Szombat előfizetés 2017

“Csak a gazdagító befogadás lehet a hitünk”

Írta: Mádl Ferenc - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Mádl Ferenc

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt emlékező közösség!

Vannak a történelem­nek olyan tragikus pillana­tai, történései, amelyekről szinte lehetetlen beszélni.

Léteznek ugyan szavak, amelyek leírják azt, ami történt, de ezekkel képte­lenség szólni a lényegről.

A holocaust ilyen szégyenfoltja a világ történelmének. A tragédia, amely több millió embert, közöttük zsidó honfitársainkat is ér­te, soha nem feledhető.

Sokszínű, európai szel­lemiségű volt ez az ország a holocaust előtt. Méltán volt büszke toleranciájá­ra, polgárainak tehetségé­re, lüktető fővárosi és nyugodt, szorgalmas vidé­ki életére. Olyan jövő alapja volt mindez, ami­lyet minden nemzet álmo­dik magának. De jött egy pillanat, amelyet talán soha nem fogunk megérteni, amikor a józan ész, az emberi értékek­be, a szabadságba vetett hit – kevesek helytállása ellenére, sokak közönye mel­lett – vereséget szenvedett a gonosz mó­don egyszerű ideológiával, a pusztítóan veszedelmes és irracionális politikai né­zetekkel szemben. Illúzióvá vált és szer­tefoszlott az életet mindenek felett tisz­telő meggyőződés. Vereséget szenve­dett az erkölcs és a jóság, a „ne ölj!” pa­rancsolat mellőzhető szavakká silányodott. A termékeny harmónia iránti vágy egyszeriben semmivé lett, mert ben­sőnkben minden helyet az iszonyat fog­lalt el. Hosszú időnek kellett eltelnie, mi re elegendő erőt nyerünk ahhoz, hogy a jövő, az élet javára fordítsuk a tragédiát, amelynek ténye valójában túl van az elviselhetőség határán.

A budapesti gettó felszabadítása 55. évfordulójának napján a magyar kor­mány kezdeményezte, hogy a középis­kolák minden évben emlékezzenek meg a holocaustról. Ennek immár két éve, s bár ez nem nagy idő, általa mégis gyöke­ret verhet a jótékony emlékezés, amely lehetővé teszi a most felnövő generáció tagjainak, hogy ne csak tudjanak elpusz­tított, gettóba zárt honfitársaink sorsá­ról, de át is érezzék azt.

Nem öncélú az ilyen emlékezés. Nem öncélú, mert a múlt lépcsői a jövőbe vezetnek, s a jövő létezésének egyik alappillére, hogy soha többet ne történhessen meg ez a tragédia. Bibó István azt írta: „meg kell állapítani a fe­lelősség ránk eső, személyes részét”, s valóban: felelősségünk „kézzel fogha­tó”. De nem azért a szörnyűségért, ami akkor elkövettetett, hanem azoknak a tapasztalatoknak az összegzéséért, tudatosításáért, amelyeket békés jele­nünk és jövőnk érdekében hasznosíta­nunk kell.

Ez a jövő nem engedi, hogy bárki kire­kesztést hirdessen, csak a gazdagító be­fogadás lehet a hitünk. Nem engedi a gyűlöletet, csak a szeretettel teli egymás felé fordulást. Nem engedi a türelmet­lenséget, csak a megértő türelmet és odafigyelést. A tolerancia ugyanis nem csupán és nem elsősorban azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami tőlünk valami­lyen módon különbözik, hanem azt is, hogy közösségnek tartjuk azt a csopor­tot, amelyben élünk. Olyan közösség­nek, amelyben az egyes ember sorsa a közösség s így magunk sorsának is meg­határozója.

Tisztelt emlékező közösség!

A nemzethez való tartozás elbeszélé­seknek és feljegyzett neveknek olyan szövedéke, amely nem fejthető fel és nem írható át semmilyen kérdésben, mert nem tartalma, hanem szüntelen épülése és átépülése hordozza néma je­lentését” – olvastam nemrég. Ennek a gondolatnak a fényében a múltban gyö­kerező jövő bont virágot. Nem szab ha­tárt e virágzásnak az ezredévi dátumha­tár, amelyet nemrég átléptünk. De bé­kés megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy az új évszázad nem a bűntudat, ha­nem egy új reményeink szerint boldo­gabb kor megteremtésének terhét teszi a vállunkra. Ennek a felelősségnek ak­kor tudunk megfelelni, ha mindannyian, minden nemzet a világon azért dolgozik, hogy az egymástól való különbözésnek soha többé ne lehessen következménye a kirekesztés, csak az a tapasztalat, hogy ami más, az gazdagít, mert azt hor­dozza, ami belőlünk hiányzik.

Az emberiségnek el kell jutnia annak felismeréséig, hogy az egymástól való különbözőség nem tesz különbbé. Ezt üzeni nekünk közös múltunk és ez a pa­rancsolata közös jövőnknek.

(A köztársasági elnök levele a meg­emlékezés résztvevőihez)

Címkék:2002-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Morális felelősségünk nemcsak az emlékezés, de a szolidaritás is

Martonyi János „Morális felelősségünk nemcsak az emlékezés, de a szolidaritás is” Shalom! Béke! Shalom! - üdvözölhet­nénk-e illőbb köszöntés­sel egymást most,...

Ne kerülhessen a szélsőjobb a kormányrúd közelébe

Demszky Gábor Ne kerülhessen a szélsőjobb a kormányrúd közelébe! Tisztelt Megjelentek! Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! „Auschwitz a 20. század...

Close