Szombat előfizetés 2017

Magyar nyelvű jiddis irodalom?

Írta: Deutsch Gábor - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Kaczér Illés: Ne félj szolgám, Jákob. Göncöl Kiadó, 2003, 591 oldal, 2990 forint)

Kaczér Illés monumentális regényét olvasva két kérdésre kerestük a vá­laszt. 1. Kapedliben írta-e a művet a szerző? 2. Létezik-e magyar nyelvű jid­dis irodalom?

A kérdés csak látszólag abszurd, a jid­dis természetesen egy nyelv, de szelle­miség is, ha valahogy meg kell határoz­ni azt a kifejezési formát, amely ennek az írásnak a sajátossága. Kaczér Illés 1884-ben Szatmáron született, bizonyá­ra járt chéderbe, esetleg jesivába, a hely szelleme, Máramaros légköre érző­dik e könyvnek szinte minden monda­tán. Rengeteg a bibliai és talmudi idé­zet, van olyan szereplője, mint pl. a tör­ténet főhőse, Sulem, akinek nyelvjárá­sa, majd minden szava vagy a Szentírás­ban, vagy a rabbinikus irodalomban gyökerezik. Mielőtt a cselekményt rész­leteznénk, néhány szóval vázoljuk és mutassuk be Kaczér Illés életútját, mun­kásságát, hiszen hosszú évtizedekig jó­formán semmit sem hallottunk sem az íróról, sem alkotásairól.

Fiatalon lett újságíró. Előbb vidéken működött, majd a fővárosba vágyott, a Nap című újságnak lett hosszabb ideig munkatársa. Több regénye is megjelent, pl. Khafrit, az egyiptomi asszony (1916), A fekete sas (1918).

A Tanácsköztársaság bukása után el­hagyta az országot, Bécs, Pozsony, Ko­lozsvár, Berlin voltak letelepedésének állomásai. Berlinben kedvelt novellaíró, Szilágyi Géza szavaival markáns szí­nekkel fest bibliai alakokat, és nem kö­zönséges megjelenítő erővel kelt életre ótestamentumi hangulatokat. Több szín­darabot is írt. Kolozsvárott mutatták be Megjött a Messiás drámáját 1921-ben, A Gólem ember akar lenni című drámai szimbólumát 1922-ben adták elő ugyan­ott. A sziámi ikrek c. burleszkjének Po­zsonyban volt a premierje.

Élt egy ideig Izraelben, életének utol­só éveiben, ott írta négy regényből álló főművét, a Zsidó legendáriumot. A most megjelent Ne félj szolgám, Jákob című kötet az első két regényt tartalmazza. A városok felsorolásából láthatjuk, hogy a szerző életútját a zsidó sors, a vándor­lás hatotta át. Regényének hőseire is ez a sors vár. A történet ezzel is kezdődik. Sulem és felesége, Málkele két gyerek­kel, egy kisfiúval és egy kislánnyal ekhós szekérrel menekülnek az erdős Kárpátok hágói felől a nagy, lomha, te­kergő Tisza felé, mert Máramarosban a parasztok elkergették őket. Egy kisfiút kerestek a kender között, amelyet a csa­ládfő szárított. A feleség, Málkele (a szó jelentése: királynő) szintén több várost megjárt, Nikolsburgtól Pozsonyba ván­doroltak, „mivel Auszterlicnél mindent elvesztett”, tehát a háború nyomán tönkrement az édesapja. Szentmiklósra költöztek. Pozsonyban akadt volna cso­kornyakkendős kérője Málkelének, aki Bécsbe hívta, ahol opera, színház, világi élet kecsegtette, de a gavallérral nem akart menni. Így Szentmiklóson Sulem jutott neki, a szorgalmas, jó hangú bocher, aki önfeláldozóan ápolta a község idős vak rabbiját, aki ezért nagyon hálás volt és csak jót mondott a fiúra. Valószí­nűleg ez hatott Menase papára, és hoz­záadta kosztos bocherjához legnagyobb kincsét, a lányát. Málkele sírt – mint ahogy minden menyasszony sír. Az ifjú férj vagy hat helyen, hat mesterséget próbált ki. Hol tanító, Tóra-író, élesztő­készítő, nyúlbőrkereskedő, taplószárító, len- és kenderfelvásárló. Ez utóbbi már jövedelmezett is volna, de a neki adós falusiak, hogy megszabaduljanak tőle, lényegében egy gyilkossággal vádolták, és mint írtuk, elkergették őket a faluból, így kerültek Nagykálló és Nagykároly közé. Károlyba szerettek volna jutni, de Kese, a ló, a saját feje után ment, és el­tévedt. De lehet, hogy ez így volt megír­va, mert Lápfalvára érkeztek, ahol né­hány hónapja meghalt az árendás, és ér­kezésük előtt a kocsmárosné is utána­ment. Két fiú és egy kisbaba maradt ár­ván. Málkele érezte, hogy ott fognak ma­radni, a gyerekeket fel kell nevelni, te­hát a kocsmát bérelni kell. Mocsár is tar­tozott a csárdához, amelyet a környék­beliek meglepetésére Sulem lecsapolt, így földhöz jutott. A „purec”-uraság sze­rint a föld tulajdona csak őt illette meg. Nem volt mit tenni, Sulem másodszor is kifizette a föld árát. A környékbeliek kezdik megszokni őket. A mi zsidónk­nak nevezik a kocsmárost, még nevet is adnak neki, hogy a hatóság előtt megje­lenhessen. Csámpás néven szólítják egymás között, s ez hivatalossá válik. Az első rész tehát az árendás család törté­nete.

Mikszáth, talán Jókai hatása érződik a regény hömpölygésén, mely telve van anekdotákkal, adomával, szentírásbeli és talmudi példázatokkal. A nyelvezeten érződik a kárpátaljai hatás. Már Sulem neve is jellemző, arrafelé használják az u-t, az ajt, kelet-magyarországi, erdélyi módi, ahol úgy mondják, Burich – Boruch helyett, vagy Hásivájni – Hásivéni helyett. Érdekes, hogy a parasztok, a fa­lubeliek Sólemnak szólítják őt. A helysé­gek nevei a tájékozódást megkönnyítve helyenként valós városok, például Csenger, Nyíregyháza, Nagykálló, Nagykároly. A történet színhelyei, Lápfalva, Ötvár, írói fantázia szüleménye.

Scheiber Sándor professzor az 1981-82-es MIOK-évkönyvben hosszan rész­letezi azokat a zsidó folklorisztikus ele­meket, amelyek Kaczér Illés könyvében fellelhetők. Ő is elismerően méltatta a szerzőt és műveit. Ehhez talán semmit nem kell hozzátennünk, mivel rendkívül részletes és gazdag az említett fejtege­tés. Azonban más szempontból is jelleg­zetes és hiteles ez a stílus. Egy Szabolcs vagy Hajdú megyét kutató néprajzos a népi folklór számos elemét is felfedez­heti, amely szintén a regény sajátja.

Mondjunk néhány példát: Málkele gyer­mekeinek nem tud más élelmet nyújta­ni, mint kőkemény sajtot, száraz kenye­ret és szotyós almát. A szotyós régies ki­fejezés, jelentése: túlérett, puha, leveses. Többször szerepel a dalidó szó, táj­jellegű eredetű, jelentése táncmulatság, bál, átvitt értelmében fekete bál, tehát rablás. Ha nagybetűvel írjuk, akkor a rablóvezért nevezik így. Vagy idézzük, ahogy Szimele néni orrába dugja a burnót. Tíz zsidó közül kilenc tudja, mi a tu­bák, amely ugyanazt jelenti, de nem tud­ja, mi a burnó. Szabolcs és Hajdú me­gyében azonban ez ismert fogalom le­het. Szinte minden oldalon megtalálha­tók a zsidó folklór jelei, de ugyancsak el­mondható, hogy a táj jellegének hagyo­mányai is fellelhetők ugyanott.

Hiteles a társadalmi rajz, amely lénye­gében a szabadságharcig ábrázolja a kort. Idézzünk egy kicsi részletet, egy jobbágy halálát. Vízhordó Márton bete­gen érkezik a csárdába, megrúgta egy ló. „Nem zsidó ló, mert az emberséges”, nem is paraszti ló, mert az sem rúg ak­korát, hanem úriló, az uraság lova. A szív tájékán rúgta meg Mártont, aki a ja­vasasszony javallatára meleg tehénganéjjal gyógyítja a sebét, de nem sok si­kerrel. Sulem tanácsolja, forduljon or­voshoz, de a jobbágynak nincs pénze. A kocsmáros ajánlja, ad neki, majd meg­adja egyszer. Az önérzetes Márton nem fogadja el a kölcsönt, mert nem látja le­hetőségét a visszafizetésnek. Sulem az asztalra tesz jófajta borókapálinkát, majd egy talmudi mesével igyekszik a jobbágy kedvét felderíteni. Márton hall­gatja is az eszes szolga történetét, annyit mond: „Széép”, és lefordul a falócáról.

A társadalmi rajzhoz hozzátartozik, hogy az urakat gyűlölő parasztok a zsindelyes csárda úri ivóját gyújtják fel. A kocsmáros felesége, a „zsidóné” gyere­keivel Hodászra menekül, és ott szüli meg azon a hajnalon kilencedik gyer­mekét.

A kötet második fele lényegében a felnövekvő nemzedék, az eltűnt árva fiú, Szrule Jontev, magyarul Jónap Izrael és mostohatestvérének, Jitelének történe­te, házasságuk, tevékenységük, sikerük, és az elmaradhatatlan sors: menekülé­sük. A fiatalember, aki nyolcévi távollét alatt elvégzett különböző iskolákat, val­lásit és világit, megfordult a bécsi zsina­gógában és Rothschild szalonjában, sőt előkelő urak dolgozószobájában, foglalkozásának – teljesen meglepően – az 1800-as évek derekán a vállalkozó megnevezést használja. Lehet, hogy ő volt az első magyar vállalkozó? Hevé­nek héber-jiddis (Jontev) és magyar vál­tozatát (Jónap) váltakozva használja a szerző. Bár Ötvárban zsidók nem tele­pedhetnek le, Jontev, Csányi Alajos rigolyás, de jólelkű irattáros segítségével bebizonyítja, hogy zsidók már éltek a városban, kiűzetésük előtt, így a törvé­nyes letelepedésnek nincs akadálya. Lám Ambró korrekt polgármester, hoz­zájárulásával Jónap (Jontev) és társai gyertyamártó üzemet létesítenek, hoz­zák a világosságot a városba. A gyertya­mártó céh tiltakozik, de képtelenek a folyamatos ellátás biztosítására. Kará­csonyra a város teljes sötétségbe borul. A polgárság zúgolódik, visszasírják az igaztalanul megvádolt Lám Ambró pol­gármestert és a zsidókat. A városban a sötét utcákon megszűnik a közbizton­ság. A céh visszalép, Jontevék újra áraszthatják a világosságot a városban.

Közben fenyegetően közeledik a kör­nyező országokból egy rém, a kolerajárvány. Fiatal rabbik járnak faluról vá­rosra, és figyelmeztetnek mindenkit, hogy a szükséges és előírt higiéniát, kézöblítést, fürdést vegyék komolyan, és hozzanak orvost a településekre. Észak felől tör az országra a veszede­lem, Galícia is arra van. Következtetni lehet, hogy a közhangulat szerint ki hoz­ta az országba a bajt. Bár a városi orvos az árkokra, elhanyagolt pöcegödrökre, elhalt folyóágakra, helyükön maradt posványokra hivatkozik, a közhangulat a zsidók ellen fordul, mert úgy látják, őket többnyire elkerüli a baj. (Talán azért, mert fokozottabban betartják az előírt higiéniai szabályokat, de erről senki nem beszél.) A betegség terjedé­sének leírásában talán ott leledzik Solem Aléchem kesernyés mosolya, de ott bujkál Mikszáth iróniája is. „Ötvár­ban a Békafű utcában kezdődött, Süle Mártonné elpanaszolta szomszédjának, Kiss Ferencnének, hogy férje a rizstöltelékes káposztával elrontotta a gyomrát. Pedig tejfelesen habarta, mint máskor. És Márton ezt ugyancsak szereti… Négy napra rá eltemették Süle Mártont. Alig egy hétre rá Kiss Ferenc is meghalt, pe­dig Kiss Ferencné, okulva a szomszédasszony esetén, nem töltött káposztát főzött, hanem babot ecetesen.”

Jónap és társai két barakkot már épí­tettek, de a harmadik anyagát is felaján­lották a városnak, hogy a betegeket el­különítve ott tudják kezelni. Sulem test­vére, Gimpel Zurech, a megvetett kol­dus reggeltől estig dolgozik, hajtja a lo­vakat, szállítja a betegeket, Lám Ambró polgármester meg is dicséri a zsidókat, és megemlíti, hogy a koldus is nagy se­gítségére van a városnak. A közhangulat mindezzel nem törődik. Vallják, biztos a gyertyás zsidó hozta be a nyavalyát és a gyertyák terjesztik a bajt. Tapossák és pusztítják azokat. Sötétségbe borul a város. Repül a kő a zsidó házak abla­kára. Az út mentén marad Gimpel kol­dus, bár hozta-vitte a betegeket és gyúj­totta a világosságot jelentő gyertyákat a városban, összegörnyedten fekszik, biz­tosan megszenvedte utolsó perceit.

Az ekhós szekér Mitelével és kisbabá­jával, valamint a többi zsidóval mene­kül, ahová tud. Közben Mitele testvére az „Altira” dallamát fújja a síppal. „Ne félj, szolgám, Jákob!” Ez ad nekik erőt. Lápfalvára tartanak, Sulemnek a zsinde- lyes csárdájába. De Jontev vissza akar menni a városba, vállalva az életve­szélyt, mert a betegek részére a harma­dik barakkot föl akarja építeni.

Visszatérve a bevezetőben említett kérdésre, az egyik az volt, kápelliben, sapkában írta-e művét a szerző? A vá­laszt, Kaczér Illés életútját ismerve, alig­hanem sejtjük, de nem írjuk le. Mert nem akarunk illúziórontók lenni. A má­sik kérdésre: létezik-e magyar nyelvű jid­dis irodalom – hiszen a jiddis nemcsak nyelv, hanem szellemiség, sőt tegyük hozzá: az idézetek legnagyobb része nem is azon a nyelven, hanem héber vagy arameus nyelven íródott -, a válasz egyértelmű igen. A jiddis szellemiség ott van a szereplők sorsában, gondolatvi­lágában, cselekedeteiben. Kaczér Illés olyan magot ültetett mély barázdába, amelynek termése ízes, zamatos, sőt merjük kimondani, maradandó. Olyan hagyományt teremt magyar földön, szokatlanul és előzmények nélkül, amelyet talán eddig is követtünk, bár nem ismer­tük, mostantól kezdve azonban tudato­san vállalhatjuk ezt az utat.

Deutsch Gábor

Címkék:2003-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

2003. novemberi szám

Summary Robert Wistrich: Sigmund Freud zsidósága SalátA: Schweitzer professzor 81. születésnapján G.j. - N.a.: „Csak másban moshatod meg arcodat…" Feldmájer...

A Sófár egyesület a világi zsidó képviseletért

2003. augusztus 7-én mintegy 30 érdeklődő, köztük Jehezkel Lazar, a Szochnut budapesti igazgatója tett eleget a Sófár egyesület meghívásának: beszéljük...

Close