Szombat előfizetés 2017

Ladino közmondások „félmúltból” szemlélve

Írta: Berger István - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Közmondáskincsünk, melyből ez alkalommal mu­tatványt kívánunk közreadni, a délkelet-európai sze­fárd zsidó szórvány körében fogantak, s ezért darabjai egy Atlantisz kiálló szilánkjainak tekinthetők. Szilán­koknak, mert ezer darabra tört tükrének szemcséit csillogtatják. Szórványkörében a szó kettős már-már hármas értelmé­ben. Hiszen a kiűzöttek már spanyol hazájukban szór­vány „diaszpóra”voltak. Ma pedig a szórvány szórvá­nya széthullásának lehetünk részvéttel­jes tanúi a nyelvi asszimiláció ered­ményeképpen. Akik ezen a nyelven be­széltek, kétharmad részükben – Görög- és Törökországban, Amszterdamban már a múltéi – Belgrádban, Szófiában, Bukarestben és Szarajevóban (!). Ja­varészt fél évszázada szűntek meg élni az európai zsi­dóság zömének sorsában osztozva. S akik még beszé­lik ötven éven felüliek zömükben immár nem első, hanem „második nyelvként”. Feljebb, a város (Szara­jevó) neve mellé tett felkiáltó jellel a szefárd zsidók sorsában rejlő sokszoros és nem szűnő ezúttal a ma­gyar határ földrajzi szomszédságában levő sajnála­tosan „időszerű” megpróbáltatásaikra kívánunk utal­ni…

Szemelvényünk darabjai más csoportosításban M. Kayserling a múlt század végén kiadott válogatásában megtalálhatók: Biblioteca Espanola-Portugueza-Judaica, Strasbourg 1890.

A második világháború utáni évtizedekben több válogatás is látott térségünkben napvilágot, mint amilyen Isaac Mosconáé a bolgár zsidóság Évkönyveiben.

A MIOK 83-84-es Évkönyvében Sára Ágnes mutatott be egy csokorra valót az 1978-ban Belgrádban megje­lent Makedoniai Zsidó Közmondások gyűjteményes kötete nyomán, „Családi élet, rokoni kapcsolat, közösségi érzés balkáni szefárd közmondásokban” címmel (320 old). Sorok írója 1976-ban ugyancsak a MIOK Évkönyvében hasonló témakörben, illetve ugyancsak jugoszláviai kiadásban megjelent szarajevói boszniai, hercegovinai tanulmánykötet nyomán közölt „Ladino közmon­dások, szólások és magyar megfelelőik” címen ismertetést. Ez utóbbiakban a korábbi török nyelvi (szókészlet­beli) hatások után a szláv fonetikai hatás is éreztette közelségét. A ladinóban* át- meg átszőtték a mindenna­pi életet, mint máshol is a szólások, tömör népi böl­csességek.

Közmondáskincsünk s ezt anyanyelvűnk köz­mondásaira is ér­tem olyan, mint a lemerülő sziget. Mesgyéit és csapá­sait követve ismét egyfajta „Atlantiszon” járunk ezúttal tágabb, egyetemes értelemben, ami a köz­mondásokat illeti, világviszonylat­ban. Hát még ha a felszín alá süllyedt spanyol zsidó kultúrközösségekről van szó…

A (nép)mesék világközösségéhez hasonlóan az emberiség elfelejti darabjait a közmondásoknak, mielőtt még felismer­hette volna a bennük rejlő testvériséget és összetarto­zást. A szomszédjában esküdt ellenséget látó, vagy látni akaró ember beszélje az akár az övével legroko­nabb nyelvet (vagy egyenesen ugyanazt!) (lásd a kö­zeli Balkán, s a nem oly távoli Kaukázus népei közti véres konfliktust) talán egyszer még előbűvölheti tetszhalálából, s majdan életre keltheti ezt a nagy kö­zös kincsestárat. Reméljük, hogy hihetünk benne.

Sajnálatos módon gyermekkorunk óta ugyanazt az alig másfél tucat közmondást halljuk ismételni unos-untalan a népnyelv gazdagságának csalóka jelszavá­val. Mintha bizony nem többtucatszor ennyivel gaz­dálkodhatnánk magunk is, a mindennapi életben egy anyanyelvet beszélők. S mielőtt „egzotikus” tájakra kalandozunk, nem például O. Nagy Gábor könyvében kellene elmerülnünk nekünk magunknak is?

Indítsuk a sort egy talányosnak is mondható (kétfé­leképpen is értelmezhető) szólásmondással:

1. ‘Li esta bien сото la mosca en la leche’

Jó neki, mint a tejbe esett légynek”

а.) „Tejben-vajban fürdik” b.) ideiglenes jólét, ami­nek gyászos a vége.

Ahol még közel élünk a természethez, ott sem árt az óvatosság:

  • ‘Quien no se quere quemar, no vaja á lado del homo’

Aki nem akarja, hogy megégesse magát, ne menjen a kályha mellé, közel a tűzhöz.”

  • ‘Olla de muchos no bulli’

A fazék, amelynek sok a gazdája, sosem forr fel.” Kézenfekvő, hogy elsődleges értelme a „Sok bába közt elvész a gyerek”. Magyar közmondásnak felel meg. De a közismert „közös lónak túros a háta” kité­telre is asszociálhatunk róla. A „tűzre-vízre vigyázza­tok” olykor elkésett intelménél marasztalva:

  • ‘Gata escaldada, hui de agua fridada’ „Amelyik macskát leforrázták, a hideg víztől is fut.”

Ugyanez testközelben a török civilizáció étkezési szokáskörének szomszédságában:

  • ‘Quien en el caldo se quemo, en el „yagurt” asoplo’ „Aki egyszer megégette a száját, a joghurtot is megfújja.”

A tréfába bújtatott óva-intés, játékos-bizarr képben:

6. ‘Quien vee las barbas del vecino quemar, echa las

suyas á mojar’

Ki a szomszéd szakállát égni látja, jó, ha a magáét vízbe mártja.”

Ne felejtsük el, hogy a Balkánhoz közel a Kelet, így nem kell a „szálkával” példálózni…!

  1. ‘El gamello vee solo la corcova de otros, у no la suya propia’

A teve csak a másik púpját látja, sose a magáét!” Nem hagyhatom ki a sejtelmesen tömör példázatszérűén többértelmű szólást sem:

  1. ‘Guay! de la nave, que tiene muchos navigadores’

Jaj a hajónak, melyen sokan utaznak!” a.) „Sokak sorsáért felelős” b.) fokozott veszélynek van(nak) kitéve…”

S hogy ismét a víz ürügyén már a pletyka és a rága­lom vizeire evezzünk:

  1. ‘Mas vale caer en un rio furiente, que en boca de la gente’

Inkább a kiáradt folyó vegyen a hátára, mint sok em­ber a szájára!”

Ugyanez anatómiai közelségből, s nyomban meg­kettőzve az átvitt értelemmel:

10. ‘La luenga, not tiene hueso, ma quebranta el hueso’ „A nyelvben nincs csont, de csontját töri másnak”

De a segítség, vagy a vigasz sok mindent orvosolhat (vagy enyhítheti a veszteség érzését):

  1. Llagas untadas médiás pasadas’

Írral kent seb, félig már heg”

A következő szólás bizarr, abszurditása a termé­szeti közegbe ágyazva egy miniatűr szürrealista kép érzékletességével frappíroz bennünket:

  • ‘Cuando crecera á la rana pelos’…

Ha majd a békának bajsza vagy bundája nő…”

A természeti képtelenség, túlzás megjelenítő ereje meggyőzően tálalja a köznapi igazságot:

  • ‘Al rico le echa, у el gallo huevo’ „Gazdagnak a kakas is tojik”

Folytassuk a férfi és nő, házasság és gyermekáldás viszontagságainak, illetve az ebből fakadó tanulsá­goknak szemügyrevételével amúgy mogyoróhéjban! A két nem kölcsönös portréja egymásról:

  • ‘El melon у el hombre nunca se conocen’

A férfit és a dinnyét sosem ismered ki”

S az érem másik oldala:

‘El melon y la mujer, malos no es de ver’

A dinnye és az asszony hibáját sose látod (előre)” Ezért aztán itt ismét a népi paradoxon szemléletes kifejezőerejével:

  • ‘Cuando te casas, avri cada ojo cuatrol’

Ha házasodsz, mind a négy szemed nyisd ki!” (Értsd: Ha négy volna, az is kevés volna…)

Még egy frappáns paradoxon, kiélezett túlzás:

16. ‘Desea la prenada nieve tostada’

Várandós nő még a sült havat is megkívánja”

S ami sajnos együtt jár:

17. ‘Ni lluvia sin truenos ni partos sin dolores’ „Nincs eső égzengés szülés jajszó nélkül” Végezetül, álljon itt néhány jellemző szólás-mon­dás a vallási életet érintő fogalmak, s az ezek köréből származó héber kölcsönszavakhoz kapcsolódóak ‘teva , ‘széchel’, ‘mázál’, ‘sábát’, ‘kávod’, sorából:

Társadalom és morál az askenáz világ nem kevés­bé dédelgetett „kóved”-jének paralelljeként:

18. ‘El cabod es de quien lo da no de quien lo torna’ „Azé a tisztelet, aki adja, s nem aki fogadja”

Egy jól ismert, s irodalmi asszociációkat is felidéző paradigma tükörképe:

19.‘Un dano sehel’

Az ész bajjal jár.”

Szellemes, ütköztetése a kétféle pénznem fogalmá­nak, s ezen keresztül egyfelől általában a tegnapelőtti mediterrán világnak másfelől pedig a balkáni (gö­rög-török) szférának: „középen” a posztbiblikus zsidó néphagyomány hiedelemvilágának kicsiny rekvizítumával a Kelet antik csillaghitének eltévedt reminisz­cenciájaként álló „Mazal”* szóval.

20.’Mas vale una dracma de Masai que una óra de ducados’ „Többet ér egy drahma szerencse mint óraszám ol­vasott dukát.”

A továbbiakat szűkebb értelemben vett hitéletünk­ből merítve.

A már-már tréfás hangnemben exponált realitással:

21. ‘Y elHasan” se erra ante la „Tebah”

A kántor is téved a frigyszekrény előtt”

A hithű vallásgyakorlat közvetett kifejeződése: (ill. mellőzésének) már-már pellengérre állítása:

22. ‘La nochada mal pasada y selihoth á las cuestas…’

Álmatlan éjszaka akár az ágyban töltött ‘szlichesz’”

(A Ros-há-Sáná előtti hetek virradati fohásza(i) „Szlichot”: Bocsánatkérések, megbocsájtás.)

A zsidó naptári évnél maradva:

23. ‘Despues de Purim platicos’

Purim elmúltával ejtett tréfák”

Akkor tréfál, amikor már nem időszerű, t. i. Purimkor kellett volna /v.ö. a magyar „A farsangnak vége van…”, továbbá a közismert jiddis szólást: ‘Eszrojgem noch szükesz’ Sátoros ünnep után nincs szükség az ünnepi csokor részét képező citrusgyümölcsre (ethrog-ra). A mondást azért idézem párhuzamként, mert még a jiddisül nem tudók közül is sokan emlékeznek rá, s ugyancsak a „naptár” körébe vág. Tegyem még hozzá, hogy: „eső után köpönyeg”?

24. ‘Sabat no es cada dia’

Nem minden nap szombat”

Lehavdil” (azaz: „a hitelvekből következő különb­ségek fenntartásával”): a megfelelő magyar közmon­dás mi tagadás összefüggésünkben némileg profá­nul hangzik: „Több nap, mint kolbász”.

A Tóra özvegyet, árvát és idegent figyelmünkbe ajánló védelmező intelmének mintegy költőien szép érzelmi visszhangjaképpen:

25. ‘Cielos y tierra se alegraran’

Ha az árvák felkacagnak, föld és ég együtt vígad­nak”

Megszívlelendő tanulság a visszatekintés és a jövőbenézés biztató egybekapcsolásával. Egyszersmind „a nemesség kötelez”, közismert szállóigéjével (?) pol­gári szentenciájával összhangban:

26. ‘Si nevűm no somos de nevűm venimos „Ha próféták nem is vagyunk, de próféták köréből származunk”

Epilógus gyanánt hadd álljanak itt Ács Gedeon­nak*** „negyvennyolcas” Kossuth emigránsnak, protes­táns lelkésznek és (világ)utazónak máig időszerű ref­lexiói brussai sétája nyomán (Törökországban) mint-egy másfél évszázada, amelyeket 1856. november 13. dátummal vetett papírra, s amelyek az 1492-ben Spa­nyolországból elűzött s Török- és Görögországban megtelepült ibériai zsidók sorsáról jutottak eszébe:

Az elhanyagolt városnegyed és lakói láttán felszö­kő érzés egyszerre „szánalommá és részvétté változik” benne, mert észreveszi, hogy e nép egymás közt spanyolul beszél.

E néphódítók által fogságra hurcoltatva vagy vi­lágba űzetve, annyi századon át makacs hűséggel ragaszkodik vallásához, nemzetiségéhez, nem adva fel reményét, hogy egykor még látandja virágzani Izrael népét Zionon és a Jordán partjain.

De a nyelvet, melyen Mózes Törvényt hozott Áron szónokolt Józsué vezényelt Dávid énekelt Ézsaiás jósolt csak a szent hetedik napon használja zsinagó­gáiban, mint ünnepi köntöst, melyet nem akar hétköz­nap koptatni. Egyébként pedig használja a gojim-a né­pek nyelvét, amelyek közt él, vagy azon hazáét melyből utoljára űzetett ki. A törökországi zsidó ajkán a spanyol nem egyéb, mint keserű tanúbizonyság a spanyol fanatizmus ellen.”

A továbbiakban a szerző történelmi, társadalom- és vallástörténeti, valamint művelődéstörténeti szempontból egyaránt igen találó párhuzamot von a mediterrán zsidóság (szefárd), s a nyugat-közép-európai zsidóság (askenáz) sorsa, illetve a kísértetiesen hasonló viszontagságok és kihívások, s a kihívásokra adott válaszok között beleértve a kulturális vála­szokat és reakciókat is -, ami az általuk beszélt nyel­vet illeti:

A XIV. század közepén Strasbourgban a nép kilencszáz zsidót gyilkolt le írja Ács Gedeon -, mert azok nem akarták megcsókolni a keresztet… Mainzban ugyanakkor tizenkétezer zsidót öltek le, Lübeckben kilencezret, a többi német város sem maradt hátra e ke­gyes keresztényi munkában. Az üldözésből szökdösők serege lengyel és magyar földre menekült. Azt hinné az ember, ezek, s utódaik lerázták még a port is lábaikról, midőn az üldöző német nép közül kiszaba­dultak. Nem! Utódaik még ma is azon nyelvet beszé­lik, melyet égetett, nyúzott őseik használtak Frank­furtban, vagy Nürnbergben, a romlott német zsidó nyelvet hogy az legyen tanúbizonyságul üldözőik ellen…”

De ha idegen nyelven szól is a zsidó, nem veszti el soha nemzeti vallását s szokásait, nem felejti végképp a szent nyelvet, s kivált nem a jósok ígéreteit (a prófé­ták jövendöléseit – A szerk.).

Megjegyezhetjük, hogy az elüldözött zsidók persze nem maguk szánták „tanúbizonyságul” a „megőrzött nyelvet” (hogy itt Canettivel „szóljunk”) az elüldözőkkel szemben. Igaz, annál megrendítőbb, hogy Ács Gedeon előtt ilyen „tanúbizonyság” gyanánt nem minden ok nélkül tűnhetett fel. Inkább egyfajta me­gőrző hűségről van szó, mely semmit nem akar levet­ni, amit egyszer magáéul tudott, vele, mint kulturális örökséggel azonosult -, ezért folytonosságot és iránta ragaszkodást érez.

* I. Moscona fogalmazásában „Judesmo” – a ladinót beszélők csak „(judio)Espanol”-nak, azaz egyszerűen „spanyol”-nak nevezik. Ennek az utóbbi elnevezésnek nyomán különböztetik meg héberül máig „szfárádit” (‘spanyol’), s az „eszpanyolit” (‘ladino’), ill. külön­böztették meg a korábban németül a „spanisch” = ‘spanyol’ – s a „SPANIOLISCH” = (‘ladino’) megjelölést(!). Találó kifejezéssel oly­kor „történeti spanyol”-nak szokás nevezni – ezzel a nyelvtörténeti előzményt s kiinduláspontot hangsúlyozva, s kevesebb figyelmet szentelve a benne bekövetkezett későbbi változásoknak (török és héber kölcsönszavak, stb.)

**A Mazal eredeti jelentése szerencsecsillag(zat). [(V.ö. „gálgál -há-mdzálot”: ‘állatöv’ (Zod

*** Ács Gedeon: „Mihelyt gyertyámat eloltom” (Bostoni utijegyzetek).

Gondolat, 1989. Bp. (155/57/58. old.) Visszaemlékezések Brussára, VI.-Séták. Nov. 13. (1856?)

Címkék:1992-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Marranizmus: történelmi metafora prédikátoroknak

Irodalmi kalauz A vietnami háború után és a '67-es közel-keleti háború nyomán lábra kapott alternatív zsidó kezdeményezések egyikének, egy washingtoni...

Levél az üldöztetésről, avagy: Értekezés a mártíriumról (részlet)

Az alábbi levél valószínűleg 1165-ben íródott a marokkói Fezben, ahonnan Maimonides családjával együtt röviddel ezután továbbállni kényszerült. Egy kényszer-muzulmán zsidó...

Close