Kommentár nélkül – elgondolkodtató naplóbejegyzés Gyurcsány blogjában

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Híradó

2008. január 10. A miniszterelnök egy antiszemitizmusról panaszkodó pszichológus levelét közölte szó szerint

Az egyik levelezőpartnerének szó szerinti sorait közli Gyurcsány Ferenc az internetes naplóbejegyzésében. A miniszterelnök a blogjában azt írja Rékával időnként váltanak levelet, Réka pszichológus és egy vidéki kisvárosban dolgozik – teszi hozzá a miniszterelnök.

Réka ezt írja a miniszterelnöknek:
„Hétfőn jött hozzám egy házaspár, otthoni nyavalyák, iskolai nyűglődések a nagyfiúval. Már a végén járunk, amikor a férfi megjegyezte, kicsit tartottak ettől a beszélgetéstől, tudvalevőleg minden pszichológus zsidó, ahhoz meg ők nem járatják a gyereket. Mondom, az baj, mert félig cigány vagyok, félig zsidó – gondoltam ettől majd észhez tér. De nem tért, ma írásos panaszt tett, hogy részint nincsen figyelembe véve az ő világnézete, részint emiatt meg van tagadva a gyermek kezelése”.

Csak azt sajnálom, hogy nem tettem hozzá, hogy ráadásul néger és leszbikus – zárja az miniszterelnöknek küldött levelét Réka és még hozzá teszi azt is „Itten mindenki meghülyült már?”

“Mi tagadás, tényleg van itt még dolog, elég” – reagált Réka sorai a miniszterelnök.

[popup][/popup]