Komoly tartozásunk van a Holokauszt áldozatai felé

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. június 7. Komoly tartozásunk van a Holokauszt ártatlan áldozatai felé, tenni is kell azért, hogy a borzalom soha ne ismétlődhessen meg. Erről Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke beszélt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség megemlékezésén.

  Lomnici Zoltán  
  Lomnici Zoltán  

A gyűlöletbeszéd büntethetőségének súlyosbításáért nyújtott be törvényi kezdeményezést a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Mint mondta: a polgárjogi eszköz ugyan kicsi lépés a sérelmek orvoslására, mégis szükséges, mert ennyivel tartozunk az ártatlan áldozatoknak. A megemlékezés-sorozat egyébként tegnap vette kezdetét – ugyanis ez a magyar ortodox rabbik által megállapított Holokauszt-nap – és egészen július 9.-ig tart. Ez idő alatt minden este másik kitelepített kisközösségre, illetve annak egy kiemelkedő alakjára emlékeznek. Elsőként az ácsi áldozatokért gyújtottak gyertyát a hitközség imaházában.

(Forrás: www.dunatv.hu)

[popup][/popup]