Szombat előfizetés 2017

Kóborló dokumentumok

Írta: Dunai Andrea - Rovat: Archívum, Külföld

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Stasi kézben a náci akták

 Amikor 1990 februárjában a polgárjogi aktivistákból álló, úgy­nevezett feloszlató bizottság birtokába vette az Állambiztonsági Minisztérium központját, az aktahalmazból olyan akták is elő­kerültek, melyek az 1933-1945 időszakra vonatkoztak. Ezt a mintegy nyolcezer folyóméternyi aktahegyet elkülönítették, és átadták az akkori NDK központi archívumának, melynek jog­utódja a Szövetségi Levéltár lett.

Matthias Wagner, az archívum berlini kirendeltségének vezetője büszkén meséli, hogy két évvel ezelőtt a Stasi-feloszlató bizottság tagjaként ő talált rá a Stasi-központban ar­ra az átvételi jegyzőkönyvre, mely 14 ezer folyóméter akta megérkezését igazolja a Szovjetunióból. Ez az egyetlen írásos anyag, amely tanúsítja, hogy az 1954-ben, a feltétel nélküli kapituláció következtében a Szovjetunióba került, Harmadik Birodalomból származó akták visszakerültek az NDK-ba. Az aktákat az Állambiztonsági Minisztérium kapta, amely a kül­deményt a párt központi bizottságával, illetve az akkori Igazságügyi Minisztérium központi archívumával osztotta meg.

A Stasi nagyrészt a náci tettesek aktáit tartotta meg, míg a Pártot főleg az áldozatokról készült anyagok érdekelték. Hogy a Stasi valójában mit is kezdett a birtokába kerülő tör­ténelmi örökséggel, még nem lehet pontosan tudni. Annyi bizonyos, hogy a náci bűnösök háború utáni pereinél nagy hasznát vették, illetve ily módon nem egy nyugatnémet poli­tikus kétséges múltjának tisztázásába a mindent tudó Stasi is bekapcsolódhatott.

Az új hatalom által átvett, 1933-45 közötti anyagokat tar­talmazó archívum körülbelül egymillió személyi aktát foglal magába. Népszerűségét az NDK létezése időszakának Stasi-aktáival nem lehet összehasonlítani. Naponta legfeljebb tíz érdeklődő ad le kérvényt aktamegtekintésre. (A szocialista akták esetében a kérelmezők száma naponta az ezret is meg­haladja). Jelenleg főleg rehabilitációkkal foglalkozó kutatócsoportok használják az archívumot. Ez év júliusától külföl­dieknek is kiadnak névre megigényelt aktákat. Felvilágosítás a következő cím alatt: Bundesarchiv, Zwischenarchiv Berlin, Lindenallee 55-57, 0-1271 Dahlwitz-Hoppegarten. Tel.: Ber­lin 55438276.

Dunai Andrea (Berlin)

Címkék:1992-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Zsidó közösségek Finnországban

„Otthon érzem magam mindenütt és sehol”  A helsinki hitközösség 1092 tagja közül 1986-ban 833 élt Finnországban és 259 külföldön, a...

Európa elrablása

(Részlet) Sigmund Freud szülei Lengyelországban születtek, de az ifjú Sigmund Morvaországban élte le gyermekko­rát, a mai Csehszlovákia területén. Ugyanúgy, mint...

Close