Kétezer éves palotára bukkantak Kelet-Jeruzsálemben

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Hírtv

2007. december 5. 2000 éves palotát ástak ki Kelet-Jeruzsálemben izraeli régészek. Ezt a kutatócsoport vezetője szerdán jelentette be. Doron Ben-Ami elmondta: az épületegyüttest valamikor Krisztus után az első században emelhették.

Az archeológus valószínűnek nevezte, hogy Helena királynő palotáját találták meg.

Helena egy gazdag iraki nemesasszony volt, aki időszámításunk szerint 40 körül költözött Jeruzsálembe, miután áttért a zsidó hitre. A kutató szerint az épületet 30 évvel később, a Júdeát elfoglaló római seregek rombolták le. Ben-Ami az épületről szólva elmondta, hogy viszonylag tágas palotáról van szó, amelyben több nagy csarnok is állt egykoron.

Az ásatások egy tervezett autóparkoló területén folynak Jeruzsálem keleti, tehát palesztinok lakta negyedében. A zsúfolt városrészt Izrael az 1967-es háborúban foglalta el és csatolta a zsidó államhoz. Ezt a lépést a nemzetközi közösség nem ismerte el. A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet tartják a leendő palesztin állam fővárosának.

[popup][/popup]