Leica-géppel a varsói gettóban

Írta: (vadász) - Rovat: Archívum, Történelem

Aki Izraelbe látogat, és a jeruzsálemi Jad Vasém Intézetben az európai holocaust megrendítő rekvizitumaival szembesül, a történelem egyik legnagyobb népirtására emlékeztető dokumentu­mok között ott találja Willy Georg öt évtizeddel ezelőtt, a varrói gettóban készült százegynéhány fényképfelvételét.

Ki Willy Georg? Hogyan, milyen körülmények között készültek felvételei? Miként kerültek rej­tekhelyükről a nyilvánosság elé?

A náci légierő katonája

A háború kitörése után 29 évesen hívták be szolgálatra. A megszállt lengyel területre, Poznanba vezé­nyelték, ahol rádiós kiképzést ka­pott. Onnan Varsóba került egy olyan csoportba, amely légi felvéte­lek kidolgozásával és megfejtésével foglalkozott. Szabad idejében Leica gépével szívesen csinált képeket elöljáróiról, akik figyelmességét az­zal viszonozták, hogy több kimenőt adtak neki, mint a többieknek. Parancsnoka iga­zoló papírral látta el, s annak birtokában szaba­don mozoghatott, fényképezhetett a városban. Lengyel barátnőjétől értesült arról, hogy a falak­kal körülzárt gettóban milyen körülmények kö­zött élnek a zsidók százezrei. Egy alkalommal rászánta magát, jelent­kezett az egyik bejárat SS őrségé­nél, ahol főhadnagyának pecsétes igazolását látva, némi bizonytalan­kodás után beengedték a német ka­tonák számára is tiltott területre.

Az élettől elzárt, túlzsúfolt város­részben csontvázzá soványodott anyákat, éhező, sebekkel borított testű, rongyokba bugyolált síró gyerekeket, mezítláb vánszorgó férfiakat, járdákon, kapualjakban elnyúlt, végóráikat élő öregeket lá­tott és kézikocsikon szállított mezí­telen halottakat. Bőven akadt számára „érdekes” téma ezen az emlékezetes napon. A kirándulás mindazonáltal balul végződött: SS őrjáratba ütközött, gépét elkobozták, kiszedték belőle a filmet. Elvették tizenegy tekercsét, s na­gyobb baja csak azért nem történt, mert parancs­noka igyekezett mentegetni, leplezni saját felelős­ségét a történtekért. Négy filmtekercs a tizedes zubbonyának zsebében maradt, ezeket szabadsá­ga idején otthon elrejtette, és sok régi holmi kö­zött valahol a pincében vagy a padláson őrizte. Amikor másik csapattesthez került, felesége új fényképezőgépet küldött neki.

Nyolcvanéves elegáns úr Münsterből

A közelmúltban özvegy lett. Gyermekei nin­csenek. Jómódban él emeletes kertes házában, ahol a világ különböző tájairól ar­rafelé járó turisták, újságírók, fil­mesek, fotósok mostanában gyak­ran felkeresik. Szívesen fogadja őket, minthogy még ma is „szak­mabelinek” tartja magát: kedvelt időtöltései közé tartozik művész­fotók készítése. Egy időben festegetett, tájképek, csendéletek, majd gobelinek kerültek ki a keze alól.

Amikor a háború már német földön dúlt, s a szövetségesek légi­támadásai elől a lakosság városok­ból falura – ritkábban lakott vidé­kekre – menekült, Willy Georg fe­leségének is mennie kellett. Magával vitte azt a ládát, amelyben férje a filmtekercseket és a képe­ket őrizte. Ennek köszönhető, hogy egy tanyai parasztházban épségben megmaradtak.

A Luftwaffe egykori tizedese, akit Slomo Samgar izraeli újságíró szerint „elegan­ciája és modora alapján inkább disztingvált angol gentlemannek vélhetne bárki, mint német hábo­rús veteránnak”, nem sokkal ez­előtt arra az elhatározásra jutott, hogy a varsói gettó mártírjairól ké­szült felvételeket a zsidó népnek ajánlja fel.

A vesztfáliai, negyedmillió la­kosú Münsterben ma alig száz zsi­dó él, a kétszer olyan népes Dortmundban sem sokkal több. Elő­ször lakóhelye hitközségének el­nökével vette fel a kapcsolatot, aztán a Ruhr-vidék nagyvárosának rabbijával. Úgy döntöttek, hogy kerüljön az ado­mány a zsidó állam birtokába. Így jutottak el az egykori Wermacht-katona sok-sok iszonyatot, pusztulást megörökítő képei a Jad Vasém emlék­múzeumába.

Kiállításukra Willy Georgot is meghívták.

(vadász)

Címkék:1992-01

[popup][/popup]