Magyar Zsidó Kultúra Napja – Tisztelgés Kodály Múzsája előtt

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Peremiczky Szilvia / 2007. október Kodály Emma életműve „önmagáért beszél”, a szeptember 2-án a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában megrendezett koncert minden tanulmánynál és elemzésnél szebben igazolta ezeket a szavakat. Kodály Zoltán és Kodály Emma művei hangzottak fel Cserna Ildikó, Fekete László, Prunyi Ilona és Perényi Miklós előadásában, nagy sikerrel. A sikert azonban nem is annyira az ováció nagyságán, mint azon a megrendültségen lehetett lemérni, mellyel a hallgatóság a dalokat és cselló-zongora szonátát fogadta.

   
  Perényi Miklós (Fotó: Tóth Csilla)  

 „Hommage á Kodály” címmel rendezett nagysikerű kamarakoncertet Kodály Zoltán és első felesége, Kodály Emma tiszteletére a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület az általa szervezett, immár hagyományos Zsidó Kultúra Napján, mely immár több európai országban zajlik egy időben.

Sándor Emmáról minden zeneszerető ember tudja, hogy Kodály első feleségeként, múzsájaként és értő zenésztársaként milyen sokkal járult hozzá Kodály zeneszerzői munkásságához. Azt is sokan tudják, hogy maga is jelentős zeneszerző volt, művei azonban a nagyközönség számára ismeretlenek voltak, mivel keveset játszották őket. A dalok, zongoradarabok megismertetéséért nagyon sokat tett az a 2005-ben megjelent CD, melyen Prunyi Ilona zongoraművész, valamint Cserna Ildikó és Gál Erika tolmácsolják Kodály Emma darabjait.

Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia rektora a Kodály Emlékmúzeum Emma asszonynak szentelt kiállításán méltatta Kodály Emma zeneszerzői munkásságát. Véleménye szerint a művek stílusa elsősorban a német romantika (Schubert, Strauss) folytatása, szemben Kodály és Bartók népdalokra épülő, újító munkásságával. Úgy látja, valószínűleg ez lehetett oka annak, hogy a dalok többségét Emma asszony nem nagyon mutatta be a közönségnek.

Valóban, a koncerten elhangzott dalok, keringők dallamvilágával szemben egyedül a Székely népi tánc tanúskodik férje és Bartók hatásáról. Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, a mester második felesége nem tartja elképzelhetetlennek Batta András interpretációját, de hozzáteszi, hogy Bartók a Gyermekeknek darabjai közé Emma asszony két zongoradarabját, Kodály pedig a tizenegy kötetes Magyar Népzene darabjaiba két népdalfeldolgozását foglalta bele, ami azt bizonyítja, hogy mindketten modernnek gondolták zeneszerzői munkásságát. Az életmű sem volt annyira ismeretlen, mint néhányan feltételezik, hiszen több darabja is megjelent és maga Kodály egy évforduló alkalmából kiadatta a bécsi valcereket és korai variációs művét. Kodály Emma életműve „önmagáért beszél” – véli Kodály Zoltán özvegye. „Az egész életút és az egész életmű rendkívül izgalmas és rendkívül sokrétű.”

A szeptember 2-án a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában megrendezett koncert minden tanulmánynál és elemzésnél szebben igazolta ezeket a szavakat. Kodály Zoltán és Kodály Emma művei hangzottak fel Cserna Ildikó, Fekete László, Prunyi Ilona és Perényi Miklós előadásában, nagy sikerrel. A sikert azonban nem is annyira az ováció nagyságán, mint azon a megrendültségen lehetett lemérni, mellyel a hallgatóság a dalokat és cselló-zongora szonátát fogadta. A hely szelleme még inkább kiemelte a művek bensőséges hangulatát, tiszta dallamvilágát. A zsinagóga „szent hely” – fogalmaz Péczely Sarolta, s tegyük hozzá: ez a varázs átragadt az előadókra és a közönségre egyaránt. A kamarakoncert szándéka szerint hommage, tisztelgés kívánt lenni a zeneszerző házaspár előtt. Méltóbb tisztelgést méltóbb helyen méltóbb közönséggel nehéz volna elképzelni.

*

Szeptember 2-án három városban zajlottak rendezvények az Európai Zsidó Kultúra Napján.
Budapesten a fenti koncerten túl két városnéző sétát szervezett a rendezvénysorozatot koordináló Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, melyeken mintegy százhúsz ember vett részt.
Révkomáromban egész napos program zajlott koncerttel, könyvbemutatóval, előadásokkal, zsidó közösségek találkozójával.
Baján az 1944-ig itt élt helyi zsidóság életét bemutató kiállítás nyílt meg, este kóser ételek kóstolója, majd klezmerkoncert szerepelt a programon.

Címkék:2007-10

[popup][/popup]