Szombat előfizetés 2017

Klezmer: elmúlás és feltámadás

Írta: Marton László Távolodó - Rovat: Archívum, Zene

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Egy menyegző klezmer1 nélkül rosszabb volt, mint egy temetés könny nélkül” idézhetjük Yale Strom Az utolsó klezmer című, 1993 végén bemutatott filmjéből. A dokumentumfilm címszereplője, a lengyel Leopold Kozlowski a II. világháború előtt egyike volt Lengyelországban a jiddis népzenét játszó hat-hétezer klezmernek, majd egy haláltáborból megszökve előbb partizán, majd a varsói Jiddis Színház és a Cigányzenekar igazgatója lett. Ma az utolsó lengyel klezmerként tarthatjuk számon (Spielberg Schindler listája című világsikerének ő volt a zenei konzultánsa), hoz­zátéve, hogy Európa-szerte sincs hat-hétnél több. És hasonló a helyzet Amerikában is, sőt! Dave Tarras, a „klarinétkirály” 1989-ben bekövetkezett halála óta egyetlen európai születésű klezmer sem él az újvilágban. Strom filmje és Kozlowski sorsa mögött így ugyanaz a megrázó üzenet lapul: napjaink­ban a klezmer reneszánsza pontosan egybeesik az utolsó klezmerek elveszítésével.

Strom (aki előző, az 1989-es At The Crossroads: Jews In Eastem Europe Today című filmjét részben hazánkban for­gatta, továbbá öt gazdagon illusztrált kötetet jegyez európai és amerikai kutatásairól2, maga is a klezmer-revival egyik oszlopa. Egyetemi szakdolgozatát a klezmer-muzsikusok tár­sadalmi helyzetének szentelte, mellesleg a tandíjat is a klezmerből hegedülte össze a Times Square egyik megállójában.

Első együttese, a Zmiros Band San Diegóban alakult 1989-ben, Strom, Jeff Pekarek és Fred Benedetti rész­vételével, később Louis Fanucchi csatlakozott hozzájuk. 1994 nyarára várható negyedik albumuk, de ők szerepelnek Az utolsó klezmer hamarosan lemezen is hozzáférhető felvételén is.

Strom másik zenekara 1993-ban született; a Hot Pstromiban Ismall Butera és Seido Salifoski mellett New York-i sztárok szerepelnek, mint Andy Statman vagy Mark Dresser. Ezeken az újabb felvételeken a jiddis népzene a balkáni cigány és a spanyol szefárd zsidó népzenével éppen úgy összefér, mint a jazz és az újklasszikus zene elemeivel.

*

A klezmer mintegy harmincéves álmának az okai jól is­mertek. Európában a fasizmus, Amerikában a mesterek ki­halása és az asszimiláció, Izraelben az államalapítás mind­-mind megtette a magáét ennek érdekében. A revival okai, úgy tűnik, esetlegesebbek ugyan a World Music mozgalom ki­bontakozása kétségtelenül katalizátora lehetett. A revival nemzedéke az ötvenes években született, nem feltétlenül vallásos vagy jiddisül beszélő családban, és a hetvenes évek­ben fordult a zsidó muzsika felé. Jelképes erejű, emlékezetes történetek ezek.

A zenészcsaládból származó Hankus Netzky jazzt hallga­tott és játszott, amíg egy húszas évekből származó fotón fel nem fedezte a nagybátyját, klezmer-muzsikusok tár­saságában. Arra kérte, mutasson neki ilyen felvételeket. Előkerültek hát a 78-as fordulatszámú recsegő/sziszegő le­mezek, és Netzky úgy érezte, még soha nem hallott ilyen szomorú, mélyen érző zenét. – íme, valahogy így fogant meg benne a revival egyik legsikeresebb és hatásosabb zenekara, a bostoni Klezmer Conservatory Band.

A tizennégy éve működő zenekar jelenleg tizennégy tagú, így a hangszeres és vokális zene lehetőségeit rendkívüli gazdagsággal aknázhatja ki. Valamennyien jazz-zenészek, akik kilépve a tradicionális – a jiddis színház nagyzenekarait idéző – hangzás kötöttségeiből megtalálták saját hangjukat, és képesek mind a zsidó fájdalom, mind a humor megszólal­tatására.

A KCB felállása gyakran változott; valójában legalább annyira a klezmerbe szerelmesedő zenészek iskolája, mint zenekara. A kortárs klezmer élő legendái közül itt kristályosodott ki Frank London, Alan Bern s Don Byron.

*

Ha létezik igazi színfolt, annak Don Byron a neve, s egyáltalán nem csak azért, mert ő az egyedüli fekete bőrű a mezőnyben. A szakma tavaly az év klarinétosa címkét varrta a nyakába, egymás után megjelent klezmer – és jazz – albuma alapján.

Klezmerként az ötvenes évek legendás kabarészer­zőjének, Mickey Katznek a reinkarnációja. A jiddis családból érkező Katz zeneszerzőként, klarinétosként és énekesként egyaránt emlékezetest alkotott. Azt a multikulturális tenden­ciát figurázta ki, ami a bevándorlás, az asszimiláció és a kultúra kölcsönhatásaként mutatkozott: a könnyen emészthető, olcsó, és, az etnikai jegyektől lázasan szabaduló mixtúrát éppen úgy, mint a cionizmus térnyerésével a jiddis kultúra háttérbe szorítását.

Katz New York-i darabjai különös elegyét jelentették az épp divatos populáris zenének és a jiddis muzsikának, s nyelvhasználata is megoszlott a jiddis és az angol között. Kabaréi és instrumentális felvételei ma hozzáférhetetlen kincsnek számítanak.

Már legalábbis leszámítva Byron 1993-as Don Byron plays the music of Mickey Katz. című albumát. Ez bizony igazi csoda, s igazi esztrád – mindent tud a klezmerről, a tangóról vagy történetesen a cha-cha-cháról. És természetesen le­galább annyira Byron, mint amennyire Katz, és legalább annyira friss, mint amennyire hagyomány. Katz Hello, Solly! című musicaléből és Music for Weddings, Bar Mitzvahs and Brisses című instrumentális albumából ment, olyan kiválóságok közreműködésével, mint a hegedűs Mark Feldman, vagy – a Klezmaticsból ismert – Lorin Sklamberg énekes.

*

A klezmer nem egyféle, konkrét jegyekkel azonosítható népzene. Egyrészt mindig keveredett a befogadó nemzet nem zsidó népzenéjével, másrészt változtak, bővültek a hangszerei, harmadsorban pedig alapvető tulajdonsága, hogy egy-egy jól ismert dallamhoz időszerű variációkat és szöveget társít. Ennélfogva szinte lehetetlen meghatározni, hogy milyen is az autentikus klezmer. Lehet persze támasz­kodni gyűjtésekre (Moshe Beregovski népszerű könyve, a Zsidó hangszeres népzene megjelent a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban), és a korabeli felvételekből is hoz­záférhető néhány – New Yorkban a Global Village Records (pl. Jakie Jazz ’em Up, 1912-26.), Európában a müncheni Trikont jóvoltából (Yikhes, 1907-39.), nem beszélve a hetve­nes években még élő klezmerek (Samuel Beckerman, Dave Tarras, stb.) emlékeiről.

A revival zenekarai persze nem nosztalgiával közelítettek a klezmerhez, mégis meghúzható az a halvány választóvonal, amely elkülöníti a tradicionálisabb hozzáállást a szabadabb, gyakran a zenei avantgárddal átszőtt (újra)értelmezéstől. Az előbbiekre a négy-öt tagú, akusztikus hangszereket használó kisegyüttesek között találhatunk kitűnő példákat.

Mint amilyen a Henry Sapoznik alapította Kapelye. Sapoznik a szerzője a The Compleat Klezmer című könyvnek is; az ő történetét Bob Cohen kitűnő tanulmányából (Klezmer; Múlt és Jövő, ’90/3) ismerhetjük:

,,Sapoznik gyakran meséli, hogy egyszer, amikor a legendás déli hegedűsnél, Tommy Jarrellnél járt népzenét gyűjteni, az öreg prímás egyszer csak azt mondta: ’Hank (akkor mindenki így hívta Sapoznikot) játsszál nekem valamit!’ Hank elhúzott egy appalachi dalt, mire Tommy Jarrell a következőt mondta: ’A te népednek nincsen semmiféle saját népzenéje?’ Sapoznikot, egy jiddisül beszélő brooklyni kántor fiát, ekkor megszállotta az ihlet és a lelkesedés, és klezmer zene után kezdett kutatni az öreg brooklyni zsidók világában. Lemezeket gyűjtött, majd felkeresett néhány zenészt, hogy együtt mélyedjenek el a klezmer zene újraélesztésében. (…) Henry Sapoznik megalapította a Kapelye nevű kisebb együttest, melyben hegedű, klarinét, bendzsó és harmonika szerepelt tubakísérettel. Sapoznik nagy hangsúlyt fektetett az énekre és a zenekutatásra. Ő vezeti a New York-i YIVO-t (Jiddis Nyelvi és Kulturális Intézet), amely jiddis zenekutatással is foglalkozik.”

Aztán itt van az Andy Statman Klezmer Orchestra.

Statman a progresszív bluegrasson, majd a fúziós jazzen keresztül érkezett a hetvenes évek elején a klezmerhez. A jazztól a kiváló cimbalmos, Zev Feldman Itatására fordult el, aki jártas volt nemcsak a kelet-európai, de a balkáni és perzsa népzenében is. Készítettek együtt klezmer-felvételeket, ám inkább Dave Tarrasnak volt nagyobb szerepe abban, hogy Statman a revival egyik úttörőjévé vált. Tőle kapta a kla­rinétját, ő tanította meg rajta játszani, sőt szerzőként is tiszteletét tette Statman felvételein.

Statman egyébként pompás mandolinos, s talán éppen a mandolin hangjától válik igazán karakteressé zenekarának játéka. Az általam ismert lemezei instrumentálisak; a gya­korta módosuló felállásban a dobos Bob Weiner, a billentyűs Norman Samcheck és a harsonás Alex Kofman tűnik állandó tagnak.

Később, a nyolcvanas évek második felében formálódott zenekarrá, de a legnépszerűbbek közé emelkedett a Brave Old World. Tagjai közül Michael Alpert korábban a Kapelyével, Alán Bern a Klezmer Conservatory Banddel, Kurt Bjorling a Klezmaticszal, Stuart Brotman pedig Ry Cooderrel (is) játszott, valamint ő volt a producere a kiváló klezmer-jazz zenekar, a Klezmorim Grammy-díjas Metropolis című albumának.

A bőgő és a cimbalom, a tangóharmonika, a hegedű és a klarinét, illetve Michael Alpert jiddis éneke a klezmer századeleji formáját kelti – gyakran újkeletű szövegekkel – életre, hiszen (Alan Bern szavaival) ”míg a jelen magában hordja a múltat, a múlt segít megérteni a jelent”.

A tradicionális klezmeren kívül egy másik része is van a Brave Old World programjának; ebből is hallhattunk részleteket, amikor ’93 májusában a budapesti Almássy téri Szabadidőközpontban léptek fel. Songs From The Lodz Ghetto a címe annak a dalcsokornak, amely a holocaust óta még soha nem hangzott el. Ezek a dalok 1940-45 között születtek a németek által megszállt Lodz gettójában, és az amerikai Holocaust Emlékmúzeum számára gyűjtötte össze Izraelben az igen kisszámú túlélőktől Dr. Gila Fiam. A dalok némelyike a berlini Jiidische Lebenswelten fesztivál dokumentumaként azonos címmel nemrég látott napvilágot lemezen; a Brave Old World klezmer-felvételeiből eddig két CD jelent meg.

A New York-i Klezmatics is a revival második hullámával, 1986-ban tűnt fel, de sokunknak elsőként jelen­tették a klezmert Magyarországon. És akik ’92 júniusában ott voltak a rákospalotai Csokonai Művelődési Házban, majd az elkövetkezendő másfél év folyamán két alkalommal is a Petőfi Csarnokban, azok talán megértik, hogy igen nehéz elfogulatlanul írni róluk.

Micsoda repülés! Az év koncertjén – a klarinéttal, trom­bitával, hegedűvel – együtt szálltak, egymásba kapaszkodtak a nézőtéren a használtabb és az alkalmi ruhák, akik még remélnek, és akik már többé nem csalódnak, akiket a hitük küldött és akiket a kaland – Testvérek vagyunk mindannyian. Testvérek vagyunk mindannyian. Ez itt a Klezmatics, ott pedig a jazz és a népzene szárnyán, a császárvárosból az arab falvakig Önök repülnek kedves Hölgyeim és Uraim, abban a magasságban, ahonnan már nem érzékelhető az a kis szürke kárpát-medencei folt, a kényszervilágunk.”

Így valahogy. Mert nem annyira a repertoár, és nem is annyira az egyébként bravúros technikai felkészültség, hanem bizony a mágia különbözteti meg őket a többi klezmer-zenekartól. Az, amilyen zavarba ejtő boldogságér­zést keltenek, vagy éppen az, hogy amikor a megváltó eljöveteléről énekelnek, nekik hinni kell. Ők tudnak valamit, amit senki más, ehhez nem fér kétség; ők kiválasztottak.

Miközben nem győzik hangsúlyozni, hogy zsidóságukat a farmerhez hasonlatos hétköznapi viseletnek tekintik, s a Led Zeppelin és Miles Davis épp olyan fontos számukra, mint a jiddis muzsika. Igazán szellemes és találó önmeghatározással rhythm ’n’ jewsnak nevezik a zenéjüket, melyben T. J. A. sokat idézett szép szavaival ”ott van az egyetemes világvárosi otthontalanság jól ismert érzése, a kétezer éves száműzöttség, a hazatalálás vágya… – egyetemes nyelv a fokozhatatlan fájdalom és a felülmúlhatatlan gyönyör tartományából.”

A Klezmatics tagjai (Frank London – trombita, szin­tetizátor, David Krakauer – klarinét, Dávid Licht – dob, Lórin Sklamberg – tangóharmonika, ének, Paul Morriset – basszusgitár, Alicia Svigals – hegedű) a jazz, a rock és a világ népzenéjének legkülönfélébb területeiről érkeztek, miként ragyogó példáját jelentik az akusztikus és az elektromos hangszerek összeférhetőségének is. A jól ismert (s szét­kapkodott) két albumuk mellett Frank London The Shvitz című3 filmzenéjére kell felhívni a figyelmet, mely a Klezmatics közreműködésével ’93 végén jelent meg.

Az eddigiek arra engednek következtetni, hogy a klezmer revivalén mintegy tizenöt éves folyamatot kell értenünk. Zenekarai elsősorban zsidó menyegzőkön, illetve a YIVO által szervezett műhelyeken játszottak. Ezeknek a jelentőségéhez nem fér kétség, mégis, számomra legalábbis úgy tűnik, a revival nemzetközi visszhangjában a New York-i The Knitting Factory nevű avantgárd zenei klub Klezmer Fesztiválja jelentett robbanást.

A fesztiválon 1990. szeptember 23-tól 27-ig naponta átlag két-két zenekar szerepelt – a legjobbak, s nem csak New Yorkból. Ha névsort olvasunk: Don Byron’s Music of Mickey Katz, Zmiros Klezmer Quartet, Klez-meydlekh and Friends, Klezmatics with Roy Musiker, Roy Hathanson Pro-ject, New Klezmer Trio, Kapelye, Klezmer Conservatory Band.

Ebből a – többé-kevésbé már megismert – körből a New Klezmer Trió merészkedett a legtávolabbra a klezmer hagyományaitól. Róluk eddig nem esett szó, mégsem ismeretlenek hazánkban: 1993 októberében a Petőfi Csarnokban rendezett Avantgárd Zsidó Zene nevű esten léptek fel.

A New Klezmer Triót 1986-ban Kaliforniában hozta létre a klarinétos Ben Goldberg és a dobos Kenny Wollesen; addig mindketten a Klezmorimban játszottak. A bőgős Dan Seamansszel kiegészülve azt a célt tűzték maguk elé, hogy a klezmert a szabad improvizatív zenével párosítsák. Mint arról meggyőződhettünk, az ebből a frigyből születő zene valójában sokkal közelebb áll a free jazzhez, mint a klezmerhez.

A Knitting Factory a későbbiekben is sokat tett a klezmer asztalára. Klezmer 1993 New York City című CD-jén a Billy Tipton Memóriái Saxophone Quartet, a New Klezmer Trió, John Zorn, a Paradox Trio, Frank London Hassidic New Wave-je és a Klezmatics hallható.

A Billy Titon Quartet négy szaxofonosa lány; ez a ro­konszenves társaság ’93 decemberében játszott a budapesti Tilos az Á-ban; míg a Hassidic New Wave a már említett Zsidó Avantgárd Zene estjén szerepelt.

John Zorn a legradikálisabb New York-i zenészként híresült el; zsidósága rendkívül széles körű munkásságának csak egyik szeletén dominál. 1993-ban jelent meg japán (!) kiadásban Kristallnacht című lemeze (a Klezmaticsból Frank London és David Krakauer is hallható rajta), melynek hét tétele a hagyományos klezmertől az üvegcsörömpölésen ker­esztül jut el a kortárs, drasztikus noise-core-hoz. Zorn és társai számára az antiszemitizmus újabb megnyilvánulásai keltenek művészi kihívást, és kényszert arra, hogy szem­besüljenek zsidóságukkal.

Ennek jegyében rendeztek a Knitting Factoryben Radical Jewish Music Festival és Radical New Jewish Culture Festival címmel esteket, Zorn gyámságával. (Ezekről ’94-ben CD jelenik meg.)

Végül még egy hasonló ihletettségű kompilációra szeret­ném felhívni a figyelmet. – Az ugyancsak New York-i Albert Thimann és Edward Geduldig páros szerkesztette A Haymish Groove című lemez is nagyszerű példája a tradíció és a kísérletező kedv találkájának. E válogatás részvevői: Andy Statman, Ruth Rubin, Don Byron, Mark Feldman, Guy Klucevsek, Elliott Sharp és Arnold Dreyblatt.

Ha a klezmer-revival alapvetően Amerikához kötődik is, méltánytalan lenne megfeledkeznünk az európai klezmer zenekarokról. Hollandiából a Salamon Klezmorim és a Di Gojim, Ausztriából a Lena Rothstein+ S.P.H.A.R.A.D.I.M, Angliából a Klezmer Festival Band hallat sokat magáról, s e kiragadott példák nyilván folytathatóak lennének még. Legelsősorban is a hazai Budapester Klezmer Banddel vagy a legújabban jelentkezett Nayer Kapelyével.

Hozzájuk legyen az olvasónak türelme, e sorok írójának pedig energiája és lehetősége – legközelebb.

Jegyzetek:

  1. A klezmer kifejezés egyaránt alkalmas a kelet-európai zsidó népzene és az azt játszó muzsikusok megnevezésére.
  2. The Last Jews Of Eastern Europe; A Tree Still Stands: Jewish Youth Of Eastem Europe; The Expulsion Of The Jew: 500 Years Of Exodus; The Hassidim Of Brooklyn; Uncertain Roads,

3. Jonathan Berman filmje a rituális fürdő életéről szól.

Diszkográfia

Zmiros Klezmer Band: In the Streets; Cholent With Huckleberry; Eclectic Klezz

Hot Pstromi: Hot Pstromi With A Little Horseradish On The Side

Don Byron: Don Byron plays the music of Mickey Katz

Klezmer Conservatory Band: Oy Chanukah!; A Jumpin ’ Night In The Garden of Eden; Old World Beat; 13th Anniversary Live

Brave Old World: Klezmer Music: Bayond the Pale

Kapelye: Future and Past; Levine and Flying Machine; Chicken

The Andy Statman Klezmer Orchestra: The Andy Statman Klezmer Orchestra

The Klezmatics: Shvaygn=Toy;: Rhythm and Jews

Frank London: The Shvitz

New Klezmer Trio: Masks and Faces

John Zorn: Kristallnacht

Geduldig un Thimann: Kum Aher Du Filosof; Mojschele Majn Frajnd; A Schtetl Is America; Di Schejnste Lider Fun Jiddn: a haymisch groove

Címkék:1994-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Nyár, színház, varázslat

Ahogyan minden évben, az idei színházi szezon végén is hirtelen fölélénkült az évadba belefáradt játékkedv: vendégjátékok sora érkezett a hazai...

Notesz-rajzok

Szerényi Gábor a hetvenes évek végén kis noteszt szorongatott az időközben kiépült metróvona­lakon utazva, és rajzolt, rajzolt a lapokra. Az...

Close