Szombat előfizetés 2017

Kik akadályozzák a holocaust-kutatásokat?

Írta: Ságvári Ágnes - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Állami szintű bűnsegély

 Két év tapasztalatai alapján arra a következtetésre kellett jutnom, hogy szándékos tiltás hátráltatta a holocaust-kutatásokat, amelyeket több tucat kollégám magas szintű szakmai közreműködésével és a jeruzsálemi Jad Vasem levéltár elfogulatlan támogatásával folytattam. A tényeket sorolom fel:

A megyei levéltárak

A nemzetközi gyakorlat és a hazai törvények szerint 50 év előtti iratok szabadon kutathatók. Ezekre elvben kutatási engedély korlátozás nélkül kiadható. 25 év után az iratok „levéltárra éretté” válnak. Ezek is általában kutathatók, felhasználásukról azonban az őrző levéltárat tájékoztatni kell. Az állami felügyeletet gyakorló Művelődési és Közoktatási Minisztérium illetékes osztályvezetője (az általam annak idején vezetett levéltár volt párttitkára) közölte: rám, a Jad Vasemmel való együttműködésem okán ezentúl a külföldieket érintő korlátozások vonatkoznak. Ez azt jelentette, hogy minden egyes fond, minden egyes irat felülvizsgáltatik a tekintetben: kiadása a kutatónak „sért-e valamilyen állami érdeket”. Kérdem: melyik állam érdekeit sértené? A zsidóüldözés kormányáét, az 1945 utániakét, amelyek a jóvátételt elmulasztották, vagy azét, amely végül is meghirdette?

A megyei-önkormányzati levéltárak és Budapest Főváros Levéltára saját belátásuk alapján döntöttek. A döntés az önkormányzatban uralkodó politikai légkör, a helyi köztársasági megbízott befolyása és gyakorolt hatalma, a levéltár munkatársainak szakismerete szerint tér el. Ahol előzetesen is folyt alapos levéltári feldolgozás és érdembeli, a zsidóság történetét érintő kutatás eredet és tárgy szerint rendezett anyagot kaptam. De akadt olyan hely is, ahol „gondos munkával” az elpusztultak és a bűnösök „személyi jogait védve” gondosan kihúzták a másolatokról az összes iratokon szereplő, 40-50 év előtti nevet. Velük szemben Budapest Főváros Levéltára kiváló segédlettel minden forrást a történeti kutatások rendelkezésére bocsátott.

A megyei iratok hiányosak voltak, de nem annyira, hogy azok alapján a központi rendeletek, intézkedések, szervezetek képe ne bontakozott volna ki. Ennek és történeti ismereteim alapján kértem kutatást az Országos-, majd az Új Magyar Központi (azóta beolvasztott) Levéltárban. Kiderült: még az egyébként szabadon kutatható iratok felügyeletét is a minisztériumok vették át, illetve mai minisztériumok óvakodva őrzik, szelektálják a Horthy-Szálasi-, Rákosi- és Kádár-korszak dokumentumait.

A minisztériumok

Mivel a zsidótörvények végrehajtása leginkább „közigazgatási kérdés” volt, a legtöbb anyag a Belügyminisztériumban halmozódott fel. Engedélyt kértem. A Kabinetiroda az Országos Levéltárhoz utasított, annak munkatársai pedig a Belügyminisztérium tiltó rendelkezésére hivatkoztak. Egyetlen leltárt sem kaptunk kézhez. A laponként átnézett anyagot kutatás után újra szelektálták, a másolást BM utasításra megtiltották. A BM fél év múltán, 1992 januárjában „alanyi jogon” ugyan megengedte a kutatást, de ez annyit jelentett, hogy csak maga az üldözést szenvedett vagy utóda kutathatott volna. A tilalom kiterjedt az 1945 utáni iratokra is. Ezekből követhető nyomon ugyanis a zsidóüldözés utóélete, a vagyonok sorsa, a visszaélések stb.

Próbálkoztam a Földművelésügyi Minisztériumban is. Kiderült. Országos Levéltárbeli kollégáim javasolták a miniszternek az ingatlanok 1940 és 1947 közötti elvételéről és értékesítéséről beszámoló anyagok kutatásának megtiltását. Ennek ellenére a miniszter engedélyezte a kutatást. Az Országos Levéltár főigazgató-helyettese azonban a Belügyminisztériumra hivatkozva megtagadta az anyagok kiadását.

Nemzetközi levéltári kapcsolatok alapján tudtuk, az Országos Levéltárban van a volt Zsidó Vagyonok Kormánybiztosságának teljes anyaga, az úgynevezett Orvosi Munkaerőkről szóló irategyüttes, benne a zsidó orvosoktól elvett egészségügyi felszerelések listája. Nem kaptam meg az engedélyt. Ha igaz, most, az összes határidő letelte után két év múltán kapott betekintésre engedélyt a Hitközség. Vallási alapon? Érdekképviseleti jogon? Megbízottként?

Feltételezhettük volna, hogy a kártérítési törvények értelmében a Pénzügyminisztérium szakszerűen foglalkozik az üggyel, de itt is csalódás ért. Mire a Magyar Nemzeti Bank háromnegyed évnyi vita után 1992. február 14-én a banki letéti és egyéb nyilvántartási anyagokba betekintést engedélyezett, addigra már a PM az anyagokat „bizonyítási eljárásokra” hivatkozva bekérte. Szelektált, titkossá minősített, levéltáriból irattárivá (azaz aktuálissá) minősített több száz aktát. Mind a mai napig titkosította a PM a Pénzintézeti Központ aktáit, amelyekből többek között a hazai és zsidó ingatlanok sorsa rekonstruálható.

Megkönnyítette a hivatal packázását a különböző zsidó vallási és érdekképviseleti szervek közti vita és ellentét: egyik a másikat a kutatásokból kizárta. Így történt aztán, hogy az Új Magyar Központi Levéltár a legdöntőbb időkben a Zsidó Helyreállítási Alap és az Elhagyott Javak Kormánybiztosságának iratait, valamint az 1970-es években keletkezett, a német jóvátétellel kapcsolatos, úgynevezett 500-as iratokat még a nyilvántartásból is kiemelték. Ami „maradt”, arra 8 hónap után engedélyt kaptam azzal, hogy minden egyes iratlap másolása minisztériumi engedélyhez kötött. Teljes önkény, teljes kiszolgáltatottság.

Budapest helyett Németország

Valamivel jobb volt a helyzet a Külügyminisztériumban. Nem az engedélyezés körül (első’ kérésem kelte 1991. július 31., több, részletes újraigénylés után, Katona Tamástól érkezett engedély kelte 1992. január). Felemás eredménnyel végeztem. A Horthy-korszakra vonatkozó iratoknak majdnem az egészét az Országos Levéltár elzárta előlem.

A nemzetközi szabályozás és a német levéltárügy érdeme, hogy a Budapesten elzárt iratok jelentős részét Koblenzben, Berlinben és Münchenben nyilvános katalógus és levéltári engedélyezés alapján rendelkezésemre bocsátották.

Itthon, az 1945 utáni anyagokat őrző Új Magyar Központi Levéltár referense olyan kitűnő’, idő és tárgy szerint is feldolgozott leltárral rendelkezett, hogy az a válogatást és engedélyezést is megkönnyítette. Azonban egy hivatalnok önkényesen döntött arról, hogy mit tekint ő „történelmileg elfogadhatónak”.

Mindezek alapján megállapítható: nő a Belügyminisztérium szerepe. Különböző eljárások, rehabilitálások, aktualizálás kapcsán mind több a felső szervekhez felkért, eredeti helyükről kiemelt és hosszú idő múltán visszajuttatott irat. Az intézményi és levéltári összevonások és átszámozások kapcsán tömegessé válhat az iratok megsemmisítése.

S ez már végképp nem „történelem”…

Ságvári Ágnes

Címkék:1992-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Itamár Jáoz-Keszt kitüntetése

Göncz Árpád úrnak A Magyar Köztársaság elnökének Tisztelt Elnök úr! Közelgő izraeli látogatása előtt szeretném felhívni a figyelmét egy olyan...

Egy elnöki látogatás képei

Még sohasem jártam a Rózsakertben, s még sohasem játszották az én tiszteletemre az izraeli himnuszt. Sok sok évig a Hatikvát...

Close