„Ki lát egyszer gázmaszkos csecsemőt…”

Izraeli költők versein kívül feltehetően a magyarul írt 15 szonett az első lírai megörökítése az Öböl-háborúnak. A szerző az egyik önkéntes csoport tagjaként tartózkodott Erecben azokban a napokban, amikor a rakéták elérték az országot, és nem lehetett tudni, hogy a megvadult diktátor beveti-e vagy sem – aminek használatától Hitler is visszarettent – a gázt, esetleg más tiltott fegyvert. Az azonosságtudatra ébredt ifjúságunk egyik ismert tagjának, a 25 éves Szántó T. Gábornak költeményei, már a műfaj megválasztásánál fogva sem lehetnek harci dalok, hanem azoknak a napoknak ottani érzelmei és gondolatai. A sorokban a sors, a háború komorsága: “Szélverte zápor zúdul házfalakra/ a flaszteren borsónyi jég kopog/ Sehol a város megszokott forgalma,/ bezárva mindenütt az ablakok”; az aggodalom: “Sötét sárkánytorok most fojtó gázt sziszeg,/ az első immár nemcsak földek álma. / Gúzsbakötve az ország, ki védi meg? / Népe történelmileg érzékeny a gázra; a felháborodás: „Mivégre tanítják négyezer éve/ nekünk: “Ne ölj!”, ha mindig ez a vég?; az elszántság: “magas a mérce:” ki el- megy, az elárul.”; az erő: „Békében mindegy hol él, de ha baj van,/ hátországaként maga mögött érzi/ e földet, és ha az maga van bajban/ a nép megtér…”

Hogy a versekből ciklus lett, azt nemcsak a közös témával érte el Szántó, hanem azzal a bravúrral, ami a műfaj sajátja, hogy a szonettek 14. sora, egyben a következőknek kezdete is, s a kezdősorokból áll össze a 15 vers. A versciklus megszületésének dicsért gyorsasága egyben gyengéje is. Rímeinek ritmusa, dallama nem éri el Szántó első kötetének, a magyarországi témákat tartalmazó idillnek a szintjét. Sajnálatos, hogy a papír silánysága miatt nem érvényesülnek Müller László helyszíni felvételei. (Szántó T. Gábor: Kövek a béke sírjára. Aura Kiadó, Cordex Export-Import Kft.)

-i-l