Szombat előfizetés 2017

Ki itt betérsz, hagyj fel minden reménnyel?

Írta: Rick Zsófi - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Ki itt betérsz, hagyj fel minden reménnyel?

Sokan mondják, a betérésről be­szélni „lejárt lemez”, ezért nem nyi­latkoznak. Mások szerint állandóan őket találják meg, ha ilyesmiről ér­deklődnek, ezért nem hajlandók rá. A legtöbben azonban indoklás nél­kül utasítottak el, bár az okokról van némi sejtésem. Valóban ennyire ta­butéma lenne?

Körülnéztem egy kicsit interneten.1 Nem fűztem hozzá sok reményt, így én ma­gam lepődtem meg a legjobban. Legfőképp azon, hogy nem is a speci­fikusan zsidó témájú oldalakon fordult elő legtöbbször a téma, hanem külön­böző internetes portálok fórumain.

Találtam néhány interjúalanyt, mindegyikük kizárólag anonimitással vállalta a megjelenést, kérésüket tisz­teletben tartom. Felkerestem továbbá Zév Paskeszt (a Budapest Kőiéi orto­dox tanház vezetőjét), aki készségesen válaszolt kérdéseimre, Deutsch Ró­bert, a neológ rabbiság vezetője vi­szont elutasította a beszélgetést.

MIÉRT, HOL, HOGYAN?

Az első kérdés persze mindig az, mi­ért akar valaki betérni, illetve milyen indokkal lehet egyáltalán kérvényez­ni. Sokak számára az utóbbi egyálta­lán nem világos, és azt sem tudják, ki­hez forduljanak a kérdéseikkel. Több hozzászólás is tanúskodik erről, nyil­ván mert az interneten arctalanul, név­telenül könnyebben kiderülnek a dol­gok. Íme néhány kiragadott példa:

„Kíváncsi lennék a betérés pozitív vagy ’negatív’ tapasztalataira. Tu­dom, hogy én nem vagyok rá méltó, de mit kell tudni ahhoz, hogy valaki betérhessen, és van-e, aki segít neki a tanulásban?”

„Kérlek, oszd meg velem tapaszta­lataidat a betéréssel kapcsolatban! Sziklaszilárd elhatározásom a betérés, de nagyon nehéz segítség nélkül!”

„A betérés indoka minden esetben belülről kell fakadjon; nem lehetséges érdekből, bármilyen jellegű érdekből. Mondjuk, ha zsidó nőt szeretnél fel­eségül venni, vagy alijázni akarsz, nem tudsz betérni.”

„Én szeretnék betérni mindenféle előnyszerzés nélkül, pusztán belső in­díttatásból!! Nem akarok se kivándo­rolni, se zsidó nőt feleségül venni! Szerintem nem szabad így lesarkítani a gondolatokat!”

„Én meg félzsidó vagyok, de apai ágon. Feleségem nem zsidó (így gyer­mekeim sem). Alijázhatunk, mivel ah­hoz egy zsidó nagyszülő kell, abból meg van kettő is. Hogyan térhetek be (ill. vissza)?”

ERRŐL MIÉRT NEM BESZÉLÜNK?”

D. azért tért be, mert a felmenőinek nagy része zsidó, és zavarta, hogy ő halakhikusan nem számít annak. Ren­dezni akarta a státusát.

„Hosszú évekig jártam zsidó társa­ságokba, szervezetekbe, és egyre gyakrabban kerültem például olyan szituációba, hogy fel akartak hívni a Tórához, de vissza kellett utasítanom, mert halakhikus értelemben nem vol­tam zsidó. Úgy éreztem magam, mint egy határon túlra szakadt magyar, aki identitásában, öntudatában, kultúrájá­ban, nyelvében, valamint a felmenőit tekintve magyar, de ő maga (a sors vagy a történelem fintoraként) nem magyar állampolgár, ezért jogilag is magyarrá akar válni. Ugyanígy, zsidó akartam lenni minden szempontból, kétségek nélkül. Ahogy viszont el­kezdtem tanulni, egyre inkább szere­pet játszott, hogy tényleg szeretném betartani a halakhát. Ugyanis az orto­dox betérés lényege az, hogy magadra veszed a „parancsolatok igáját”. A betérésem célja a folyamat megkezdése előtt az volt, hogy megkérdőjelezhe­tetlenül zsidó legyek, így nem eléged­tem volna meg a sokak által nem elfogadott neológ betéréssel. Akkor intéz­tem az egészet, amikor Izraelbe men­tem tanulni. A folyamat elég gyorsan beindult, onnantól kezdve, hogy a rab­bival felvettem a kapcsolatot, odáig, hogy a bét din igent mondott, szűk egy év telt el. De nagyon sokat számított, hogy előtte már évekig tanultam, így nem nulláról kellett indulnom.”

S.-nél egészen más a helyzet, tudo­mása szerint nincs is zsidó rokona. A gimnáziumban kezdett érdeklődni a zsidóság iránt, héberül is tanult, végül az egyetem héber szakán kötött ki.

„Folyamatosan jártam zsidó helyek­re, vallást tanultam rabbiktól, és min­dig is motoszkált bennem a gondolat, hogy betérjek. Olyan volt az egész, mint egy szerelem, bármerre sodort a sors az életemben, a zsidóság előbb- utóbb előkerült. Valami nagyon erős, racionális dolgokkal megmagyarázha­tatlan vonzalom, kötődés és csodálat volt az alapja. Ortodoxoknál akartam betérni, amit mindenki elfogad, mert ha egyszer férjhez megyek, gyerekeim lesznek, ne legyen kérdés, rendes zsi­dónak számítanak-e. Egy ortodox rab­bi ismerősömet kerestem meg Izrael­ben, aki megígérte, hogy segíteni fog. (Magyarországon nem lehet ortodox körülmények között betérni.) Tudtam, hogy ez nekem nagyon fontos dolog, de sosem tudtam megérteni, hogy mit akarok a zsidóságtól, és ő mit akar tőlem. Próbáltam tőle sokszor szabadulni, csak nem sikerült. Ereztem, hogy nagyon nehéz összeegyeztetni az életformámmal, a baráti körömmel, mert szeretek társaságba járni, kocsmázni, utazni, jókat enni és inni. Ilyen értelemben a zsidóság rengeteg dolog­ban korlátozza az embert. Nehéz volt megemésztenem, hogy miért akarok magamra korlátokat kényszeríteni, de közben éreztem, hogy ez elkerülhetet­len lesz. Az, hogy az ember milyen valláshoz csatlakozik, sosem egy racionális döntés eredménye.”

Zév Paskesz szerint ma a betérés legtöbbeknél családi motiváció követ­kezménye. Törvény szerint az anyai ág számít: ha tehát az anyai nagyma­ma nem zsidó, akkor az illető nem számít zsidónak, be kell térnie, ha az­zá akar lenni.

  • A törvény azt mondja, azért térhet be valaki, mert rájön, hogy a Tóra az igazság, és ő a kiválasztott néphez akar tartozni. Általában, aki ma ehhez folyamodik, az édesapja oldaláról zsi­dó, épp ezért ő maga nem számít an­nak. De a Tóra senkit nem kér arra, hogy zsidó legyen, ez nem térítő val­lás, a betérés saját szándék eredmé­nye. Amikor valaki be akar térni, a törvény különböző nehézségeket tá­maszt, hogy a vallási bíróság lássa, valóban komolyan gondolja-e. Hosszú a folyamat, rengeteget kell tanulni, tudni kell a törvényeket. A rabbi, aki tanul az illetővel, fölhívja a figyelmét, hogy a törvények nem választhatók, komolyan próbálja tudatni vele, hogy a betérésnek nem az a lényege, hogy levizsgázik a törvényekből. Azért kötik vizsgához az egészet, hogy megta­nulja, mit kell tartania. Aztán a bét din, az alapján, amit lát, eldönti, hogy lehetséges-e a betérés. Ha látják, hogy valaki komolyan gondolja, úgy visel­kedik, ahogy kell, és a nehézségek el­lenére is akarja, akkor betérítik, mert valószínű, hogy később is ragaszkodik majd a választásához.

  • Házasság miatt be lehet térni?

  • Elvileg nem lenne szabad. De sok családban előfordul, hogy a nem zsidó fél betéréséhez kötik a házasságot.

Van különbség az ortodox és neológ betérés között?

– A betérésnek egyféle szabálya van. De hallottam már reformbetérésről, állítólag van ilyen is. Aláírnak egy papírt, és kész… De ez csak pap­íron betérés, sehol nem fogadják el.2

MINDIG A HATÁRON

H. tizennégy éves koráig nem tudta, hogy az édesapja zsidó. Amikor kide­rült, sokáig nem is a vallási aspektu­sok foglalkoztatták, csak tanulni sze­retett volna.

„Többféle vallás is megérintett, egy kicsit a katolicizmus, egy kicsit a budd­hizmus, de végül kikötöttem egy zsidó közösségi klubban. Nagyon megfogott a dolog, azonosulni akartam vele. A klub a zsidóság olyan szellemi áramla­taival foglalkozott, amelyek sokkal tágabbak voltak, mint bármelyik más közegben. De úgy éreztem, a klub tag­ságán mégiscsak kívül vagyok, és ah­hoz, hogy én is százszázalékosan a tag­ja legyek, befogadjanak, be kell tér­nem. Most már tudom, hogy ez e be­fogadás soha nem lehet tökéletes. Bu­dapesten tértem be, a neológoknál. Amikor először odamentem, rettenete­sen viselkedtek velem. Igaz, hogy a Talmud szerint háromszor el kell utasí­tani, aki be akar térni, de ők ezt nagy örömmel tették. Végül sikerült a beté­rés, ám egész idő alatt nagyon barát­ságtalanok voltak, kételkedtek benne, hogy bármilyen közöm lenne a zsidó­sághoz. Nem nézek ki zsidónak, a ne­vem sem olyan. Azt látom, hogy nem is a betérési aktus számít igazán, hanem az „antropológia”, hogy zsidónak né­zel-e ki. illetve milyen hangzású a ne­ved. Ha valaki szemüveges, esetleg vö­rös hajú, és a zsidó közeg számára elfo­gadható neve van, arról fel sem tétele­zik, hogy nem zsidó, vagy betért, ellen­ben ha valaki nem ilyen, biztosra ve­szik, hogy nem zsidó, és semmi köze hozzá. A betérésnél megkérdezték, hogy Izraelben akarok-e tanulni. Csak arra tudtak gondolni, hogy nekem valami érdekem fűződik az egészhez. Hiá­ba mondtam, hogy az apám zsidó, több koncentrációs tábort megjárt a fél csa­ládom, nem hitték el, azt gondolták, ezeket csak kitalálom. Nagyon erős ki­rekesztettség érzetem volt. „Csendes rasszizmust” érzek az egész közegen belül. A legnagyobb problémának azt tartom, hogy a Hitközség meg az egész zsidó intézményrendszer úgy tesz, mintha ez a kérdés nem is létezne, tel­jesen középkori módon viszonyulnak hozzá, miközben a zsidóság nagy ré­szét érinti.”

Sok a kétség, sok a gyötrelem, és szinte mindenhol visszaköszön a féle­lem: nem beszélünk erről, talán mert a betértek közül sokan életük végéig megbélyegzettnek érzik magukat. Az internet erről is tanúskodik:

„Ez egy fontos téma, hisz a betért zsidókat másként kezelik. Miért? Ugyanúgy imádkoznak, mint aki nem betért. A Tóra is ugyanaz, és ők is vál­lalják a zsidóságukat. Én valóban betértem, de a nagyszüleim, és végig az ő generációjuk eredeti. És nem szégyel­lem a zsidóságom, pedig sokszor oko­zott fájdalmat nekem.”

„Hivatalosan el kéne fogadni a betért zsidókat is, mégis vannak, akik ezt nem teszik meg, ami szerintem elég szomo­rú…”

„Van, aki egyik pillanatról a másikra beortodoxosodik – mondja D. -, és egyedül a pajesze nem nő meg ennyi idő alatt. Külsőségekben könnyebb or­todoxszá válni, mint tartalomban és tu­dásban. A legtöbb ilyen ember túlságo­san is szigorúan tartja a kóserságot, a szombatot stb., mert nem tudja, hogy mit szabad és mit nem, ezért inkább szi­gorít. Aztán ezek nagyon gyakran ’easy come, easy go’ ortodox zsidók lesznek, és néhány hónap vagy egy-két év után teljesen eltűnnek a zsidó életből.”

Persze ez szélsőséges dolog, és azt hiszem, bármely vallásból felhozhatók ilyen példák. De mi van azokkal, akik komolyan gondolják? Befogadják őket? Vagy egész életükben bizonyíta­niuk kell?

„Az én esetemben lassabb volt ez a folyamat – folytatja D. – A betérés egy éve alatt lépésről lépésre komolyodtam meg, gyakran a tanulás eredményekép­pen: számomra könnyebb tartani azt, amit megértek. A betérés olyan volt. mint a jogosítvány megszerzése, ’engedély arra, hogy innentől oktató nél­kül tanulj vezetni’. Mivel származá­som, társadalmi aktivitásom, érdeklődési köröm révén már korábban is zsidó körökben mozogtam, és sok ember szemében zsidónak minősültem, a legtöbb helyen nem is nagyon számít, hogy betértem. De hallottam olyan pletykákat, hogy egyesek meg akarták kérdőjelezni, sőt talán visszavonni a betérésemet, és ezekben a körökben az­óta sem érzem magam otthon, pedig a betérés miatt illene. A pletykák miatt viszont sokkal tudatosabban tartottam be a dolgokat, jobban odafigyeltem, hogy mit teszek, mit mondok. De ez egy bizonyos szintig képmutatásra kényszerített elsősorban magam előtt, és csak folyamatosan találom meg is­mét önmagamat. Jól érzem magam Bu­dapesttől távol, mert nem a külvilág el­várásai, hanem saját magam miatt tar­tom be a halakhát.”

„Rólam mindig, mindenhol tudni fogják, hogy betért vagyok – mondja S. – Például most abban a korban vagyok, hogy partnert keresek, így ez az infor­máció közszájon forog, a házasodásnál nem lehet, de nem is szabad eltitkolni. De hátrányos megkülönböztetésről semmiképp sem beszélnék. Egyébként azt figyeltem meg, hogy a nem vallásos zsidók körében sokkal nagyobb az elle­nállás a betértekkel szemben. A vallá­sos zsidók jobban elfogadják, mert tisz­tában vannak vele, hogy úgy is lehet zsidónak lenni, ha fölveszed a vallást. Nem vallásos zsidók számára ez nem legitim, mert azt hiszik, a vérükben csörgedezik valami genetikai dolog, amitől zsidónak számítanak. Ez rész­ben lehet igaz, mert ez egy etnikai kö­zösség, de olyan közösség, amibe be lehet szállni. Nekem soha nem lesz – szerencsére – egy holokauszt-túlélő nagymamám, ez mindig olyasmi ma­rad, amit én nem éltem át. De valami­lyen szinten mégis át kellett, hogy él­jem, hiszen akkor most nem lennék zsi­dó. Ez biztos, hogy benne volt a dönté­semben, nevezzük szolidaritásnak, együttérzésnek, sorsközösség-vállalás­nak. Egy betétinek van X év az éle­téből, amit nem zsidóként élt le, ezt nem lehet semmissé tenni.”

„Izraelben könnyebb ortodoxnak len­ni, mint itthon – állapítja meg D. -, így csak a betérés után szembesültem bizo­nyos problémákkal: például hogyan le­gyek kóser és szombattartó a szüleim lakásában. A hagyománytisztelő zsidó életmódra át kell állni, új napi rutinokat kell kialakítani, elég, ha csak az étke­zésre, öltözködésre, lakásra, munkára, vagy a családdal, barátokkal való vi­szonyra gondolunk. Ez a folyamat csak akkorra fejeződik be, amikor megháza­sodsz, a partnereddel együtt berendezed az életedet a saját lakásodban, és gyere­keid lesznek. Egészen addig bizonyta­lan, hogy mi lesz belőled. Sokan épp a párkeresés miatt hagynak fel a vallásos zsidó életmóddal, az én esetemben is voltak ilyen kísértések.”

„Valóban, talán ez lehet a legnehe­zebb, elölről kell kezdeni az életet. Vannak az embernek szokásai, tevé­kenységei, amelyekről le kell monda­nia. Nehéz egy nagymamával megértet­ni, hogy tavaly miért evett még az uno­ka a főztjéből, idén pedig miért nem. A vallási előírások ellenzik a házasságon kívüli, illetve a nem zsidó partnerrel folytatott viszonyt. És olyan munkahe­lyet találni sem egyszerű – bár nem le­hetetlen -, ahol sábesz idején és az ün­nepnapokon nem kell bemenni. Több­szörös elvárásnak kell megfelelniük, egyrészt az eddigi életük szereplőinek sem fordíthatnak hátat, másrészt a zsidó közösségekben is el kell fogadtassák magukat, harmadrészt – lelkileg ez a legmegterhelőbb – saját magukban kell egyensúlyt találni a kettő között.”

Zév Paskesz azt mondja, a közössé­gükben, a Dob utcában ez sosem kerül szóba. Tudják, hogy ki tért be, de ez nem beszédtéma, tiszteletben tartják a törvényt, mindenkit teljes jogú zsidó­ként kezelnek. De hozzáteszi, ez nem mindenhol van így.

– Tórái tilalom van a megkülönböz­tetésre, de sajnos ez mindennapi prob­léma. Amikor az embereknek nincs más érvük, mindig azt fogják mondani, hogy „ez csak betért, én pedig születé­semtől fogva zsidó vagyok!”. Általá­ban a betértek sokkal jobban odafigyel­nek a micvákra, így megszégyenítik azokat, akik születésüktől zsidók, és mégsem tartják be a parancsolatokat. Az ember azt gondolná, hogy ha valaki nem vallásos, nem tartja a Tórát, biztos elnézőbb ebben. Épp ellenkezőleg! Ne­ki az lesz az érve, hogy én nem vagyok vallásos, de én zsidó vagyok. Törvény szerint ennek semmi alapja nincs, sőt nagyon nagy bűn egy betérttel szem­ben fölhánytorgatni.

H. szavaiban érzek némi keserűsé­get. A vele való beszélgetés során derül ki számomra, hogy a betérésnek a be­fogadáson, elfogadáson, a másfajta ér­tékrend és életforma kialakításán túl van egy erőteljes szociálpszichológiai oldala is, melynek megoldatlansága ab­ban rejlik, hogy az egyén máshogy vi­szonyul a közösséghez, mint a közös­ség az egyénhez.

„A vegyes házasságból származók bármit mondanak is – mondja H. -, mindig a határon lesznek. A zsidókat és nem zsidókat is tudják belülről és kí­vülről látni, de sehol nem lesznek ’klubtagok’. Elvileg nem szabad emlé­keztetni senkit arra, hogy betért, mégis ez történik. Sokszor hallottam olyat be­szélgetés közben, hogy ’igen, ő nagyon kedves, rendes ember, de nem is igazi zsidó’. És a zsidó közösség nem kezeli ezt a problémát, pedig nagyon sok em­bert érint, mert a vegyes házasságok száma igen magas. Pesten nagyon sok a betért, de mindenki fél, hogy ’lebukik’. Én a zsidóságot beépítettem az életem­be, de nem engedtem, hogy magába szívjon a közeg, pedig volt rá esély. Jár­tam a jesivába, de nem fogadtak el. Mindig ’outsider’ leszek. Például most van Purim, de nem megyek sehová, pe­dig régebben jártam templomba. Na­gyon partikulárisnak tartom az egészet, olyan falakat érzek, amiket nem lehet áttörni. Talán majd egy következő ge­nerációnak sikerülni fog… A zsidóság védi a saját etnikai vonalát, ami rend­ben is lenne, de azoknak az életét nehe­zítik meg a legjobban, akik őszintén zsidók akarnak lenni.”

VÉDEKEZÉSI MECHANIZMUS

Megpróbáltam választ kapni arra is, hogy miért nem hajlandó nyilatkozni az érintettek többsége. Általában tud­ható, hogy ki tért be, tehát nem hi­szem, hogy attól félnek, kiderül. Azt sem gondolom, hogy a Zév Paskesz által említett tórái szabály miatt, mely szerint tilos a betérteket emlékeztetni rá, hiszen az eddigi nyilatkozatokból világosan látszik, hogy többször is szóba kerül, akár negatív, akár pozitív felhanggal.

S. soha nem érezte, hogy ebből tit­kot kellene csinálnia. Szerinte azok, akik nem beszélnek róla, úgy érzik, sebezhetőbbé válnának azáltal, ha bár­milyen formában is nyilatkoznának.

„Állandó bizonyítási kényszer és komplexus van a betértekben. Bennem is van egy kisebbségi érzés, hogy soha nem leszek teljes értékű zsidó, mint aki annak született. De közben azt is tudom, hogy ez nem így van. Amíg nem döntöttem el, hogy betérek, többször szembesültem azzal, hogy nem fogad­nak úgy el, mintha zsidónak születtem volna. Találkoztam elutasítással, sze­reztem sérüléseket, fájó sebeket, ami után az ember már óvatosabb. Szeren­csére olyan közösségben vagyok, aho­vá más betértek is tartoznak. Nagyon befogadó, fiatal, normális, rugalmas, értelmes gondolkodású emberek. Ami­kor egy zsidó közösség nem fogad be valakit, az a saját önvédelme.”

,,Egyrészt magánügy – mondja D. -, másrészt nagyon sok megaláztatással jár a betérés, mert a rabbi megvárat, húzza az időt (egyes betérések esetén pénzt kér), a betérni szándékozó úgy érzi, visszaélnek a helyzetével. Ezért, ha valaki túl van a betérésen, szeretné elfelejteni az ezzel járó sok-sok lelki fájdalmat. Harmadrészt támadható vagy a nyilatkozatod után. Ha csak a betérésem állítólagos megkérdőjelezé­sére gondolok, érthetően nem akarok olyat mondani, amiből bárki is azt hihetné, hogy nem tartanám be a halak­hát, vagy kétségeim lennének bármi­lyen hitelvi kérdésben. Mindenki ha­rapófogóban van. Szeretnék megfelel­ni a nagyon magas elvárásoknak, de vannak gyengébb pontjaim, ugya­núgy, mint bárki másnak. A szomba­tot könnyebb betartani, mint a kóserságot, a társadalmi kapcsolatokra vo­natkozó törvények a legnehezebbek. Ezekről a gyenge pontokról csak a legmegbízhatóbb barátaiddal tudsz beszélni. Ha nyilatkozol, akkor vagy bevallód a gyenge pontjaidat, vagy ha­zug képet mutatsz önmagadról.

Rick Zsófi

1 Az idézetek során sem az internetes for­rást, sem a fórumon megjelenő nicknevet nem fogom megjelölni, a személyiségi jo­gok védelmében.

2 Kelemen Katalin, a Szim Salom reform­zsidó közösség rabbijának tájékoztatása szerint a betérés náluk legalább egy évig tart, vizsgálják a jelölt halachikus felkészült­ségét, elkötelezettségét, közösségért vég­zett munkáját. A betérés nemzetközi bét din előtt történik. (A reformzsidó rítus sze­rint betért az izraeli bevándorlási törvény szerint zsidónak számít – a szerk.)

Címkék:2005-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A betérésről, betértekről

NAFTALI KRAUSZ A betérésről, betértekről A betérés, csatlakozás lehetősége a zsidósághoz - ékesen cáfolja a zsidóság fajvédő jel­legét és egyáltalán...

„Néped az én népem”

„Néped az én népem” Érthető módon többet tudunk a különféle okokból hitüket elhagyó zsidókról, mint azokról, akik betértek a judaizmus­ba....

Close