Szombat előfizetés 2017

Kommunisták és cionisták 1944-ben

Írta: Benedek István Gábor - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Interjú Aczél Györggyel 1989-ből

Tépd le a sárga csillagot” címmel Vámos György kollégámmal interjúkötetet jelentettünk meg 1990-ben a Pallas Kiadónál. Cionisták mondták el a könyv lapjain 1944-es akcióikat.

Az illegalitásban működő sómérok olykor együttműködtek a földalatti kommunista párttal, s közülük is elsősorban Aczél Györggyel. Aczél 1988-ban Izraelben járt, ahol nem kommunista pártvezetőként, hanem a régi harcostársnak kijáró megbecsüléssel fogadták.

Hazaérkezése után megkerestem Aczél Györgyöt, hogy készülő könyvünk számára mondja el (amit sohasem tett) zsidó vonatkozású emlékeit. Ez elől kitért. Leszűkítettük témánkat, s megszületett a mellékelt interjú. Később ennek publikálásától is elállt. Ezért a beszélgetés most kerül először nyilvánosságra, a szerkesztőség rövidítésével.

 

  • Ön a német megszállás, 1944. március 19. után mély ille­galitásban élt, hiszen a betiltott, üldözött KMP egyik vezetője volt. Eljött a pillanat, amikor a földalatti kommunista párt már nem tudott segítség nélkül dolgozni, és ekkor kapcsolatot kerestek a cionistákkal. Hogy jött létre ez a kapcsolat?
  • Megtaláltuk egymást. Ugyanis nemcsak mi kerestük őket, nekik is szükségük volt ránk. A kapcsolatfelvétel több síkon zajlott. Az egyik „vonal” Szirmai István nevéhez fűződik. Szirmai az erdélyi kommunista párt egyik markáns személyisége volt, s ő már ott együttműködött a baloldali cionistákkal. De Donáth Ferencnek1, Haraszti Sándornak2 és Péter Gábornak3 is voltak kapcsolatai. S mert én akkor az ő csoportjukhoz tartoztam, ők küldtek el Lázár Vilmoshoz.
  • Lázár Vilmos neve ma már nem ismert. Ki volt ő?
  • Különös személy. Birtokbérlő volt Felsőgallán, gazdag ember. József Attila baráti köréhez tartozott. Fanatikus baloldaliként jóformán minden antifasiszta, németellenes csoporttal kapcsolatban állt. A német megszállás megdöbben­tette az értelmiségiek és középosztálybeliek jelentős rétegét. A nácik jelenléte morálisan nagyon sok embert arra ösztön­zött, hogy kapcsolatot keressen a baloldallal és segítsen. Vagyis a kommunisták elszigeteltsége kezdett megváltozni. Arra nem volt idő, hogy a párt körül az ellenállás tömeg- mozgalommá nőjön, de az tény, hogy sokan kívántak tenni valamit a németek, a megszállás ellen. És mert Lázár Vilmos már régebben ide tartozott, egyértelmű volt, hogy felkerestük őt. Gazdag volt, tehát voltak lehetőségei.

A cionisták pénze

  • Ez azt jelenti, hogy anyagilag támogatta a pártot?

Természetesen. De legalább ilyen fontos volt, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a kapcsolatait. Egy ízben Donáth Ferenc és Péter Gábor – az összegre nem emlékszem pontosan – félmillió vagy egymillió pengőt vett át az illegális kommunista párt számára a cionistáktól, részint arra, hogy kiszabadítson embereket, részint pedig fegyvervásárlásra.

  • Kitől kapták a pénzt?
  • Jóéi Brandttól. Magam is jelen voltam a pénz átadásánál, átvételénél. Úgy emlékszem, Jóéi Brandtot Lázár Vilmos mutatta be nekünk.
  • Kiket ismert meg akkor a Sómér hácáir, a „láng hordozói” közül?
  • A nevek csak később derültek ki. A bemutatkozásnál álnevek, becenevek hangzottak el. Azt viszont azonnal lát­tam: ezt a csoportot mérhetetlen bátorság, mondhatnám vak­merőség jellemzi. Nem volt akkor semmi más kívánságunk, mint közösen minél több embert menteni. Rendszeresen ki­jártunk az óbudai téglagyárba. Innen vitték halálmenetben az embereket nyugatra. Én azt a feladatot kaptam, hogy derítsem fel a lebukott embereinket, ők pedig arra vállalkoztak, hogy akit csak lehetett – időnként tucatnyi embert -, kihozzanak onnan. Volt, hogy autót szereztünk, és hamis okmányokkal, nyílt parancsokkal, nemegyszer német egyenruhában mentet­tük meg az elhurcoltakat.

Az „okmány-gyár”

Külön kell szólni a sómérok „okmány-gyáráról”.

Amikor először találkoztam ezzel a csoporttal, kérésemre azonnal átadtak nekem egy bizonyos mennyiségű születési bizonyítványt meg egyéb iratot. És két óra múlva a hamis papírokon már igazi pecsétek voltak. Ez úgy történt, hogy a Belügyminisztériumban tisztviselőként dolgozott Kálnoki László, a kitűnő költő. Ő e csoport önfeláldozóan bátor segítője lett. Azt mondta: egyetlen ember élete is sokat számít, de tudta, sok száz ember életéről volt szó.

  • Hogyan látta a Sómér hácáirt?

Cionista kommunisták voltak. Csakhogy egyetlen lényeges dologban különböztek a kommunistáktól. Nem fogadták el a Komintern, tehát Moszkva fennhatóságát. És életcéljuk Izrael megmentése volt. Mi ezt akkor nem tartottuk lényegesnek, hiszen a magyar kommunista pártnak is meg­szakadtak a moszkvai kapcsolatai. Azaz mi magunk is központi irányítás nélkül dolgoztunk. A szovjet hadsereget minden baloldali erő fölszabadítóként várta. Föl sem merült a kérdés, hogy elismerni Moszkvát vagy nem. Ráadásul akkor Moszkva támogatta a cionistákat, hiszen a palesztinai zsidó közösség, az angolok égisze alatt, harcolt a fasiszta Németország ellen. De azt is számításba kell venni, hogy a nemzetközi összefüggésekben gondolkodó cionista vezetők tudták: Anglia igen-igen szívesen kacsingat bizonyos arab erőkre.

  • Ön is kapott okmányokat a cionistáktól?
  • Nekem már megvoltak a papírjaim. De kaptam a mozgalmunk számára nagyon nagy számban. És a cionisták minden kívánságukat pontosan, gyorsan és igen ügyesen teljesítették. Volt egy üzemük a Thököly úton…
  • …Ahol a bujkáló Csermanek Jánosnak Kádár János névre szóló igazolvány készült. Így lett Csermanek 1945 után Kádár néven politikus.
  • Már 1944 márciusában lebukott. Megtudtuk: a fog­házból gyalog viszik Nyugatra. Ekkor Donáth leküldött engem utána, keressem meg, emeljem ki. Ekkor vittem ma­gammal a Thököly úton készült hamis papírokat. Egészen Hegyeshalomig mentem el. De Kádár Komáromnál már megszökött. Aztán pár nap múlva találkoztunk. Az iga­zolvány tehát jó helyre került.
  • Hogyan vélekedett akkor a sómérokról?

Becsültem bátorságukat, hogy minden akcióra lelkesen, eltökélten vállalkoztak, és nem jutott eszükbe különbséget tenni, hogy a megmentendő zsidó vagy nem zsidó. Én úgy tapasztaltam, hogy a sómérok velünk, kommunistákkal ab­ban a tudatban dolgoztak, hogy itt a fölszabadulás után, merőben új világ születik. És sem nekik, sem nekünk nem jutott akkor eszünkbe, hogy rövidesen éles anticionista kampány fog kibontakozni.

Feldolgozatlan történelem

  • Nem tartja különösnek, hogy a párttörténetírás, már az ötvenes években, a cionista csoportok sikeres harci akcióit a kommunista mozgalomnak tulajdonította? A híres Szír-csoport nem volt más, mint egy Weinberger nevezetű zsidó – mondjuk így: maszek-szervezete.

Én nem mint cionista csoportra emlékszem. Értse meg, akkor mi a fasizmus ellen küzdöttünk, a határok összemosód­tak. Sokan zsidó származású kommunistaként harcoltak, míg másoknak semmilyen címkéjük nem volt, mégis bátran küzdöttek. Állítom: tucatnyi még most is a felderítetlen történet. Ezt a magyar történetírásnak pótolnia kell: elfogult­ság nélkül szólni mindarról, ami Budapesten, Magyar- országon megesett 1944. március 19. után. De arról is: mi volt az a bénító erő, amely miatt – hiszen a szovjetek már fel­szabadították az ország felét, a nyilasok még sok-sok tízezer embert vittek gyalogmenetben Budapestről Hegyeshalom felé – nem akadt vagy csak elvétve akadt valaki, aki egy szökött munkaszolgálatost megmentett volna. Tragikus dolog ez.

Az is feldolgozatlan, hogy miként vélekedtek a cioniz­musról 1944-ben a svédek, a svájciak, a semleges dél-ameri­kaiak stb. Mert ők ugyan elsősorban zsidó embereket segítet­tek, de nem csukták be a szemüket a tények, tehát a szervezett cionista mozgalom előtt.

  • Wallenberg például…
  • Wallenberget ismertem. Ő adott vagy inkább adatott nekünk, kommunistáknak is svéd menleveleket. Azt is tudta, hogy az illegális kommunista párt vezetői valahol a Hungária körúton találtak konspirációs lakást. Szóval, a kommunisták, a cionisták és Wallenberg között biztonsággal működött bi­zonyos információs kapcsolat.
  • Azt mondják, hogy Ön visszaemlékezéseket ír. Vajon ezt a periódust feldolgozza-e? És milyen dokumentumokat használ?
  • A memoárirodalomtól idegenkedem. Annyi szelektív memóriát látok, hogy ez lefogja a kezem. A kortársaim többsége éppen arra emlékszik vissza, ami számára kedvező. Ezt, persze, nem is lehet rossz néven venni. Csakhogy én nem akarok elnéző mosolyokat aratni. Természetesen visszanyúlok a múltba, mert enélkül aligha volna megérthető az általam tárgyalt periódus. Én az ötvenes években börtön­ben voltam; Rákosiék engem sem kíméltek meg. De azért ezt az időt is fel akarom dolgozni. Mint ahogy a háborús éveket is, s benne 1944-et, és kapcsolataimat a cionista mozgalom­mal. Úgy látom, körülbelül egy év alatt készülök el azzal a néhány ezer oldallal, amiből szeretném megszerkeszteni a végleges, mintegy 20-25 íves hiteles változatot.
  • És ezt publikálja?
  • Munkámat egyelőre egypéldányos könyvnek tekintem. Mindenféle lehetséges öncenzúrát kiiktatok, s maximális őszinteségre törekszem. És arra, hogy ne bántsak meg indo­kolatlanul embereket, megpróbálom összeállítani ebből a végleges könyvet. Súlyos a felelősségem…

Aczél György 1991 decemberében elhunyt.

Jegyzetek

1. A háború után jelentős politikai szerephez jutott. 1949-ben koncepciós perrel börtönbe zárták, majd ez, mint a Nagy Imre-per egyik vádlottja, 1958-ban megismétlődött. Egyik fia, László, evangélikus pap, MSZP országgyűlési képviselő.

2.1915 -19 között vezető publicista, majd börtönbe zárták. Ez történt vele a Kádár-korszakban is.

3. Köztudott, hogy a hírhedt ÁVO, majd ÁVH vezetője volt. Rákosiék, hogy a törvénytelenségekért a felelősséget rá hárítsák, egy cionistaellenes koncepciós per előkészületeként lefogták. 1956 után a törvénytelenségekért ítélték el.

Aczél György 1917-ben született. Kamaszként lett cionista, fiatalemberként színészi ambíciói voltak. 1945 után a kommunista párt Baranya megyei vezetője. 1949-53 között börtönben volt. 1956 után vezető szerephez jutott, volt művelődési miniszter, miniszterelnök-helyettes, a Politikai Bizottság tagja. Kádárra nagy befolyással volt. Sokak szerint szerepe volt abban, hogy Magyarország a szocialista tábor „legvidámabb barakkja” volt, mások úgy értékelik, hogy a kulturális élet három „t”-je (támogatás, tűrés, tiltás) által zsarnokoskodott.

Címkék:1995-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

T.M. naplója

1945. január Édesanyám, Tevan Margit ötvösművész 1945 januárjában, rögtön a pesti oldal fölszabadulása után kezdte írni följegyzéseit Apám számára –...

Mit is kezdjünk a Tízparancsolattal?

(Válasz egy körkérdésre) ÖNÖK AZT AKARJÁK TUDNI, hogy szerintem mit kellene tennünk, hogy megadjuk a Tízparancsolatnak azt az erőt és...

Close