Szombat előfizetés 2017

Kisebbségi irodalom

Írta: Rachel Ertel - Rovat: Archívum, Esszé, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Francia nyelvű zsidó irodalomról beszélni nemhogy szokatlan, hanem egyenesen az uralkodó elképzelésnek, egyszerűbben fo­galmazva: a „központosító” ideológiá­nak a tabuit szegi meg. Az az elképzelés, hogy létezhet a többségi csoport nyel­vén íródott „zsidó irodalom”, rendkívül sokrétű politikai és elméleti kérdéseket hoz felszínre.

Gyakran rasszista felhangokat eredményezett

a nem zsidó nyelveken íródott zsidó iro­dalom sajátos jegyeinek a hangsúlyozása. Ezen elképzelés mellőzése és háttér­be szorítása azonban még nem jelenti azt, hogy a zsidó irodalom e formája nem létezik, és emiatt nem szabad az öncenzúra hibájába esnünk.

Ami az elméleti kérdéseket illeti, ezek annyira összetettek, hogy itt csak magá­nak a gondolatmenetnek a felvázolásá­ra van lehetőség. Az első meglehetősen általános Kérdés az irodalmi alkotás fo­lyamatára, illetve a művész és a társada­lom kapcsolatára vonatkozik. Teljesség­gel osztom azt a nézetet, miszerint a mű, az alkotás az egyéni tudat megnyil­vánulása, de azzal is tisztában kell len­nünk, hogy ez csakúgy, mint maga a nyelv, egyben kollektivitás eredménye is. Épp ezért elkerülhetetlen, hogy en­nek a kollektivitásnak a jellemzőit meg­vizsgáljuk. Senki sem vonja kétségbe a nemzeti – francia, angol, amerikai, izraeli – irodalmak létét. Az ezekben az or­szágokban élő írók művei teljes mérték­ben az adott irodalmak részévé válnak. De miért kellene, hogy az állampolgár­ság – az a tény, hogy valaki egy nemze­tállam tagja – nagyobb jelentőséggel bírjon minden más kritériumnál? És ami még fontosabb, miért kellene e szempontot minden más kritériumot ki­zárva érvényesíteni? Végül is egy szerző különféle társadalmi csoportok, közösségek tagjaként különböző kulturális rendszerek részese is egyben. Semmi furcsaság nincs abban az ál­lításban, miszerint a zsidó szerzők leg­alább annyira részei a zsidó (vagy vala­melyik zsidó) kultúrának, mint azon or­szág kultúrájának, amelyben élnek.

Bizonyos zsidó irodalmak léte ellen

a leggyakrabban hangoztatott ellenvetés az, hogy ezek a művek nem valamelyik zsidó nyelven születtek. A zsidó történe­lem ismeretének birtokában ezen állás­pontnak nincs létjogosultsága. Tradicio­nálisan a zsidók mind a vallásos, mind a szélesebb közönség­nek szánt művek ese­tében a zsidó nyelvek mellett – héber, arámi, jiddis, ladino – a leg­fontosabb kultúrnyelveket és azon országok nyelvét is használták, ahol éltek.

Egy nemzetállam nyelvén íródott zsidó irodalom elismerésének második aka­dálya az univerzalitás és partikularitás – az én felfogásom szerint téves – állás­pontja. A fenti két tényező nem ellenté­tes egymással, minden egyéni sajátos­ságban ott rejlik az univerzali­tás, és minden különleges egye­di vonás az egyetemes emberi körülményeket hordozza magá­ban. És ezen érveken túl, vajon egy francia, angol vagy amerikai mű mitől univerzálisabb, mint egy bármely nyelven írott zsidó munka?

A nem zsidó nyelveken alko­tók zsidó identitása rendkívül sokféle lehet: történeti, vallási, nemzeti vagy egyszerűen egy valódi vagy képzelt, saját vagy mások emlékeiből összeálló örökség. Az irodalmi művek – melyeket Henri Meschonnic a nyelv és élet homogenitásából származó termékeknek neve­zett – félreérthetetlenül magu­kon viselik a zsidó identitás je­gyeit és talán minél rejtettebb, kimondatlanabb ez az identi­tás, jelei annál erősebb nyomot hagynak a szövegben. (…)

Hogy vajon egy mű a zsidó irodalom körébe sorolható vagy sem,

annak megállapításához a leg­egyszerűbb kritérium az le­het, hogy szerepelnek-e a munkában a zsidó világból származó jellemek és témák. E kritériumok alap­ján a zsidó irodalom körébe sorolhat­juk az amerikai Bellow-t, Malamud-ot, Roth-ot, Wallant-ot. Egy másik példa­ként említhetjük egyrészt a francia nyelven író Albert Cohent a Mangeclous (1938) és a Les Valeureux (1969) szerzőjét, más részről azokat a fiatal szefárd írókat, akik nemrégiben tűn­tek fel az irodalom porondján – mint Gil Ben Aych, Paula Jacques, Claude Kayat, Katia Rubinstein és Gilles Zenou.

Az önreflexió jelensége, különleges tér­és időbeli helyzetük, mozgásuk azon osz­tályokon belül és kívül, melyhez tartoz­nak, a zsidó irodalom meghatározó téma­jegyeinek tekinthetők. Az ezekkel a jelen­ségekkel együtt járó önmaguk és mások iránti ambivalencia, sajátos, pszichológi­ailag kompenzáló szerepet betöltő hu­morban és öniróniában fejeződik ki. Ez egyben az alkotás fonásává is válik.

A zsidó szerző nyelvhez fűződő viszonyának

az értékelése a legnehezebb feladatok közé tartozik, hiszen egyrészt minden nyelvnek sajátos stílusa és kifejezés- módja van, másrészről pedig a nyelv az írás lelke. E ponton érdemes idézni Deleuze és Guattari megfigyelését, akik szerint a zsidó irodalom egyben a „nyelv röghöz kötöttségének” feloldását jelenti.2 A zsidó szerző nyelvhasznála­tában megjelenhetnek olyan elemek, kifejezések, melyek idegenül hangza­nak azon a területen, ahol az író él. Gyakori ez a jelenség a Franciaország­ban élő észak-afrikai szerzők, vagy ép­pen az amerikai zsidók esetében. Az íróhoz az eszközként használt nyelv egy időben közel és távol állhat, han­gozhat ismerősen és idegenül, mint ahogy az történt Kafka és a német nyelv esetében.

Talán mondanunk sem kell, hogy az a tény, hogy egy művet zsidó irodalomként határozunk meg, semmi esetre sem je­lent egyben fontossági vagy minőségbeli értékelést is. Véleményem szerint a zsidó irodalom létének tagadása a pozitivista módszerekhez való túlzott ragaszkodásból és az egyszerűsítő kategóriák és fogal­mak iránti elfogultságból ered. A zsidó irodalom fogalmát a jelenség összetettsé­ge és sokoldalúsága következtében nem lehet egytényezős fogalommal definiálni.

A nem zsidó nyelven funkcionáló zsidó irodalom léte

párhuzamban áll magának a zsidó nép­nek a természetével. Csakúgy, ahogy a zsidó nép földrajzilag szétszórva és nyel­vileg különbözve egymástól, részt vesz különböző nemzeti, szociális és kulturá­lis közösségekben, ugyanúgy irodalma is magán viseli mindezeket a jellemző­ket. A sokféleség, mint a zsidó emberek egyik alapvető jellegzetessége, az irodalomban is érvényesül.

1 In: Discourses of Jewish Identity in Twentieth-Century France. Yale French Studies No. 85 Összeállította: Alan Astro 1994 Yale University

2 Gilles Deleuze és Felix Guattari: Kafka: Towards a Minor Literature, Minneapolis University of Minnesota Press 1986, 10.1

Címkék:1995-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Realizmus beszélt nyelv nélkül

A 18. századi héber felvilágoso­dás - a Haszkala - megterem­tette az alapokat Mendele és a későbbiekben Gnessin, Berdisevszki és más...

Zsidó irodalom?

A zsidóságot, a zsidókat, zsidó gondolatokat és motívumokat bemutató vagy felhasználó minden szépirodalmi, tudományos és teológiai mű szintén a zsidó...

Close