Lelet­mentés

Írta: Faragó Vilmos - Rovat: Archívum, Irodalom

(Benedek István Gábor: A komlósi tóra, Dan Könyvkiadó, 1994, 132 oldal, 400 Ft)

Nomen est omen: Tótkomlóson valóban tótok laknak. Akkor tele­pültek erre a dél-békési lapályra, amikor a török hódoltság után az egész régió pusztaságként várta az ekét markoló ke­zeket. A táj befogadta a kenyérre vágyó hegylakókat, az immár síklakók pedig befogadták a békességre vágyó szefárd és askenázi családokat. Sajátos együtt­élése kezdődött két idegen, mégis rokonuló etnikumnak: az egyik házban Moravszkiék laktak, a másikban Braunék.

Idill? Az. Benedek István Gábor köny­vében hét elbeszélés idézi elénk ezt a mindeddig fölfedezetlen világot; a pesti zsidóságról sokat tudtunk, valami keve­set a szatmári-máramarosiról is (Eötvös Károly könyvéből, Illés Béla Kárpáti rap­szódiájából), a csongrád-békésiről sem­mit sem. De mert ez a zsidóság maga sincs már, a könyv voltaképp leletmen­tés. Egy katasztrófa utáni időben az érté­kek összegyűjtése a romok közül. Az idill pedig akaratlan kontrasztszerepet kap, döbbenetessé teszi a zuhanást az auschwitzi pokolba.

A zuhanás előtti idill képei természe­tesen a kelet-európai legendárium ré­szei immár, fia úgy tetszik: azé a chaszid irodalomé, amely Ukrajnából indult a 18. században, a máig eleven ihlető for­rás. Voltaképp mesék A komlósi tóra el­beszélései; a hétköznapiságból röppen­nek fel, ha nem is az égig, de a házte­tőig, mint Chagall angyalai.

Irodalmi értéküket az idő könnyed ke­zelése adja, az elbeszélő személyiség fo­lyamatos és vonzó jelenléte, mesemon­dói alapállása. Kényelmes séta az idő­ben: gördül előre a történet, aztán egy ponton megáll: „Menjünk vissza. Ami most következik, annak előzményei vannak, ismerkedjünk meg velük.” És visszamegyünk. Az elbeszélő kétszere­sen is jelen van, egyrészt szereplője a történeteknek, hiszen egy családregény fejezeteit írja, másrészt ki-kiszól a történetből. Mintha ülnénk körülötte, s ő ta­nulságos példázatokkal szórakoztatna és tanítana bennünket. Különös dinami­kát ad ez az elbeszélésnek. Megiramo­dik, aztán megtorpan, mint a gyors vizű patak, amely feltorlódik a simára kopta­tott köveken, az író ilyenkor summáz, erkölcsi tanulságokat fogalmaz, aztán iramlik tovább.

Ez az elbeszélésmód természetesen a chaszid irodalom mintáira emlékeztet és arra a világirodalmi ismertségű és ér­tékű elbeszélő irodalomra, amely ebből a hagyományból táplálkozik. Sólem Aléchemre tehát, Bashevis Singerre, Ilja Ehrenburgra. De ha ez az elbeszélésmód jellegzetesen kelet-európai és zsidó, ak­kor Mikszáth Kálmánra is emlékeztet. Mert akkor a legnagyobb magyar zsidó író Mikszáth Kálmán volt. És Benedek István Gábor az ő mai követője.

 

Címkék:1995-06

[popup][/popup]