Szombat előfizetés 2017

Könyvespolc: A tegnap Atlantisza – A makói “Patyi néni” áldott emlékének

Írta: Halász Tamás - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Bacskai Sándor: Egy lépés Jeruzsálem felé. Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, 1997, 181 oldal, 1100 forint)

Villámgyorsan tűnik el szemünk elől az a világ, amelyet Bacskai Sándor Egy lépés Jeruzsálem fe­lé című remek, lírai szociográfia-köteté­ben bemutat. Bacskai egykoron hatal­mas univerzum elemeit tálalja nekünk, amelynek még arra sem marad ideje, hogy recsegjen-ropogjon, miközben az örökös múlt időbe süllyed el.

Napjainkban, amikor egy magyarul ki­fogástalanul megszólaló pajeszos-kaftános ortodox zsidó bármely boltban megdöbbenést kelt, már-már elképzel­hetetlennek tűnik az, hogy a könyv cím­lapján a – ha jól veszem ki – makói kis utcán igyekvő figurák a közelmúltig ek­latáns részét képezték a magyar társada­lomnak. Látványuk megszokott és min­dennapos volt bármely településen.

A kötetet olvasva eszembe jutott ked­ves szomszédasszonyunk, aki Kárpátal­ja egykor hatalmas közösségének mara­dékából települt ide és ujjongva szá­molt be nekünk első izraeli útjáról: „képzeljétek el, mindenki, még a sarki rendőr is zsidó”. Bacskai könyvének el­ső harmadában immár külhonban élő, idős, regényt megérő élettörténetekkel bíró ortodox férfiakat beszéltet. Egysze­rű, hétköznapi embereket, segédmun­kásokat, iparosokat, akik fiatal fejjel nem hihették volna, hogy egy mára rekonstruálhatatlan, megperzselt, meg­csonkított tablókép hírmondóiként szá­molnak be életükről: akiket a történe­lem tébolya emelt át egyszerű és sze­mélyes, családi történelemből a Törté­nelembe, hogy életükkel illusztrálják annak folyását.

Remek érzékkel hagyja meg beszé­dük karakterjegyeit a szerző: megtiszto­gatja csak mondataikat, ám ezek a le­jegyzett szövegek erős néprajzi-nyelvé­szeti anyagként is megállják helyüket, ízük marad: fokozva a megszólalók sze­mélyiségét és személyességét: történe­teikben jobbára a holocaust és az ’56-os forradalom közti időszak, a vallásá­hoz, világnézetéhez utolsó csepp ere­jéig ragaszkodó egyén modus vivendi-típusú dilemmáit, keservét ismerhetjük meg. (Mint ilyet, szinte unikumként a hazai zsidó tematikájú irodalomban.) A tömeges pusztulás és az önkéntes el­vándorlás közti évek reménykedését, majd – a diktatúrával elkövetkező – abszurditását és iszonyatát.

A kötet másik nagy egysége a Volt Pesten egy jesiva címet viseli. Tucatnyi megszólalóval készített interjúmozaik ez. Zaklató töredezettsége és informatív volta szépen láttatja tárgyát, ezt a drá­mai, utolsó kísérletet. Azon utolsó rügy­nek kifeslését és hervadását, amelyet ez az agyonkínzott fa még produkálni tu­dott. Aki ismeri a Kazinczy-síl világát, sajgó szívvel azonosítja be a megszóla­lókat, megidézetteket. Aki látja, hogy ünnepről-ünnepre hogyan tűnnek el az öregek a padsorokból, hogyan apad és fogyatkozik ez a varázsos közösség, hogy némi fiatallal pótoltassanak ki so­rai a megújuló, csodás falak között, az tudja, miről szólnak ezek a sorok.

Az elnéptelenedő pesti ortodox ima­házak világáról, és az elöregedett, mara­dék kassai gyülekezetről szóló két írás­sal szembesít minket legélesebben ez­zel az eltűnő világgal Bacskai. Költői szépségű leírásai mélységesen megren­dítik az embert. Árnyszerű hősökről olvasunk: lét és nemlét határán egyensú­lyozó utolsók utolsóiról, a kifosztott, el­felejtett, szlamosodó környék közepén álló imaház utolsó bácsijáról, megvé­nült, itt felejtett, álomszerű öregekről.

Az egykoron nagyhírű pápai és makói közösségek külhonból múltat keresni visszatért csoportjaihoz csatlakozó szer­ző a két városba gyökérkereső villámlá­togatásra jöttékét kísérte el. Két utolsó írása már kimondottan filmszerű: a dokumentarista, miközben rácsodálkozik vizsgálódása pompázatos tárgyára, a ta­lán soha így vissza nem térő alkalomra, minden energiájával követi a gyorsan pörgő eseményeket. A kisvárosi élettér­be visszatérő ortodox látogatókét, akik­nek szállása előtt néhány idős helyi la­kos jár fel s alá – belépni nem merve hátha megpillantja valamely gyerekkori barátját. Sorait olvasva egyre hangosab­ban halljuk az óra ketyegését: két évti­zed múlva már nem lesz magyarul hibát­lanul beszélő echt ortodox. Három évti­zed múlva már teljesen eltűnik a nemze­dék, amelyik érdemi élményeket hor­dozna ősei magyar földön egykoron élt teljes közösségéről. Fél évszázad múlva pedig a külhoni pápai, makói, kisvárdai, újhelyi gyülekezetekben már nem lesz senki, aki bármi elevent tudna arról, mi tartja össze közösségüket pontosan. Mert addigra a tárgy emléke, a felmenők­kel együtt, örökre elenyészik.

Még sötét van, amikor az első busz elindul Pestre. A másik majd reggel megy, de addig már nem érdemes lefe­küdni. Elsétálok a templomig, ácsorgók az árokparton. Az Eötvös utcán korán­ kelők sietnek. Ilyen kihalt nem volt még a Zsidó utca, gondolom” – zárja a makói látogatás leírását Bacskai. A (helyesen) Kis Zsidó utcai, megroggyant, meggya­lázott zsinagóga beszakadt előterében, akkoriban, amikor sokszor jártam oda, elkérve a kulcsot a Zsidó utcán (Deák Ferenc utca) Patyi nénitől – akinek fia, mint volt jesivanövendék, szintén meg­jelenik a könyvben előírásos fekete koporsókat raktároztak. Ha számláltuk, mindig tudtuk, kérdés nélkül is, hánnyal lettek kevesebben a legutolsó látogatá­sunk óta. „Az enyém az utolsó glatt kó­ser háztartás az egész megyében” – mondta mindig Patyi néni, Teitelbaumné. Már ő sincsen. A holtak, a voltak emlékezetére állított, nemes anyagból készített emlékkő ez a kötet. Hiánypót­ló, érzékeny és elhivatott alkotás, ami­ért szerzőt és kiadót hála illet.

Halász Tamás

Címkék:2000-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

2000. februári szám

Summary Kohlmann Albert: A zsidó közösség vezetői elemi kötelességüket teljesítik Yehuda Lahav: Hamis alternatíva Gadó János: Mazsök - a torzsalkodó...

Summary

Summary Hungarian government set up a fund for han­dling the property of those Jews who were killed in the war...

Close