Szombat előfizetés 2017

Magyarország miért nem?

Írta: Ács Gábor - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az elmaradt német jóvátétel kérdőjelei

A Holocaustot túlélt magyarországi zsidóság nagyob­bik része a háború utáni, majd 1956-ot követő évek­ben elhagyta szülőföldjét, jelentős számban az amerikai kontinensre, többségük pedig Izraelbe vándorolt ki. Ma Magyarországon tízezerre becsülhető a magukat zsidónak vagy izraelita vallásának vallók, s összesen hetvenezer lehet azoknak a száma, akik valamelyik zsidó felmenőjük jogán részesei lehettek volna annak a német jóvátételnek, mely sok országban megillette az érintetteket, Magyarországon azonban elmaradt. Cikkünk a jóvátétel el­maradásának néhány, a közvélemény előtt ismeretlen tényét tárja fel.

Ellentmondó verziók

Az első német jóvátételi törvényt 1952-ban hozták meg Bonnban. Az egykori deportáltak, a gettók szörnyűségeit túlélők a szocialista tábor vasfüggönyén kívül szerte a világ­ban elsőként 5 ezer márkát kaptak, majd 500-800 (ese­tenként) 2000 márka havi életjáradékban részesülnek. Az 5 ezer márkás egyszeri jóvátétel azt jelenti, hogy a fran­ciaországi zsidók 400 millió márkát, a hollandok 200 milliót, a néhány ezerre zsugorodott görögországiak 115 milliót, az olaszországiak és belgiumiak 80-80 millió márkát kaptak, holott az elpusztítottak és a szenvedéseket átélők kevesebben voltak, mint a magyarországi sorstársaik.

Magyarországon és általában Kelet-Európában a jóvátétel vagy nagyon szűkösen, vagy egyáltalán nem történt meg. Ennek okairól többféle verzió kering az írott köztudatban, mindegyiket tényleges dokumentumokkal tudják alá­támasztani azok, akik valamelyik körülményt meghatá­rozónak tartják.

Az egyik verzió szerint, erre hivatkoztak Suchmann Tamás és Mécs Imre képviselők parlamenti előterjesztésük­ben 1992. február 17-én (Országgyűlési Jegyzőkönyv, 15062-15067 o.), a német jóvátételi törvény tartalmazza azt a passzust, miszerint csak azon államok állampolgárainak jóvátételi ügyeivel foglalkoznak, melyek 1963. január 1-jéig már diplomáciai kapcsolatban álltak Németországgal, s a kérelem benyújtásakor e kapcsolat fennállt. Ennek ellent­mondani látszik az a tény, hogy Magyarországon már 1956-tól megkezdték a kérelmek és igények felmérését, illetve begyűjtését. 1971-ben pedig a deportáltaktól elvett személyi holmik ellenértékeként a Német Szövetségi Köztársaságtól 97 millió márkát (az 1971-es MNB keresztárfolyam szerint 1 DM 8 forint 57 fillér volt), 843 millió 248 ezer forintot utaltak át a magyarországi jóvátétel céljaira és az igénylők, illetve jog szerinti örököseik (ha az igénylő közben meghalt) kielégítésére. A pénzt az 1973-as és az 1974-es év folyamán két részletben (13 ezer és 7500 Ft) fizették ki. Nem azért késlekedtek, mert Magyarország csak 1973. december 11-12-én vette fel a diplomáciai kapcsolatokat az NSZK-val, hiszen a lényegi ügymenet /a pénz átutalása/ már két évvel előbb lezajlott. A diplomáciai kapcsolat ezeket az ügyeket nem befolyásolta, teljes bizonyossággal állíthatjuk ezt napjainkban, Íriszen a megkésett és elégtelen kárpótlást azóta semmiféle más nem követte, holott a két ország kormányai­nak kapcsolata kitűnő. A másik verzió: a magyar államnak kellene fellépnie polgárai képviseletében a német államnál. Ez eleve kudarcra ítélt feltevés, ugyanis Magyarország az 1947. február 10-i Párizsi Békeszerződés 4. cikkelye szerint semmilyen igénnyel nem léphet fel Németországgal szem­ben, beleértve a „pénzköveteléseket”. Ennek ellenére az államközi egyezmények elvének érvényesítését vallja a kár­pótlásokkal foglalkozó, New York-i székhelyű zsidó szervezet is.

A Hitközség elnökének hasonló, a kormány közbenjárását szorgalmazó kezdeményezése sem járt eredménnyel. Az előző, az MDF vezette kormány egyszerűen elutasította, hogy ebben az ügyben szót emeljen német partnerénél. A Miniszterelnöki Hivatal 1990. szeptember 26-án ezt így fogalmazta meg: A kitelepített németek, illetve jogutódaik részére a magyar állammal szemben kártalanítási igénnyel kívánnak fellépni, s így vélelmezhetően egy magyar részről kezdeményezett kártalanítási, tudniillik zsidó igénnyel szem­beni ellenköveteléssel lehet számolni.” (Idézi Suchmann Tamás említett felszólalásában a hozzáintézett levélből.)

További téves verzió: Csak a Magyarországot (eredeti üldöztetési helyüket) elhagyók „hontalanok” vagy azok a német állampolgárok, illetve Németországban élők részesülhetnek jóvátételben, akik egyenesen a német tartományi törvényhozásokhoz nyújtják be a kérelmüket. Elintézett, sikeres esetről mind ez idáig nem lehetett hallani.

A rengeteg jogi negatívumra és aggályra egyenesen rácáfol a mindmáig egyetlen és félig-meddig elégtelenül, de megvalósult, s egyben meghiúsult kísérlet a magyarországi zsidóság kárpótlására. Ennek megfelelően volt és létezik járható, törvényes út.

Ügyintézés – 1956-tól 1974-ig

1957-ben a Hitközség, hivatalosan a Magyar Zsidók Országos Irodája akkori vezetőjét Zürichbe hívják és a Zsidó Világkongresszus felveszi vele a kapcsolatot.

A hidegháború végét, még a tragikus események után is új korszakot, a nyitás lehetőségét jelentő esemény reményekkel tölti el a hazai zsidóságot a jóvátételt illetően. Az 1952-ben létesült Conference of Jewish Material Claims Against Germany – amelynek feladata a jóvátételre jogosult zsidók számára a Német Szövetségi Köztársaság kormányától behajtani a jóvátételt, annak szétosztásában részt venni -, reálisnak tartja a jóvátételeket, megígérik, hogy tanulmányozni fogja a kérdést és jelentést küld a hit­községnek. A későbbi, az Új Életben közzétett jelentés sze­rint a Claims Conference tudtul adja a Hitközségnek, hogy a nyugat-német jóvátételi törvény szerint jelenleg a magyarországi zsidók nem érvényesíthetnek a nyugat-német állammal szemben jóvátételi igényeket az elszenvedett üldözések miatt. 1957 júliusában Budapesten ünnepélyes külsőségek között megtörténik a Magyar Zsidók Országos Irodája felvétele a Zsidó Világkongresszusba. Az okmányt Sós Endre elnök és Vida Miklós alelnök írták alá. A megál­lapodás 4. cikkelye 2. bekezdése szerint a „ZSVK képviseli a MIOI igényeit a Claims Conference előtt, melynek a ZSVK is a tagja.” A Hitközség magát a magyarországi zsidóság reprezentánsának tekinti, bár annak alig tíz százalékát képviselheti. Közben tárgyalások folynak a kárpótlásokról.

Ugyancsak 1957 júliusában megalakul a Nácizmus Üldözötteinek Érdekvédelmi Szervezete (később NÜB), mely a magyar állam megbízásából a magyarországi zsidóság jóvátételi ügyeivel, mint a magyarországi zsidók jogi meg­ bízottja kíván foglalkozni a német állam illetékeseinél, a német törvények alapján. 1957 szeptemberében a NÜÉSZ az Értékforgalmi Bankhoz küldeti be az igénylőkkel a jóvátételi kérdőíveket. A szervezet, s ennek révén az állam egyre inkább befolyásra tesz szert a kárpótlási ügyek intézésében, az ügyintézés egyre inkább kicsúszik a hitközség kezéből.

1958 januárjában kinyilvánítják, hogy a Claims Conference-szel a kapcsolatuk tisztán kulturális jellegű. Ezt megelőzően a Claims Conference még erőfeszítéseket tett, hogy befolyást gyakoroljon az ügyek alakulására. Kulcsfon­tosságú volt, hogy leinek a kezében van a jóvátételi kérelmet igénylők listája és adatlapja, és hogy ki intézi az ügyeket. Ennek első lépése az igényjogosultság felmérése és az adat­lapok kiküldése volt. Ennek elvégzésére a Claims Confe­rence 1957-1958-ban kétszer 23 500 dollárt utalt át a MZSOI-nek. A pénzt eredetileg az igényjogosultság teljes és alapos felmérését volt hivatva fedezni. Ezzel szemben az Országos Iroda, egy eufórikus és a tényeket elferdítő közleményben úgy hozta nyilvánosságra, hogy az összeget a zsidóságot ért szenvedés tudományos feldolgozásának céljaira adták. A Nemzeti Bank a 47 000 dollárt forintra váltja, a Hitközség kiadványában 1958 októberében öles szalagcím tudatja: „Az állam ötszázezer forintot adott a Dohány utcai zsinagóga céljaira. (A hitközség gazdasági ügyekkel foglalkozó akkori munkatársa ezen összeg beérkezéséről illetve felhasználásáról semmilyen dokumen­tumot nem tudott felmutatni.) Nem alaptalan tehát a feltételezés, hogy a 47 ezer dollár, illetve annak forint el­lenértéke soha nem érkezett meg rendeltetésszerű felhasználására! Elgondolkodtató az is, hogy az ügy után a Hitközség meneszti Vida Miklóst, a MIOI alelnökét. Hivata­los indokolás az alelnök megrendült egészségi állapota. Hogy a valódi ok az alelnök kiépült jó kapcsolata nemzetközi zsidó szervezetekkel, és ezért a belügyminisztérium ukáza, vagy valahol, valamiben hibázott, már lehetetlen felderíteni.

Végre… 13 ezer forint

A Claims Conference, amely az egész világon foglal­kozott a második világháború szörnyű eseményeit túlélő zsidók jóvátételével, és a jogosultaknak jutta­tott járandóságok folyósításával, kiszorul a jóvátételből, Magyarországon. Ez úgy zajlik le, hogy a kérvényeket és igényjogosultsági űrlapokat nem hozzá és képviselőjéhez nyújtják be. így nincs az adatok birtokában, nincs az ügyekre rálátása. A jóvátételi ügyek kizárólagos intézője a Nácizmus Üldözötteinek Érdekvédelmi Szervezete lelt. Ennek első megnyilvánulása, hogy a kárpótlási igényjogosultság benyújtása csak rajta keresztül történhet. Az állam azonban hiába hozta létre ezt az érdekvédelmi álszervezetet, mo­hóságában elszámította magát. Azt feltételezte ugyanis, hogy a jóvátételi törvények nyomán Németország rövidesen jelentősebb pénzösszegeket fog kifizetni, mint ahogy ez a nyugati félteke országaiban történt, ahol a Claims Confe­rence intézte a kárpótlásokat. A magyar kormányzat nem akart megelégedni ezen összegek forintra váltásának mor­zsáival, amihez akkor jutna, ha a jóvátételi ügyeket a nemzet­közi zsidó szervezet kezében hagyná, hanem az egész összeget ellenőrzés alatt akarta tartani.

Németország számára az ügy ugyanúgy indult, mint min­den más esetben. A jóvátételi törvények értelmében jelentkezett nála egy érdekvédelmi szervezet, aminek a részére a törvényes keretek között ki kell fizetnie a jóvátételt. Ám igen hamar kiderült, hogy ez nem a Claims Conference, amely a békeszerződésekkel és a Németországot megszálló győztes, későbbiekben pedig szövetséges állam támo­gatásával és szimpátiájával a háta mögött befolyással bírt az esetleges akadályok meghaladására, hanem egy kommunista-blokkország ellenőrizhetetlen függőségű és jogállású képviselője. Így nem siették el a kifizetést. A Claims Confe­rence a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet. Példának elég volt számára a legelső összegek átutalása, hogy többé a kisujját se mozdítsa.

1971-ben a német állam 97 millió márkát utalt át a de­portáltaknak a krematóriumok rámpáján odaveszett ú.n. húszkilós úti csomagok kártalanítására. (Más kérdés, hogy a csendőrök a vidéki zsidóságot már a gettózás és a vagonírozás során teljesen kifosztották.) A német jóvátételi törvény különbséget tesz az egyes elszenvedett sérelmek között, úgymint fizikai, lelki szenvedés, emberi méltóság meggyalázása, tartós egészségi károkozás, vagyon elvesztés, halálesetek. Ezzel a maga részéről befejezettnek tekintette a magyarországi zsidóságnak nyújtandó kártalanítást.

62 ezer igénylést nyújtottak be. Magasabb rangú funk­cionáriusok pártutasításra nem nyújthattak be jóvátételi kérelmet. Az életben maradott deportáltak előbb 13 ezer, majd 7 500 forintot kaptak saját – vagy megölt hozzátar­tozóik – csomagjai után. E kárpótlási összegekkel kapcsolat­ban azután különféle mendemondák keltek szárnyra. Egyes állítások szerint az igénylések legalább fele fiktív volt, az ezekre kifizetett pénz pedig valamelyik állami bankhoz folyt be. Talán nem lenne hiábavaló a levéltárban található zárolt igénylések átvizsgálása, hogy fény derüljön az ügy eme részére is.

Van még egy fehér (vagy inkább fekete?) folt a 97 millió márkával kapcsolatban. Még 1964-ben, a jóvátételi igényeket begyűjtő és a márka átvételére, átváltására, kiosztására a magyar kormány által kijelölt Általános Értékforgalmi Bank utasításnak felérő felhívására minden Magyarországon élő, jóvátételre jelentkező dr. Hermann Rheinboldt frankfurti ügyvédet volt kénytelen megbízni képviseletével. A német jóvátételi törvényeknek ugyanis csupán egy kikötése van: a károsultaknak vagy a jogi képviselőjüknek Németországban kell laknia, illetőleg német állampolgárnak kell lennie. Rheinboldtra igen nagy szeretettel emlékeznek a jóvátétellel foglalkozó írások, pedig, amint azt az Értékforgalmi Bank mindenkinek kiküldött űrlapja közölte, 10 százalékot mint munkadíjat különíthetett el magának az összes befolyt összegből. Tekint­ve, hogy a német állam a 97 millió márkát egy összegben utalta át, így az ügyvéd közel 10 milliót vághatott zsebre.

Új lehetőség?

Tavaly, a megváltozott helyzet hatására a New York-i Conference of Jewish Material Claims Against Germany újabb egyezséget kötött a német állammal. Eszerint 1995-től négy évig a még eddig jóvátételben nem részesültek, illetve nem elegendő mértékben kártalanítottak kapnának további havi járadékot.

*

Ma újabb alapokra lehetne helyezni a kapcsolatokat a Claims Conference-szel. Célravezető azonban az lenne, ha neves zsidó közéleti személyekből, jogászokból felállna egy bizottság, mely felvehetné a kapcsolatot a Claims Conferenc-szel, a német állammal, és magyar kormánnyal. E bizottság­nak elsődlegesen az igényjogosultságok felmérése és fogadása lenne a feladata. Már csak azért is, mert Magyarországon mind ez ideig nincsenek pontos adatok a zsidóság potenciális, illetve tényleges számarányairól. A Kárpótlási Hivatalban begyűjtött adatok csak a Holocaustot túlélt nemzedékre vonatkoznak. (Ami ismét elgondolkod­tató, hogy nem zsidó szervezet egy kézben ilyen tömegű adattal rendelkezik a zsidóságot illetően.) Minden egyéb kárpótlás, és a külföldi zsidósággal szembeni tárgyalás ennek ismeretében zökkenőmentesebben lehetséges.

*

Szerkesztőségünk kéri mindazokat, akiknek Németország­gal szembeni jóvátételi igénnyel kapcsolatban további dokumentumai és információi vannak, bocsássák azokat a Szombat rendelkezésére.

A cikk forrás megjelölés nélküli idézetei az Új Élet 1957-58-as számaiból valók. Az egyéb forrásokra vonatkozóan lásd „A német jóvátételi jogszabályok és intézkedések” című írásunkat a 4-5. oldalon.

Címkék:1994-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Mibe van nekünk egy gyatra szervezés?

A recenzensnek nem sokba. A „gyatra szervezőnek” valami­vel többe. Tudom: illetékes vagyok. A gyatra szervező én voltam. Ha a lét...

Summary

The October issue of Szombat begins with a study by Gábor Ács, probing the sensitive issue of how the Hungarian...

Close