KÉTHLY ANNA A MÁSODIK ZSIDÓTÖRVÉNY ELLEN

(1939. március 10.)

Részletek

„…el kell mondanom azt is, hogy a békeszerződések VI. címében van egy nagyon érdekes rész, amely azt mondja (olvassa): ‘Magyarország kötelezi magát, hogy az ország minden egyes lakosának születési, nemzetiségi, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül, az élet és szabadság teljes védelmét biztosítja’. Az 58. cikk pedig azt mondja (olvassa): ‘Minden magyar állampolgár faji, nyelvi vagy vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő és ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezi. Vallási, hitbeli vagy felekezeti különbség a polgári és politikai jogok élvezete, így nevezetesen: nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyerése vagy a különféle foglalkozások és iparok gyakorlása tekintetében egyetlen magyar állampolgárra sem lehet hátrányos.’ (Farkas István: Ez törvény!) ‘Azok a magyar állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyanazt a bánásmódot és ugyanazokat a biztosítékokat élvezik.’

Azt mondhatja valaki nekem erre, hogy ezt a békeszerződést ránk kényszerítették és nincs ennek a Háznak egyetlen tagja sem, aki a trianoni békeszerződésnek minden rendelkezését magunkra nézve kötelezőnek elismerné. (Gr. Pálffy-Daun József: A győzők se!) Ne felejtsük el azonban, hogy ez a rész, amelyet itt idéztem, nem csupán egy ránk kényszerített szerződés egy részét képezi, hanem ezek a részek alapjai mindazoknak a követeléseinknek, amelyek idegen impérium alá került magyar testvéreink részére tűrhető és elviselhető elbánást igényelnek. (Úgy van! a szélsőbaloldalon. – Buchinger Manó: Ez a lényeges!) Ha nem kisebbség a zsidóság, akkor nincs jogunk kivételes intézkedésekre, ha pedig kisebbség, akkor veszedelmes példa törvénybe iktatni ezeket a kivételeket és példát adni azoknak, akikre ezek a szabályok éppen olyan kötelezőek, mint reánk, hogy ezeket a szabályokat fel lehet rúgni.”

*

„Rá akarok mutatni végül is, hogy egy nagy világkatasztrófa az, ami kibontakozóban van előttünk. Tudom, hogy igen sokan bíznak abban a csodában, abban az általános összeomlásban, amelybe minden gonoszság bele fog fulladni. Én szeretném, én kívánnám, és óhajtanám, hogy egy ilyen általános összeomlás ne jöjjön és valamiféle más módon tudjuk és iparkodjunk megoldani azokat a kérdéseket, amelyek a zsidókérdésnél, az állítólagos zsidókérdésnél sokkal jobban szorongatják és sanyargatják a magyar életet. Én azt hiszem, mégis szebb volna, ha azt az átmeneti időt, amíg mégis valami kialakul Európában és az egész világon, a valódi belső bajok enyhítésére fordítanánk, és akár rosszabb, akár jobb kor jön a világra és a világban erre a kicsiny Magyarországra is, akkor találjon itt megerősödött ipari és mezőgazdasági népességet, amely el tudott helyezkedni, s amely a maga munkahelyein megbecsülést és anyagiakban is kifejeződő elismerést kapjon a munkájáért. A belső bajoknak ez az enyhítése nem a zsidótörvénnyel történhetik, hanem egy becsületes és tisztességes választójoggal, egy kiadós szociálpolitikával és – elsősorban kellett volna említenem – egy valódi, egy lényeges és alapos földreformmal. (Úgy van! Úgy van a szélsőbaloldalon.)

Szinte kétségbeejtő az a közöny és az a nemtörődömség, amellyel ezek felett a kérdések felett a zsidó- kérdés által megszállott tudatlanok elsiklanak. Keresem néha miért? És találkozom olyanokkal, akiknél ez lelki defektus, egy zsidótól valamikor sérelmet szén- védték és az egész zsidóságon kell emiatt bosszút állniok. Látjuk a konkurrensre fenekedőket, a zsákmányra lesőket és látjuk közöttük természetesen azokat, akiknek ez a mesterséges köd arravaló, hogy mögötte seregeiket felvonultassák.”

*

„Azokat, akik itt versenyt futnak ma a német veszedelemmel, akik megelőzni vélik a német veszedelmet azzal, hogy kifogják az antiszemitizmus túlzóinak vitorláiból a szelet, azokat figyelmeztetem arra, hogy ezen a területen azután valóban nincs megállás. Ezeknek, akik nem akarnak irgalmasságot tanúsítani, figyelmükbe ajánlom azt, hogy az irgalmatlanság valóban a fél és az egész fasizmusok kedvenc jelszava, de ezt a jelszót ők a bolsevizmustól vették, amely szentimentalizmusnak bélyegzi az irgalmat, amely burzsuj mentalitásnak jelenti ki azt, ha más ember életével szemben saját életem elbírálásából indulok ki.”

*

„Talán mosolyra derítő, ha annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy az ártatlanok üldözése előbb-utóbb megbosszulja magát, csak az a szörnyű sors fenyeget minket, hogy ez a bosszú nem a zsidótörvény szellemi szülőit fogja érni, hanem az ország népességét, annak minden dolgozóját és ennek a veszedelemnek elhárítása végett tiltakozom a törvényjavaslat megszavazása ellen.”

*

Kéthly Anna, a magyarországi szociáldemokrácia kimagasló személyisége a magyar országgyűlésben mondta el az előbbiekben idézett beszédét. Ötven éves volt akkor. Hatvanöt éves korában, 1954-ben a Rákosi-diktatúra életfogytiglani börtönre ítélte. 1956 októberében Nagy Imre kormányának államminisztere. Megkísérli a Szociáldemokrata Párt feltámasztását, de a szovjet katonai beavatkozás emigrációra kényszeríti. Belgiumban él, és amíg erejéből tart, nemzetközi fórumokon küzd a magyar forradalom becsületéért és örökségéért, egy új magyar demokráciáért.

1976-ban hunyt el, 1990. november 3. óta hazai földben nyugszik. Újratemetésén nem jelent meg a magyar miniszterelnök. Kormányszintű ünnepi megemlékezéssel a második zsidótörvényt a parlament elé terjesztő Teleki Pálnak tisztelgett az új magyar demokrácia.

*

(A beszéd szövegét az Országgyűlési Napló nyomán a Strassenreiter Erzsébet szerkesztésében 1990-ben Budapesten megjelent, Kéthly Anna válogatott írásai és beszédei c. kötet tartalmazza.)