Szombat előfizetés 2017

Magyaros réztányéros

Írta: Pelle János - Rovat: Archívum, Vélemény

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Külföldiekkel eszmét cserélve sokakhoz hasonlóan úgy érzem, a lehető legjobb színben kell fetüntetnem szülőhonomat, el kell oszlatnom a magyarokkal szemben táplált elmarasztaló előítéleteket. Ha például megemlítik, hogy honfi­társaim nem beszélnek idegen nyel­veket és részegesek, elismerem, hogy ebben van igazság, de más népek fiai sem született poliglottok és megisszák a magukét, ezért javaslom, hogy az idegenek tartózkodjanak a sommás véleményal­kotástól. Ha megjegyzik, hogy nálunk a műszaki kultúra s az infrastruktúra színvonala csapniva­lóan alacsony, történelmi mentőkörül­ményekre hivatkozom, mint ahogy akkor is, ha közük velem, hogy nálunk az emberek rosszul öltözöttek, rosszul állnak testi higiénia dolgában, s általában fizikailag lerobbantak.

Legjobb védőügyvédi teljesítmé­nyemet akkor nyújtom, ha szóba ke­rül, hogy a rendszerváltás során a magyar politikai életben, illetőleg a közvéleményben felszínre tört a nemzetiségek iránti türelmetlenség, illetve az antiszemitizmus. Örül a lelkem, ha külföldi beszélgetőpartne­remnek sikerül bebizonyítanom, hogy e kérdésben hiányosan informáltak. Például legutoljára, amikor egy nyugati ismerősöm azt hitte, az új magyar kormány úgy akarja megoldani a nemzetiségi kérdést, hogy felszámolja a nemzetiségeket, elégedetten nyugtattam meg: a politikusok csak a hazai nemzetiségek képviseletének prob­lémáját kívánják megoldani, már amennyiben azok önkéntes alapon igényt tartanak erre. (Én a magam részéről, úgy is, mint állítólag érintett fél, eltekintek e szívesség­től, de ez más lapra tartozik, s sokkal bonyolultabb annál, hogy egy átlagos képességű amerikai szociológus professzor megértse.)

A tekintélyes külföldi entellektuellel elköltött vacsorát követő reggelen beültem egy körúti fod­rászatba, ahol mintegy húsz perc leforgása alatt összeomlottak az előző este oly csillogóan előadott hazafias érveim és mentségeim.

Amikor beléptem, a figaró épp egy vendég haját vágta, s köz­ben hasztalan próbálta németül megérteni, hogy a vendég hazá­jában a meleg miatt a rövid fri­zurát szeretik. Ezután a külföldi kuncsaft dús borravalót adott a fodrásznak, aki alázatosan hálálkodva gyűrte zsebre a pénzt. Amikor aztán mi magyarok magunkra maradtunk, hangos és épületes társalgás bontakozott ki a fodrász és a rá váró idősebb vendég között, mely valahogy így kezdődött:

  • Hát ez se a berlini németet beszélte…
  • Nem ám, inkább a Tel Avivit, a fene a pofáját.
  • Ezek a rohadt, gazdag zsidók mind – (itt felfüggesztem a párbe­széd reprodukálását, az olvasó fan­táziájára bízva, hogy elképzeljen egy alpárian antiszemita társalgást, amit csak az ruházott fel különös bájjal, hogy a lepocskondiázott ven­dég borravalóját oly serényen tette zsebre a fodrász.)

Itt már kifordulhattam volna a réztányérral ékesített bolt ajtaján.

De hányingeremet legyűrve marad­tam, mert nem volt vesztegetni való időm, s reméltem, hogy az üz­letbe visszatérő másik fodrász szimpatikusabb lesz, s kevésbé közönséges.

Sajnos, a negyven körüli, a nyakában feltűnően nagy keresztet viselő szőke nőben csalódnom kel­lett. Rasszista nézeteinek ugyan nem adott hangot, de tökrészeg volt. Délelőtt fél tízkor, a Szent István körúton már legalább két féldecitől bűzlött. Lassan nyúlt az olló és a fésű után, hogy biz­tosan elérje, s közben arról pa­naszkodott a kollégájának, hogy a szomszédos kocsmában, ahol az előbb fordult meg, feldöntött egy pohár feketét.

Apróság, de a százhúsz forin­tos hajvágás történetéhez tartozik, hogy a kagylónál, ahol ez a bacc­hánsnő megmosta a fejem, nem volt meleg víz, mert meghibásodott a csap. A hiányzó alkatrész beszer­zésére a boltba betérő utcabolond­ját küldték el, aki nem lehetett több negyven évesnél, de úgy nézett ki, mint egy elaggott párizsi clochard.

Snitt.

Amikor este találkoztam külföldi ismerősömmel, az szerencsére egy rossz szót sem szólt rólunk. Jó, hogy így történt, mert a délelőtti közjáték után immár egyetlen érv sem jutott az eszembe, ami a javunkra szólna.

Pelle János

 

Címkék:1991-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Nem bagatell

 Időzavarral küzd a törvényhozás: a békés rendszerváltással tömérdek feladat jár, törvényi szabályozást kí­ván valamennyi, és lehet-e sietősen jó törvényeket alkotni...

A Teleki-rejtély

Amikor - ötven esztendeje - öngyilkos lett Teleki Pál miniszterelnök, riadt találgatások és sokat sejtető suttogások kísérték az esemény hírét....

Close