Szombat előfizetés 2017

Korunk és a humanizmus

Írta: Oszip Mandelstam - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Vannak korok, melyek azt hirdetik, hogy nincs közük az emberhez, hogy az embert úgy kell felhasználni, mint téglát vagy cementet, hogy belőle kell építeni, és nem érte. A társadalmi architektúrát a benne élő ember mértéke határozza meg. Néha ez a berendezkedés az ember ellenségévé válik, és saját nagyságát alattvalóinak a megalázásával és jelentéktelenségével táplálja.

Az asszír foglyok úgy nyüzsögnek, mint a csibék a hatalmas uralkodó lába alatt, a harcosok, akik az állam emberrel ellenséges hatalmának megszemélyesítői, hosszú kopjáikkal megölik a megkötözött pigmeusokat és az egyiptomiak, az egyiptomi építők is úgy bánnak az emberi masszával, mint anyaggal, amiből mindig megfelelő számnak, mennyiségnek kellett rendelkezésre állnia.

De létezik egy másfajta társadalmi architektúra is, melynek léptéke és mértéke az ember, de az nem az embertől, hanem az emberért épít, nagyságát nem az emberi személyiség jelentéktelenségére építi, hanem a legmagasabb fokú céltudatosságra, összhangban a személyiség szükségleteivel.

Mindenki érzékeli a jelenleg felénk közelgő társadalmi architektúra monumentális formáit. Még nem látható a hegy, de már ránk vetíti árnyát és mi, akik elszoktunk a társadalmi élet monumentális formáitól, megszokván a XIX. század államjogi laposságait, ez alatt az árnyék alatt rettegve és értetlenül bolyongunk, nem tudván, vajon ezek

az árnyak közelgő éj-szárnyak avagy egy kedves város árnyai, ahová most be kell lépnünk?

A pusztán mechanikus monumentalitás és a csupasz mennyiség ellenségesen viseltetnek az emberrel szemben, és nem a társadalmi piramis csábít bennünket, hanem a társadalmi gótika: a súlyok és erők szabad játéka, egy olyan emberi társadalom, melyet mint bonyolult és sűrű építészeti erdőt képzeltek el, ahol minden célszerű, individuális és minden részegység feleselget az óriás egésszel.

A társadalmi architektúra ösztöne, az élet fenséges, monumentális formákban való berendezése, mely úgy tűnhet, messze meghaladja az ember közvetlen szükségleteit, valójában mélységesen része az emberi társadalmaknak és egyáltalán nem a puszta szeszély írja elő őket.

Csak próbáljunk lemondani a társadalmi architektúráról és összeomlik a legegyszerűbb, mindenki számára legnyilvánvalóbban nélkülözhetetlen épület, az ember háza, az ember egyéni lakhelye.

Az olyan országokban, amelyeket földrengés fenyeget, az emberek lapos épületeket építenek, és ez a laposságra való törekvés, az architektúráról való lemondás a francia forradalomtól kezdve végighúzódik a XIX. század egész jogi történetén, annak a századnak, mely végig a föld alatti rezgés, a társadalmi rengés feszült várakozásának jegyében telt el.

De a földrengés nem kínálta a lapos lakhelyet sem. A káosz világa betört – az angol „home”־ba is, a német „Gemüt”-be is; a káosz dúdol a mi orosz kályháinkban, kopogtat kályhaajtóinkon.

Hogyan oltalmazzuk meg az emberi lakhelyet a veszedelmes rengésektől, hogy védelmezzük falait a történelem föld alatti lökéseitől, ki merészeli azt állítani, hogy az emberi lakhely, az ember szabad otthona ne álljon a föld színén, úgyis mint annak legszebb ékessége és mint a minden létezők legmaradandóbbja a földön?

Az utolsó nemzedékek jogalkotása gyöngének bizonyult, hogy megvédje azt, amiért létrejött, amiért verekedett és meddőn okoskodott.

Az emberi jogok semmilyen törvénye, a tulajdon érinthetetlenségének semmilyen elve többé nem óvják meg az emberi tűzhelyet, többé nem mentik meg a katasztrófától, s nem adnak se biztonságot, se biztosítékot.

Az angol ember mindenkinél jobban és képmutatóbban gondoskodik a személyiség jogi garanciáiról, de elfelejtkezik arról, hogy a „home” fogalma több évszázaddal előbb épp az ő hazájában és épp mint Európa első szociális forradalmának vívmányaként jött létre, mely típusában sokkal rokonabb a mi korunkkal, mint a francia forradalom.

Az eljövendő korok társadalmi architektúrájának monumentalitását az a küldetés adja, hogy a világgazdaságot a globális méretű otthonosság elve alapján az ember szükségleteinek megfelelően rendezze be, otthoni szabadságának körét világméretűvé tágítván, a családi tűzhely lángját világméretű lángként terjesztvén.

A jövendőtől félni és fázni fognak azok, akik e törvényszerűséget nem értik, de korunk humanistája számára e jövő céltudatossága, gazdaságossága és belső ideologikus melege úgy fog világítani, mint a jelen kályhájának izzó heve.

Ha nem az igazi humanizmus szolgál a jövendő társadalmi architektúrájának alapjául, az el fogja taposni az embert, olyan lesz, mint Asszíria vagy Babilon.

Az, hogy manapság a humanizmus értékei meggyérültek, mintegy kikerültek a forgalomból és rejtekeznek, egyáltalán nem olyan baljós előjel. A humanista értékek csak eltávolodtak, elrejtőztek, mint az arany valuta, és mint aranytartalék, azok biztosítják a modem Európa szellemi forgalmát és búvópatakként még nagyobb erővel irányítják azt.

Az aranyvalutára való áttérés a jövendő dolga, és a kultúra világában a tiszavirág életű eszmék bankjegyeire az vár, hogy felcseréljék őket az európai humanista örökség vert aranyával, és nem a régész ásói alatt fognak megcsendülni a humanizmus forintjai, hanem mint mindennapi közforgalmú csengő pénz látnak majd napvilágot s jutnak kézről-kézre – ha majd eljövend az idő.

1923.

A Korunk és a humanizmus és a Szó és kultúra a Széphalom Könyvműhely gondozásában decemberben megjelenő Árnyak tánca című Mandelstam-esszékötet két darabja.

Oszip Mandelstam

Úgy élünk itt, nem érzünk talajt, se hazát

Úgy élünk itt, nem érzünk talajt, se hazát,

Szavunk pár lépésnél sosem hatol tovább.

S ha futná is a félig mondott szókra,

Bennük lenne a Kreml hegyi lakója.

Kövér ujjai, mint a férgek, zsírosak,

S szavai, mint a pudnyi súlyok, biztosak.

Hogy nevet a sűrű svábbogár-bajsza

Mosolyog még a csizmaszár is rajta.

Körötte nyápic-nyakú vezérek hada

Játékszere félemberek szolgálata.

Ki fütyül, ki nyávog, ki nyöszörög,

Ő basáskodik s valamire bök.

Akárcsak patkót, kovácsol ukázokat,

Szavától ágyék, tarkó, szem s homlok szakad.

Neki a kivégzés mennyei málna:

Ázsiaicsak úgy dagad a válla!

  1. november

 

Címkék:1992-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A diáklázadások és a madmazelek

Mindig jó előre tudni lehetett, hogy mely napokon lesz diáklázadás a Kazányi székesegyháznál. Minden jobb családnak megvolt a maga egyetemista...

Oszip Mandelstam

Oszip Mandelstam (1891, Varsó -1938, Kolima-láger) a totalitárius szovjet rendszer legzseniálisabb költő-áldozata. Drámai és jelképes a két József (Oszip és...

Close