Szombat előfizetés 2017

Kortárs izraeli festészet a Révay utcában

Írta: Szegő György - Rovat: Archívum, Képzőművészet

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Negyven festő Izraelből. Azaz, közvetve, Zágrábból, mert ugyanaz az anyag, amely a Zsidó Közösségi Ház galériájában volt látható, előzőleg a horvát-izraeli diplomáciai kapcsolatok egyik első jele volt a déli szomszédoknál. Az ottani ünnepélyes köszöntő gondolatait idézem: A festőket Verdi Nabuccójából a zsidók szabadságkórusaként üdvözölték, megállapították, hogy a zsidó és a horvát a világ két leghányatottabb sorsú népe…

Annyi bizonyos, hogy akármilyen nép szülötte legyen is e század generációiból a kortárs művész, hivatása: elhiva­tottság, és így annak méltó bére lehetett a hányatott sors. Különösen így van ez az egész kelet-európai régió és az új Izrael művészeivel. A modernizmus a képzőművészetben, az irodalomban és a zenében egy szabad nyelv megfogalmazásának küzdelmét jelentette. Ebben a harcban éppen az emancipálódó zsidók több generációja hajtotta végre (tollal és ecsettel) a legnagyobb fegyvertényeket. Mert a legkevésbé kötődött a feudális művészeti dogmához, és mert a legszaba­dabb kreativitás hangját vitte be az új kifejezőeszközök tárába: egyénként éppen akkor szabadult az évezredes vallásos kötelékekből. A befogadó társadalmat viszont egyre súlyosabb béklyóba verte a régió modernizációját sújtó poli­tikai-gazdasági kudarcsorozat. így a zsidó művészek jelentős része Párizsig szaladt, hogy a már szinte kifejlesztett új nyelvet szabadon beszélhesse tovább. Párizsi zsidó iskolának nevezték el a húszas években ezt a Lemberg-Bécs-Riga-Szarajevó négyszögből összegyűlt művészbázist. Azután tovább kellett futniuk a tengerentúlra, majd a túlélőknek megnyílt egy ó-új haza: Izrael. Ott egy kis olvasztótégely működött, ahol minden jövevénynek meg kellett küzdenie magával az ivrit nyelvvel és egy nemzet felemelkedésének testi-lelki nehézségeivel. A 70-es években, újabb két arab­-izraeli háború megvívása után, kezdett részt venni a kortárs izraeli képzőművészet a nemzetközi mustrákon, a Kasseli Documentákon és a Velencei Biennálékon.

A kortárs művészet élvonalában való jelenlétből követ­kezett, hogy párhuzamok mutatkoznak a világ- és az izraeli tendenciákban. Viszont speciális erőforrást, egyéni karaktert jelent az európai változások 89 körüli következménye, egy újabb alijahullám, benne számos emigráns képzőművész. Amikor alább beszámolok a kiállításról, érinteni fogom, ki honnan jött, mit hozott.

Vivanco Marilen és Jacques Sterenberg a 60-as évek fordulóján születtek Chilében. Vivanco vásznán a dél-ame­rikai irodalom sejtelmes erotikájának, Sterenberg képén a térség permanens politikai haláltáncának jegyei ismerhe­tők fel.

A bukaresti, 1938-as születésű Chaim Rosenthal, 1951 óta él Izraelben. Nemzetközi díjak után, 79-82 között Izrael állam kulturális konzuljaként teljesít szolgálatot Los An­gelesben és New Yorkban. Jelenleg a Ramat Gan College of Art and Sculpture tanára. Litográfiáival díszített Haggadája és cikkei a művészet és a judaikák témáiban ismert művésszé tették. A Révay utcában egy Hokusaihoz hasonlítható, köny- nyed sivatagi virág képet állított ki.

A szlovákiai Tapolcsányban született Tuvia Beri (1929), 48 óta Izraelben él, de 61-63 között ő is Párizsban tanul. Visszatérése után több főiskolán is tanított, Izrael egyik legtekintélyesebb művészprofesszora, a budapesti kiállítók jó része nála tanult. A Zen buddhizmus által ihletett Magas Fal című vászna meditációs objektként hat. Leo Ray 1991-ben, 40 évesen Litvániából ment Izraelbe. Kettős portréja érett alkotó poszt-biomorf képe.

Ohela Tal 33-ban egy kibucban született. Képregényszerű munkája pszeudotörténetet beszél el.

Alma Ata-i (1948) Michael Rapoport. Építészeknek dol­gozott, 90-ben sikeres szovjet alkotóként ment Izraelbe. „137” című képe bőséges filozófiai utalásokkal felvértezett alkotás.

A most 50 éves Joseph Kapelyan Bobruiskban született. 56-ban végzett Leningrádban, és már 80-ban módja volt emigrálni, Miro organikus szimbolizmusához hasonlítható képet láthattunk tőle.

Peter Weisz Magyarországon született (1943), Horvát­országban és Párizsban tanult, 91 óta izraeli művész. Karikaturisztikusan megfestett drámai víziója katedrálisok üvegablakait idézi. Lengyel születésű (1954) Dorit Casper. 57-től tanult Izraelben, a legjelentősebb festők kurzusain. Érzékeny csendélete a magány irodalmias metaforáját képiesíti. Raphael Abecassis marokkói származású. 86-ban és 91-ben készíti a Függetlenségi Nap plakátját. A zsidó tradíciót a népművészet keretei közt tudja a modernizmus tapasztalataival ötvözni. A judaista szimbólumokat a szefárd motívumokkal elegyíti. Az összhatás a most látott Jákob álma című képen is emblematikus-historikus, de egyszerre jövőt ígérő is: a kezdet energiáját hordozza.

A Révay utcai egykori Kossuth Kiadó épületének közösségi házzá alakításakor Erdős Mihály építész (Kreatív 2000) olyan elemeket kevert a multifunkcionális nagyterem emeleti galériájának architektúrájába, amely a F. L. Wright New York-i Guggenheim Múzeumának ízeit idézi. A fent bemutatott izraeli kortárs képzőművészeti válogatás színvo­nala és sors/kényszerű egyetemessége hitelesítette a bel­sőépítészeti elképzelést.

 

Címkék:1995-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Száz éve született

Zsolt Béla, a zsidó önismeret szociográfusa ZSOLT BÉLA HÍRÉT, pályáját torz felemásság, a megítélés bizonytalansága lengi be. Mondják, a zsidó...

Anri Kiszilenko

ANRI KISZILENKO ukrán hangzású nevének története anekdotába illik. Azt sem tar­tanám kizártnak, hogy a kaukázusi száznyolcvan éves matuzsálemről szóló viccet...

Close