Szombat előfizetés 2017

Kettős portré Ariel Saronról, Izrael miniszterelnökéről

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Ariel Saron az izraeli kormányfő­választásokat utcahossza] nyerte. A választók ezúttal nem elsősor­ban a két jelölt személye, hanem két kü­lönböző politikai irányzat és társadalom­filozófia között döntöttek. A Munkapárt várakozása, amely szerint a palesztin ál­lam reménybeli megalakulása egy csa­pásra békepartnerré változtatja Arafatot – aki az egyezmények hét éve alatt az oslói egyezményeknek egyetlen pontját sem tartotta be – illúziónak bizonyult. A palesztin vezető visszautasította Ehud Barak Camp Davidben tett kedvező ajánlatát, és zöld fényt adott a palesztin milíciák fegyveres erőszakhullámának.

A Munkapárt politikai filozófiájában a demokráciát részesítette előnyben Izrael zsidó jellegével szemben. A Likud ezzel szemben a zsidó nemzet egységét hang­súlyozza: eszerint a mai helyzet kulcs­ kérdése, hogy fennmarad-e a zsidó ál­lam, vagy sem. A zsidó állam demokrati­kus voltának előfeltétele, hogy egyáltalá­ban legyen. Saronék szerint béketárgyalások folytatásához minimális követel­mény a tartós fegyverszünet. A palesztin fél ugyanis gyakorlatilag a béketárgyalá­sok közben fegyveres harcot folytat Izra­el zsidó lakossága ellen. Miközben az iz­raeliek állampolgári kötelességüknek tesznek eleget, a Fatah, Arafat szervezete, a választások napjára a „harag nap­ját” hirdette meg, és arra hívta fel híveit, hogy fegyveresen támadjanak az izraeli választókra. (Az izraeli biztonsági szolgá­lat februárban lefogta Arafat személyes testőrségének egyik alegységét, amely­nek tagjai nyolc izraelit öltek meg orvlö­vész módjára.) A választás eredménye azt jelzi, hogy az izraeliek szerint Likud filozófiája kínál nagyobb esélyt a válsághelyzetből való kilábalásra.

A „fenevad”

A nyugati és arab sajtó Ariel Saron megválasztásának láttán mélységes ag­godalmának adott hangot, úgy látva, hogy az oslói folyamat, amely idáig a „le­hető legnagyobb rendben folyt”, most Saron megválasztása miatt súlyos vál­ságba kerülhet. Ezt megalapozandó az elektronikus és nyomtatott sajtóban megjelentek az ilyenkor szokásos élet­rajzok, amelyek az új kormányfőről nem festenek éppen szívderítő képet. A szerzők elrettentő portrékat kanyarítanak az új miniszterelnökről, amelyekből az derül ki, hogy Ariéi Saron maga a megtestesült ördög. Megtudjuk, hogy a palesztinok „bejrúti hentesnek” titulál­ják, aki tevékeny szerepet vállalt a szabrai és a satilai palesztin menekülttábo­rok lakóinak lemészárlásában. Ennek megfelelően már kamaszként beállt a hadseregbe, hogy e mészárosi tevékeny­ségét szervezett keretek között gyako­rolhassa. 1982-ben az ő „közvetlen uta­sítására hajtott végre Izrael fegyveres ag­ressziót a békeszerető Libanonnal szem­ben, ahol a hazátlan palesztinok ideigle­nes menedéket nyertek”. „A Bejrút mel­letti menekülttáborokban végrehajtott mészárlásokat követően egy vizsgálóbi­zottság bűnösnek mondta ki és le kellett mondania a hadügyi tárcáról.” Azóta a nyugati (pl. a CNN) és természetesen az arab sajtó háborús bűnösnek tartja Saront. Attól kezdve – az életrajzok állítása szerint – „csak másodrangú politikai funkciókat kapott”. Így a Netanjahu ka­binetben a „telepítésügyi” tárca birtoko­sa volt, amelynek élén – úgymond – a nemzetközi jogot sértő zsidó települé­sek bővítésén fáradozott. Mintha még ez sem lenne elég – folytatódnak a vádak -, tavaly szeptemberében sétát tett a Templom-hegyen, amellyel kirobbantot­ta a máig tartó palesztin fegyveres felke­lést. Ezt a megátalkodott személyt azon­ban – a dán külügyminiszter szerint – mégis „vissza kell kényszeríteni a tárgya­lóasztalhoz” (mintha nem Arafat hagyta volna el ezt a tárgyalóasztalt), s ez ma a nemzetközi közösség legfontosabb fel­adata. E felfogás keretében vizsgálja egy ENSZ bizottság az emberi jogok izraeli részről történt megsértését a felkelés során – ahelyett, hogy azt vizsgálná, ho­gyan és milyen mértékben sértette meg Arafat az általa aláirt oslói megállapodá­sokat és az ENSZ Alapokmányt.

A Saron-életrajzok bővelkednek ha­sonlatokban. A jelzők élén a héja áll, de előkelő helyen szerepel a farkas is. Ez utóbbit nyomatékosítja a „vérszom­jas” jelző. Ne tévesszen meg tehát ben­nünket, hogy Saron aktív szerepet ját­szott az Egyiptommal kötött béketár­gyalások során 1977 és 1979 között, hogy Netanjahu külügyminisztereként ő volt a Wye-ültetvényen megkötött egyezmény egyik megszövegezője. Min­den, a béke érdekében tett erőfeszíté­se – úgymond – csak álca.

A politikus

Saron valóban egészen fiatalon beállt a zsidó katonai védelmi szervezetbe, a Haganába, hogy a békés zsidó települé­seket védje az arab terroristákkal szem­ben. Izraelnek valamennyi háborúját vé­gigharcolta. Így a függetlenségi háborút is, amelyet Izrael az ENSZ közgyűlés ha­tározatát semmibe vevő belső (palesztin) és külső arab államok koalíciója ellen ví­vott. Az 1956-os Kades hadműveletben ejtőernyősöket irányított. A hatnapos há­ború egyik hőse 1967-ben. 1972-ben le­szerelt a hadseregből és megalakította a nemzeti, konzervatív Likud párttömörü­lést. 1973-ba reaktiválta magát, és a Jom Kipur-i háború legbriliánsabb hadműve­letével Izrael javára döntötte el az egyip­tomi fronton a harci cselekményeket. 1958 és 1962- között a szárazföldi fegy­veres erők katonai iskolájának parancs­noka. 1964-ben az északi, 1967-ben a déli körzet katonai vezetője. 1981-ben a Begin-kormány hadügyminisztere. Ja­vaslatára a kormány elrendelte, hogy szá­molják fel a terrorista PESZ katonai bázi­sait dél-Libanonban, ahonnan a libanoni kormány tudtával és támogatásával izra­eli polgári célpontokat támadtak. A had­műveletek során kiűzték Arafatot és a PFSZ-t Libanonból. Ez fontos oka volt an­nak, hogy 11 évvel később Jasszer Arafat-terrorista múltja ellenére – az Izraellel való tárgyalások útjára kényszerült. Az iz­raeli kormány megállapodott Libanonnal a harci cselekmények beszüntetéséről és a békéről a két ország között. Arafat terrorkommandója azonban pokolgépes merénylettel felrobbantotta a keresztény Basir Gemayelt, Libanon megválasztott köztársasági elnökét, teljes kormányát és falangista pártjának vezérkarát. Bosszúból a keresztény maronita párt milicistái vérengzést hajtottak végre Sabra és Satila táboraiban. Erről Saron sem nem tudott, nem vett benne részt, őt semmilyen aktív felelősség nem terheli. Az ügy kivizsgálására alakított Kahane-bizottság annyit állapított meg, hogy Saron – nagyobb előrelátással – megakadá­lyozhatta volna, hogy a falangista fegyve­resek bejussanak a tábor területére. Ennyi és nem több. Ez nem „mészárlás”, nem is „komoly felelősség”, de nem is „bűnsegédlet”. (Saron egyébként ebben az ügyben pert nyert az amerikai Time magazinnal szemben. A bíróság állás­pontja szerint a magazinnak Saront a vé­rengzésért felelőssé tevő állítása alapta­lan volt).

Saront nem mondatták le honvédel­mi miniszteri posztjáról, hanem önként mondott le. Az ügy egyáltalán nem ve­tett véget politikai karrierjének, sőt 1984-től valamennyi Likud kormányban miniszteri posztot töltöttbe. Kereskedel­mi és iparügyi miniszterként (1984-1990) szabadkereskedelmi megállapo­dást köt az Egyesült Államokkal. 1990- 1992 között, építési- és lakásügyi mi­niszter, 1996-ban infrastruktúra-ügyi, majd külügyminiszter. „Telepítésügyi” miniszter sosem volt, azon prózai oknál fogva, hogy ilyen minisztérium nem lé­tezik és sosem létezett Izraelben. 1999-ben, Benjamin Netanjahu távozását követően, Saront a Likud ideiglenes majd állandó elnökévé választják. 2001. február 6-án Izrael lakossága a miniszterelnöki székbe ülteti.

Programadó beszédében nemzeti egységkormányra hívja fel a Munkapárt két vezetőjét: Ehud Barakot és Simon Pereszt, akiknek a létrehozandó kor­mányban miniszteri posztot ajánl fel. Arafatot arra igyekszik rávenni, hogy egyszer s mindenkorra térjen le a hadi­ösvényről, és üljön vissza ismét tárgya­lóasztalhoz. Ha Ariel Saronnak sikerül egységkormányt alakítania, akkor a bé­ke esélyei jelentősen megnövekednek.

Bányai László

Báránybőrbe bújt farkas”

Amikor 1982-ben, a libanoni had­járat napjaiban, Ariel Saronnak, az akkori honvédelmi miniszternek le kellett köszönnie, hívei – Saronnak mindig sok híve és sok ellenzője volt – azt mondták: „Nem akartátok Saront védelmi miniszterként, megkapjátok miniszterelnökként”. Izraelben a prófé­ciák gyakran teljesülni szoktak. Néha egy kis késéssel, Saron esetében egy kissé nagy késéssel – de teljesült.

Február 26-án ünnepli Ariel Saron 73. születésnapját. Kefar Malal mezőgazdasági településen született, szülei Fehér­oroszországból származtak. A szomszédságban több arab falu volt akkori­ban. Ha a kefar-malaliak el akartak intéz­ni valamit szomszédaikkal, előbb aján­dékot küldtek a falu „muhtarjának” – polgármesterének. Ha elfogadta az aján­dékot, az ügyet elintézettnek tekinthet­ték. Ha nem – egy pár kefar-malali fiata­lember átment a szomszéd faluba, összevert néhány arabot és így adta a fa­lusiak tudtára, hogy jobb, ha teljesítik a kérést. Mint mondani szokás, amit fiatal­ként megtanulsz, az öregkorban mintha megtaláltad volna. Sáron állítólag máig e fiatalkori élményei szellemében cselek­szik. És nem csak az arabokkal szem­ben. Néha nagyon nagyvonalú és bőke­zű. Olykor pedig harcias és kötekedő.

Több mint 35 évet töltött a hadsereg­ben. Katonai erényeit senki nem vonja kétségbe. Igaz, hogy 1956-ban a Szue­zi hadjárat idején majdnem derékba tört katonai karrierje, mert egy fölösle­ges csatába keveredett, amelyben 38 katonája vesztette életét, de Mose Dajan akkori vezérkari főnök meghagyta a hadsereg kötelékében: „Kedvesebb ne­kem egy vad paripa, mint egy lusta te­hén”, mondta. Az 1967. évi „hatnapos háborúban” és főleg az 1973. évi „Jom Kippuri háborúban” nagy érdemeket szerzett. Dandárja volt az első, amely átkelt a Szuezi csatornán. Akkori fény­képe, egy nagy fehér kötéssel a homlo­kán, szinte Sáron cégtáblájává vált. Ugyanakkor összeveszett a vezérkari főnökkel és tábornok társaival, akik összeférhetetlenséggel vádolták. A po­litikusoknak a Szuezi csatorna nyugati partjáról üzente: „Ha majd hazatérünk, vegyék fel a védősisakokat!”

Leszerelése után politikai pályára adta fejét. Nyughatatlansága itt is végig kísér­te. Ő volt az, aki a jobboldali pártok egyesítését kezdeményezte – de miután kormányzati feladathoz jutott, minden miniszterelnökével – Begintől Pereszen át Netanjahuig – ellentétekbe kevere­dett. Begin nem akarta védelmi minisz­terré kinevezni. Képes lenne tankokkal körülvenni a miniszterelnöki hivatalt – mondta állítólag Begin. Amikor mégis ki­nevezte, Sáron kezdeményezte a libano­ni hadjáratot, becsapta kormányfőjét, a tervezettnél tovább, egész Bejrútig nyo­mult előre. Miután a keresztény Falangista párt tagjai vérengzést vittek végbe Szabra és Satila palesztin menekült-tá­borokban, a vizsgáló bizottság Saronra hárította a közvetett felelősséget és le­mondatta tisztségéről. Az arabok szemé­ben Sáron neve azóta is vörös posztó.

Úgy látszott, hogy Szabra és Satila után végéhez ért karrierje – de Sáron kitartott. Különböző kormányokban ke­vésbé fontos tisztségeket töltött be, a Netanjahu-kormány végnapjaiban kül­ügyminiszter is volt, de csak a minisz­terelnöki poszt volt a szemében megfe­lelő rehabilitáció. A miniszterelnöki kampányban „Csak Saron hozhat bé­két” jelszóval próbált – sikeresen – szavazókat szerezni, és most mindenki azt kérdezi: új Saron van előttünk, vagy csak báránybőrbe bújt régi farkas.

Egész élete során talán egyetlen igaz, hűséges társra talált: feleségére, az er­délyi magyar származású Lilire. Lili pár hónapja hunyt el. Nagy választási győzelme után Saron, még mielőtt a Si­ratófalhoz járult volna, felesége sírjához zarándokolt el. Vajon mit súgott neki, amikor a sír fölé hajolt?

Yehuda Lahav

Tel-Aviv

Címkék:2001-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek

Hírek IZRAELI SEGÍTSÉG A FÖLDRENGÉS SÚJTOTTA INDIÁNAK Izrael - légi úton - százágyas tábori kórházat és egy orvosokból álló speciális...

George W. Bush és a zsidók

George W. Bush és a zsidók Sokan felteszik a kérdést az Egyesült Államokban: jelent-e bármit is az, hogy, az újonnan...

Close