történt, ami történt: fél évezrede immár, hogy az uralkodó örökre lehunyta a szemét, mi közünk lehet ma hozzá, illetve a pajzsához? Nos, csak annyi, hogy a kormányunkban ülő számos történész egyike, Raffay Ernő államtitkár úgy vélte, katonai tiszteletadással kell búcsúztatni a nevezetes, valóban figyelemre méltó darabot, mely több hónapi magyarországi tartózkodás, illetve bemutatás után visszatér Párizsba, ahol 1809 óta őrzik, a műtárgyakat igencsak kedvelő Napóleon jóvoltából.

Pattogó vezényszavak, díszlépés, tisztelgés. Ez, a bizonyára nem kevés töprengés után megszületett ceremónia, ha minden jól megy, hagyománnyá válik nálunk. A franciák megígérték, hogyha szükség van rá, újból kölcsönadják a pajzsot, s ekkor ismét parádét lehet rendezni pajzs érkezéskor, pajzs búcsúztatáskor. Történész hadügyérünk a jövőben esetleg tovább finomíthatja, csiszolhatja a tisztelgést, mely, ha minden jól megy, beépülhet az újjászervezett honvédség szolgálati szabályzatába is – ez pedig, ahogy pestiesen mondják, már nem semmi.

Raffay úrnak a pajzzsal most kicsiben sikerült megvalósítania azt, amire tavaly nyár végén nagyban törekedett. Akkor nem sikerült újra felállíttatnia az ereklyés országzászlót a Szabadság téren (hej, pedig micsoda díszszemléket lehetett volna rendezni előtte!), körülötte az elszakított területeket jelképező Trianon-szobrokkal. Ez a nagyszabású „dekoratív restauráció” akkor az egész közvélemény heves ellenállásába ütközött, s a történész államtitkár bizonyára belátta, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét. De a pajzsceremóniával jelezte, hogy még gazdag a fantáziája, kitelik tőle még néhány veretes, nemzeti hagyományt teremtő ötlet.

Ki tudja, milyen ereklye bukkan még elő a dicső múlt századaiból, ami előtt újra fel lehet vonultatni a díszszázadot? Ha az időben visszafelé megyünk, a Hunyadiak után – luxemburgi kitérővel – az Anjou- dinasztia következik -, az irántuk való politikai érdeklődést szembetűnően jelezte az amúgy határozottan konstruktív csehszlovák-lengyel-magyar csúcstalálkozó aláírási ceremóniája a visegrádi palotaromok fölé emelt üvegcsarnokban. (De ne legyünk igazságtalanok: a Károly Róbert szellemét, idéző szertartás bizonyára nem Raffay Ernő ötlete volt – vannak még rajta kívül történészek a kormányban.)

Magyarország azonban nem lesz nagyobb, s a világ szemében megbecsültebb attól, ha a történelmi emlékeit, szimbólumait politikai kultusz tárgyává teszi, s vezetői a nemzeti tudat gazdagításával bíbelődnek égető gazdasági és társadalmi gondjaink radikális megoldása helyett. Ez persze nem jelenti azt, hogy nemzeti múltunk és kultúránk ápolását egy pillanatra is el lehetne hanyagolni. Csakhogy ez a pedagógusok, kutatók és Írók feladata, s nem a politikusoké. Mostanság azonban színházra, könyvkiadásra, filmre, tehát a magyar kultúra gazdagítására nincs pénz – csak parádéra.

Ezek a mesterkélt, politikai töltettel felruházott ceremóniák kizárólag arra alkalmasak, hogy hazafiatlansággal vádoljanak egyes társadalmi csoportokat, vagy politikai pártokat, amelyek esetleg kifogást emelnek a „felhajtás” ellen. Annak, aki nem érzi át kellő mélységben nemzeti történelmünk nagyságát, a régi recept szerint kétségbe lehet vonni a magyarságát.

Ide kívánkozik egy epizód századunk elejéről. Egerben történt, 1900- ban, hogy zsidó iparosok dolgoztak egy házon, amit a magyar címer ékesített. Az Alkotmány című lap egy Babik József nevű helyi plébános prédikációjára hivatkozva megvádolta a zsidókat, hogy letörték a címerről a keresztet. Az ügy rendkívül súlyosnak ígérkezett: a szószéken azt állították, hogy egyszerre gyalázták meg a legszentebb egyházi és nemzeti szimbólumot! Szerencsére a tüzetes vizsgálat kiderítette, hogy pusztán az idő vasfoga okolható azért, hogy a koronáról a kereszt letörött, s a plébánost az érsek uszításért áthelyezte.

A világért sem állítom, hogy a királyi ereklye katonai tiszteletadással való búcsúztatása, illetve fogadása egyenesen az antiszemitizmus kirobbanásához vezet. Bár ki tudja …, hiszen máris akadt egy zsidó, aki emlékszik arra a parancsolatra, hogy „Ne csinálj magadnak faragott képeket!”, s rossz szemmel nézi a pajzs körüli felhajtást. Lehet, hogy nem is vagyok magyar, mert erre vetemedem?

Summa summárum: Államtitkár úr! Felejtsük el gyorsan ezt a ceremóniát, ha lehet. A vörös zászló, a sarló és a kalapács, a tömérdek szovjet hősi emlékmű és az internacionalista hagyományok ápolása után ne essünk át a ló túlsó oldalára. Pajzsból is megárt a sok.

Pelle János

 

Címkék:1991-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Rágalmazók

A szellemi vagonlakók lapja, amelynek szerkesztői számára a korona is csak addig szent, amíg rágalmazásaikért jól megfizetik őket, már megint...

Lesz-e béke az Olajfák hegyén?

Beszélgetés Márványi Péterrel JANUÁR KÖZEPÉTŐL KEZDVE négy héten át óránként hallhattuk tudósításait a rádióban és a tévében. Magyar újságíró Jeruzsálemben?...

Close