Szombat előfizetés 2017

Mákonypersely

Írta: Mandl Péter - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Mandl Péter

Mákonypersely*(részletek)

Szerteszív

Van valaki a világon, aki minden te­remtményt szeret. Egyenként. Egy hegy gyomrában él, valahol az óceán mélyén. Amikor élet születik ezen a földön, kap egy nevet. Ezeket a neveket felkapja a szél, elfújja a tengerek partjaihoz, ahol a halak meghallják, és elviszik a Szerteszívhez, hogy szerethesse őket. A hegy visszhangzik a szüntelen néváradattól. Amint valakinek elhangzik a neve, attól a pillanattól kezdve része lesz a Szer­teszív szeretetében, a név pedig áttetsző buborékba zárva lebeg a barlang vizé­ben. Ha meghal, a halak magukkal vi­szik a buborékot a barlang szájához, az pedig felszáll a tenger felszínére, ahol szétpukkan, és a név visszakerül a szél­hez, aki eljuttatja egy újonnan születő élethez. Ha a halászok olyan halat fog­nak ki, amelyik új nevet szállít a Szerteszívnek, megfosztják tulajdonosát a Szerteszív szeretetétől. Az ilyen lények hiába sóvárognak szeretet után, még ha meg is találják a körülöttük lévőkben, minduntalan az az érzésük, hogy nem kapnak eleget. És a nevük örökre kike­rül a körforgásból, hiába keresi a szél.

Hitbogár

Az ember mindenféle hit vagy meggyőződés nélkül jön a világra. A születésünk utáni első néhány év során csupán a saját testünkben hiszünk. Az­tán, ha a környezet megfelelő és állan­dó hitvallásokat sulykol belénk, azono­sulunk velük, átérezzük, magunkénak fogadjuk el, esetleg megtapasztaljuk őket; akkor jutunk el valóban oda, hogy valami másban is higgyünk. Létezik azonban egy jóval rövidebb út is. nem kell mást tenni, mint lemenni a vásár­térre, ott megkeresni az ösztövér kal­márt és vásárolni tőle bogarat. Gomb nagyságút, zöldeset, barna mintázattal. Vagy pirosat, olyan hosszú, fésűs csá­pokkal. Mindegy, csak hitbogár legyen. Egészben kell lenyelni, és közben arra gondolni, amiben az ember hinni akar. A bogár a hasból egyenesen a szívbe vándorol, ott megtelepszik és egy éle­ten át lankadatlan hitet biztosít gazdájá­nak. Az ilyen emberek gyakran válnak vallási közösségek vezetőivé. Ám, en­nek is akad buktatója, mint a rövidebb utaknak általában, méghozzá jókora. Amíg ugyanis a bogár eléri a szívet – és ez az idő úgy fertályórányi – a befogadó figyelme nem lankadhat, gondolatai egy pillanat erejéig sem kalandozhatnak el.

Ebben az esetben ugyanis a bogár megzavarodik, elvéti a helyes irányt és felvándorol a fejbe, ott ver tanyát, de mi­vel nem találja helyét, minduntalan moz­golódik. Az ilyen ember, bárhogy erőlkö­dik is, nem képes hinni semmiben, éle­te merő kétely, bizonytalanság, és mint a bogár, csak ficánkol serényen.

Saroktigris

A saroktigris mindenben tökéletesen egyezik csíkos bundás rokonával, kivéve a nagyságát, lévén a saroktigris fél hü­velyk méretű. Elhagyatott pókhálókban él, ide-oda futkos a por bontotta húro­kon. Valamiképp nem leli helyét a rova­rok világában, hatalmas ordításokkal próbál ránk ijeszteni. Mi ezt nem halljuk, sőt, többnyire észre sem vesszük szegényt.

Életükről nem sokat tudunk, pedig itt élnek velünk, mindent megpróbálnak, hogy megfélemlítsenek minket, ha te­hetnék, talán szét is tépnének, parányi világukban szítva gyűlöletet ellenünk.

A Keleti Kapu Királya

Messze keleten, valahol a sivatagban, áll egy omladozó kőkapu. Talán helye­sebb volna boltívnek nevezni, valójában csak egy keret, hiányoznak a kapuszár­nyak, nincs ott más, csak a forró sivata­gi levegő. Úgy tartják, ez a Föld legkele­tibb pontja, ezután már a Semmi következik, bár magát a kaput csak nagyon kevesen látták. A legenda szerint három fivér indult útnak, hogy megtalálja – ami­kor elérték, sorsot húztak. A legfiata­labb, aki a legrövidebb szalmaszálat húzta, átment a kapun, a legöregebb visszafordult, hogy hírt vigyen a kapuról az embereknek, a középső pedig leült a kapu mellé. Nem tudjuk, mi történt a legfiatalabb és a legidősebb testvérrel, azóta sem látta őket senki. A középső fi­vért viszont úgy ismerik, mint a Keleti Kapu Királyát, mert hát senki sem tudja, ki építette a kaput, és mert ő talált rá, az övé, ő rendelkezik felette. Azóta várja, hogy fivérei visszatérjenek, és me­gosszák vele az uralkodás nehéz terhét.

A Hiába-Madár

A Hiába-Madár mindig későn érkezik. Amikor felnyitja a szemét, a nap már fel­kelt. Vagy ha netán éjjel riad fel, az ég­bolton ott ragyognak a csillagok, és min­dennek tetejébe talán még a hold fénye is áttűnik az éjszakán. Amikor szárnyra kap, a levegőt is kénytelen megosztani számos repülő jószággal, madarakkal, lepkékkel, akik előtte röppentek fel. Ha pedig leszáll egy fára, biztos, hogy azon a fán már ül vagy mászik valaki. Hiába zsákmányol hernyót, bogarat, azzal sem változtat semmit, a hernyók és a boga­rak másnap is ugyanott fognak araszolni és botorkálni. Hiába él. Az élete viszont még tart, és feltételezhetjük, hogy ez mindig így lesz, hiszen ha egyszer véget érne, már nem lenne hiába.

Beszédnyelő

Itt repkednek körülöttünk szavakra éhesen, türelmetlenül csapdosva satnya szárnyaikkal. Csak az avatott szem láthat­ja csupasz, zsákszerű testüket, amit szin­te teljesen kitölt hatalmas, kacsaszerű szájuk. Ehhez kapcsolódik a feneketlen bendő. Leszámítva mindezt és persze a két szárnylebernyeget, testük semmi egyebet nem rejt. A beszédnyelők felhab­zsolják a kiejtett szavakat, nem törődve sem nyelvvel, sem kiejtéssel. A beszéd­nyelő általában kiválaszt magának egy embert, és egész élete során mellette ma­rad. Egy-egy színész vagy bőbeszédűbb szónok körül azonban akár egy tucat be­szédnyelő is lézenghet szüntelenül, min­den kiadott hangra éhesen. Mohón csap­nak le a szavakra, a jelentésükkel sem tö­rődve, bár úgy hírlik, az értelmes beszé­det jobban kedvelik. Az elfogyasztott szó eltűnik a zsákszerű testben, a lény mére­te azonban nem változik.

A vajákosok és kuruzslók számára nem maradnak rejtve, rajtuk kívül csak a haldoklók láthatják őket. Mikor eljön az utolsó perc, megpillantják a furcsa szer­zetet, ahogy ráveti magát utolsó szavukra, hangosan csattan a kacsacsőr, egy hir­telen, nyakatekert fordulat, és a rémség cikázva száll újabb táplálék után.

Gyűlölik és félik az írástudókat, mivel ők elveszik és lekötözik a szavakat, ehetetlenné téve őket a beszédnyelők számára.

Az Esztergályos

A törpéket viaszból formálja. Egyen­ként faragja ki őket a nagy, sárga töm­bökből. Lehasít egy törpényi darabot, előbb a lábait formázza meg, majd a kezét, a törzsét, a hátát, nyakát, végül bemetszi az arcát. Aztán egy lyukat fúr a törpe testébe, a sapkája tetejétől a talpáig – ide kerül a kanóc. Mire bees­teledik, éppen hat törpe sorakozik mozdulatlanul az asztal szélén. Amikor lenyugszik a nap, az Esztergályos meggyújtja a törpék fején a kanócot és meghal, a törpék pedig munkához lát­nak. Egyetlen éjszaka áll rendelkezé­sükre, addig tart, míg leég a kanóc. Egy éjszaka alatt kell kifaragniuk az Eszter­gályos új testét az asztal mellett heverő fahasábok egyikéből. Ez a munka fölöt­tébb nehéz, ráadásul bizonyos részei­hez feltétlenül a kezükre van szükség, ezt pedig, mivel a törpék a fejüktől ég­nek, csak igen rövid ideig áll használ­hatják. Mire megvirrad, hat kis viasztó­csa szárad a fapadlón, egy többé-kevésbé ember formájú fadarab körül. Még szerencse, hogy az Esztergályos csak színleli a halált, és reggel a törpék által kifaragott fahasábbal gyújtja be a kemencét, hogy új törpéket készítsen.

Az üres templom

Soha senki nem imádkozik ezen a megszentelt földön. Kopásnak nyoma sincs a fapadokon. A kandeláberek alatt viszont faggyúhegyek emelkednek. Az ajtó mindig nyitva áll, mégsem jön be rajta senki, Nem hisz ebben az istenben senki, még a saját papja sem. Megszo­kott figura. Ott sündörög az oltár körül, vagy a padsorok közt sertepertél, arcán bágyadt mosoly s félig lehunyt, nyájas szemek. Kopaszodik.

Könnyű szóra bírni:

  • Csalódtak benne?

  • Dem.

  • Elárulta őket?

  • nem.

  • Tán meghaltak azok, kik hittek ben­ne?

  • nem, sosem hitt benne senki. Én sem hiszek.

  • Akkor ki építette ezt a templomot?

  • Ő maga.

  • Hogy létezhet úgy, hogy nem hisz benne senki?

Akik itt elsétálnak a templom előtt, mint te, látják, hogy itt van és tudják, hogy ez az ő temploma. A létezéshez nem kell egyéb. A nagylelkűség azon­ban emberi tulajdonság, nem lett volna szabad egyetlen követ sem egymásra raknia. Sosem fog hinni benne senki.

A ház, ahol a vízköpők álmodnak

Egy hónapon át figyeltem őt. A temp­lom egyik oldalhajóján gubbasztott. Éj­szaka kapnak szárnyra, amikor min­denki alszik. Csikorogva repülnek, lom­ha szárnycsapásokkal. Egy ház felé tar­tanak mind, meredeken siklanak, mint­ha arra készülnének, hogy lyukat ütnek a tetőben, aztán „huss”, eltűnnek a ké­ményben.

Még két hónapomba került, amíg megtudtam miért. Nappal lentről néz­tem, aztán ahogy besötétedett, ő elre­pült, és én is elmentem, de még hajnal előtt visszajöttem, hogy lássam, mikor megérkezik.

Végül hatvan nap eltelte után éjsza­kai útjáról visszatérve leszállt mellém.

  • Mit vársz itt? – kérdezte

  • Meg akarom tudni, mi dolgotok éj­nek idején.

És ő elmondta:

Nem aludni járnak oda, ahogy mi hisszük, hanem álmodni. Nem saját maguknak.

Minden éjjel újraálmodják az egész várost. A házakat, az utcaköveket, a hi­dakat. A kutakat, a templomokat, a csa­tornát, mindent.

  • És engem, engem melyikőtök ál­mod? – kérdeztem mohón.

Mindent álmodunk, ami élettelen. Az élőkről mi nem gondoskodunk. Mindegyikőtök saját magát álmodja. Minden állat, növény és ember. Fák, bokrok, macskák, gyerekek. Siess ha­za. Túl keveset alszol, nem látod mi­lyen átlátszó a tested.

*A kötet az ünnepi könyvhétre jelenik meg az Ulpius-ház kiadó gondozásában.

Címkék:2002-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Noé szövetsége

Noé szövetsége Kortárs tárlat a Zsidó Múzeumban A cím Mózes első könyvére utal, amikor az úr az özönvíz után szövetséget...

na milyen volt Amerika

„…na milyen volt Amerika?” (Petőcz András: A napsütötte sávban, Versek, Ister Kiadó, 78 oldal, 1200 Ft.) Petőcz András kétségkívül sokoldalú...

Close