Szombat előfizetés 2017

Láthatatlan tömegsírok

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A cigánytranszportokra vonatkozólag közlöm, hogy 1939. november 20-án az első zsidótranszport elindul Bécsből. Ehhez a szerelvényhez kapcsolnak három vagy négy vagont cigányokkal. További vonatok is indulnak majd, Bécsből, Märisch-Ostrauból és Katowicéből. A legegyszerűbb módszer, ha minden transzporthoz kapcsolnak néhány vagon cigányt. E transzportoknak előre meghatározott tervet kell követniük, biztosítani kell a lehető legtapintatosabb végrehajtást.”

Adolf Eichmann-nak, a „zsidókérdés végleges megoldásával” megbízott különleges csoport vezetőjének a táviratából való ez az idézet, s alighanem ezekkel a sorokkal kezdődik maga a tragédia.

Simon Wiesenthal a cigányság ügyében is nyomozott. 1964 szeptemberében ezért utazott Prágába, hogy felleltározza a dél-morvaországi Czerné Jezero tóból kiemelt vaspántos ládákban levő náci dokumentumokat. Ott-tartózkodása idején a csehszlovák hatóságok megmutatták neki a Gestapo Moravska Ostravában hagyott és akkor nemrég felfedezett levéltárát. Ez tartalmazta az első dokumentumot, amely a cigányok módszeres kiirtására vonatkozott.

Akkor kezdtem tanulmányozni a kérdést – írja Simon Wiesenthal – és kivizsgálni az ügyet, amivel alig törődtek… A Majna-Frankfurtban 1960 elején tárgyalt Tuschwitz-perben beszéltek röviden a cigányok kiirtásáról… A cigányok és mások sem létesítettek dokumentációs központot, és senki sem törődött különösebben azzal, hogy milyen sors volt osztályrészük, míg 1964-ben puszta véletlenségből fel nem fedeztem a Moravska Ostrava-i levéltárban a dokumentumokat.”

A második világháború után 1979. október 27-én tartották Bergen-Belsenben nemzetközi nyilvánosság előtt az első megemlékezést arról, hogy egész Európában mennyit szenvedett a cigányság a náci-fasiszta uralom alatt.

A cigányság tragédiájához hozzátartozik – mondotta a gyászünnepség megnyitójában a francia Simone Veil, az Európai Parlament akkori elnöke -, hogy a legújabb időkig nem tudtak igazán hangot adni Európában annak, hogy velünk, zsidókkal együtt ők is a fajüldözés legtöbbet szenvedő áldozatai voltak. Harmincnégy év telt el azóta, hogy a haláltáborokban felszabadultunk, s vajon mennyi szó esett azóta is arról, hogy a megszállt Franciaországtól Kelet-Európáig, a Baltikumtól a Balkánig a cigányság ugyanolyan üldöztetésnek volt kitéve, mint a zsidóság … Himmlerék nemcsak a második világháború alatt, hanem már jóval előbb célul tűzték ki a cigányság, a „cigány faj” likvidálását. A „némaságra ítélt fájdalom” eszméje, a bergen-belseni mementó jellemezte a nemzetközi találkozó felszólalóinak gondolatait is. Az akkor nemrég alakult Romani Unio, a Nemzetközi Cigány Szövetség vezetőségéből többen rámutattak: a nürnbergi perben nem került a maga valóságában napirendre az európai cigányság ellen elkövetett náci népirtás bűnlajstroma.

Ez a jelenség azért is megdöbbentő – mondotta Romani Rose, az NSZK-ban élő cigányság egyik vezető személyisége -, mert túl a fél évtizeden át tartó kegyetlen üldöztetésen, a halálos áldozatok száma is a fő vádpontok közé tartozhatott volna Nürnberg nemzetközi ítélőszéke előtt, összesen körülbelül egymillióra becsülhetjük a nácik és különböző országbeli cinkosaik által meggyilkolt cigányok számát.”

Björn Engholm nyugatnémet államtitkár beszédéből idézzük: „A történelemtudomány a mai napig nem dolgozta fel kellő alapossággal, hogy nemcsak zsidók, lengyelek, oroszok, szocialisták, liberálisok, kommunisták voltak itt áldozatok a lágerekben, hanem egész cigány törzsek és teljes családok … Részletes listák, statisztikai adatok híján senki sem tudja, hány cigányt hurcolt ide a fasizmus, de reális, komoly becslések szerint semmi esetre sem lehet kevesebb az áldozatok száma, mint 500 ezer. Ez azonban csak a lágerekben az ínség, betegség, kínzás által és a gázkamrákban megöltekre vonatkozik. Még egyszer ennyire kell becsülnünk azoknak a cigányoknak a számát, akik a nácik megszállta területeken Lengyelországtól Oroszországig és Jugoszláviáig az SS-kivégzőosztagok vagy a kollaboráns fasiszta szervezetek lelőtt, felakasztott, tömegsírba temetett áldozatai lettek.”

Az államtitkárnak ez utóbbi utalása igen fontos mozzanatra hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a cigányság európai tragédiáját nemcsak a haláltáborokba hurcolt százezrek jelzik, hanem már a különböző országokban megelőzően elkövetett üldöztetés is.

Himmler, aki már 1938-ban „rendőrileg nyilvántartásba vette” Németországban a cigányokat, hogy amikor aztán 1939-ben a „fajvédő törvények hatályát” kiterjesztették a cigányságra is, már „birtokon belül legyenek”, később minden megszállt és kollaboráns országban következetesen végigvitte tervét.

Amint megszállták Hollandiát, Belgiumot, Dániát, Luxemburgot, Elzász-Lotharingiát, mindenütt megkezdték a cigányok összegyűjtését, majd deportálását. Ugyancsak súlyossá vált a cigányok helyzete a kollaboráns Franciaországban. A vichyi kormány 30 ezer cigányt in­ternált, s közülük 18 ezer pusztult el a haláltáborokban. Olaszországban a fasiszta kormányzat először néhány adriai szigetre és Szardíniára deportálta a cigányokat; a fiatalabb családos férfiak egy részét az Albánia elleni háborúban munkaszolgálatra besorozta, és „lehetővé tette”, hogy családjuk „önkéntes alapon” Albániába követhesse őket. Amikor 1943-ban a nácik megszállták Olaszországot, azonnal megkezdték a deportálást.

A Drang nach Osten politikai háborús menetrendje jól tükröződik a cigányság sorsában is. Donald Kenrick és Grattan Puxon – akiknek 1980-ban megjelent Az európai cigányság végzete című munkáját nemzetközileg elismert alapműnek tekintik – a Kelet-és Dél-Európában megölt cigányság számát 238 ezerben jelölik meg. Észtországban, Litvániában, Lettországban a már korábban elhurcolt zsidóság helyi lágereibe vagy éppen zsinagógákba gyűjtötték össze, nagy részüket legyilkolták, Lengyelországban gettóba vitték őket; az itt megöltek számát 35 ezerre becsülik; ugyanebben az időben történt az ukrajnai cigányság – mintegy 30 ezer ember – kivégzése. Himmlerék a krími cigányság kiirtására is parancsot adtak. Szlovákiában a nemzetiszocialista publicista, C. Pokorny 1942-ben megjelent hírhedt cikke – melyben a „zsidó- és cigánykérdés megoldását” jelöli meg első feladatként – indította meg a pogromhangulatot. Mindjárt utána ott két tábort létesítetek és hatezer cigányt likvidáltak.

Rendkívül súlyos helyzet alakult ki Romániában és a horvát bábállam területén. Ez utóbbiban, Jasenovacban a fasiszta usztasák gyermekgyűjtőtábort állítottak fel! A mintegy 28 ezer horvát cigány közül mindössze néhány maradt életben.

Szerbiában kénytelenek voltak a nácik „saját kezükbe venni” a cigányság kiirtását. Koncentrációs táborokat szerveztek, ahol a férfiakat agyonlőtték. Az asszonyokat és a gyermekeket a Zemun-lágerbe vitték, elpusztításukra Németországból szállítottak ide mozgó gázkamrákat.

Antonescuék fasiszta lapja, az Eroica állandóan napirenden tartotta, hogy a „zsidókérdés” és a „cigánykérdés” azonos. A háború után megalakult vizsgálóbizottság a Romániában, illetve a megszállt ukrajnai és besszarábiai területeken megölt cigányok számát 36 ezerben állapította meg.

Kenrick és Puxon írja: „Magyarországon a cigányság tömeges üldöztetése, mint a zsidóságé, 1944 márciusa után következett be, ami­kor a megszálló német csapatok átvették a hatalmat.”

A több mint 30 ezer magyarországi cigány csak kis részben élte túl a deportálást. Ezért személyek vagy kisebb csoportok emlékezésein kívül egyértelmű, reális dokumentációs képet nehezen nyerhetünk erről.

Azt sem tudjuk pontosan, hogy 1945. február végén, március elején a Várpalota mellett levő Kiserdőben hány cigányt végeztek ki a nyilasok. Azt tudjuk, hogy körülbelül 150 székesfehérvári és várpalotai férfit, nőt és gyermeket gyűjtöttek össze egy pajtában. A székesfehérvári cigányokat előző este szállították ide teherautókon. Reggel a férfiakat 20-25 fős csoportokban elvezették azzal az ürüggyel, hogy bunkerásásra mennek. Amikor elérték a Kiserdőt, ásattak velük egy széles és mély gödröt, ahová belelövöldözték őket. Ezután este az asszonyokat és a gyermekeket is a gödörhöz kísérték, s nekik sem kegyelmeztek. Azokat a gyermekeket, akik megpróbáltak kimászni a halottak közül, visszarugdosták a többiek közé. E tömeggyilkosságnak is csupán néhány túlélője maradt.

(Részletek A nemzet szemétdombjai című riportkönyvből, amely a Gulliver Kiadó gondozásában a közeljövőben jelenik meg.)

 

Címkék:1991-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Zsidókérdés Magyarországon 1919-1945

Előtanulmány-vázlat Vitézy Lászlónak egy talán soha el nem készülő filmjéhez Az első világháború után (román) fegyveres segítséggel uralomra került ellenforradalmi...

Ami régen esedékes

A HÁNYATOTT SORSÚ néhai esztergomi érsek, Mindszenty József bíboros életéről közölt cikksorozatot a Kurírban Stoffán György. Ebben idézte a főpap...

Close