Szombat előfizetés 2017

Két és félezer éves közösség és zsinagóga

Írta: Budai Aurél - Rovat: Archívum, Történelem, Világ

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A Tunéziához tartozó Djerba szigete a Földközi-tenger­ben, az afrikai szárazföldtől alig egy-két kilométerre fek­szik, közel a líbiai határhoz. Történelme igen változatos: Európa, Ázsia és Afrika birodalmai, hódítói vo­nultak át, s hagyták rajta kulturális és antropológiai névjegyüket. Tunézia mai idegenforgalmában kiemelkedő szerep jut a szigetnek, aminek legfőbb látvá­nyossága egy zsinagóga.

A vérzivataros évezredek alatt ugyan­is egy ősi zsidó közösség élt és maradt meg a szigeten, senki sem tudja igazán, hogy mikor kerültek erre a helyre, és ho­gyan alapították zsinagógájukat, El Ghribát. Mindez a legendák homályába vész, és pontos dokumentumok hiányában a történészek magyarázata is számos, egy­másnak ellentmondó hipotézis.

Legendák

Az i. e. XIII. századba visz minket az a legenda, amely szerint amikor a hébe­rek elfoglalták a Szentföldet, Izrael tör­zseinek egy része fellázadt Józsua vezérsége ellen, és csatlakozván a legyőzött kanaánitákhoz, Észak-Afrikába mene­kült. A legáltalánosabb viszont az a ver­zió, amit a djerbai rabbik mondanak el: „Amikor Nebukadnecar babiloni király elfoglalta Jeruzsálemet és elpusztította a templomot – i. e. 586-ban -, egyedül a mi Efráim törzséből való őseink tudtak megmenekülni a babiloni fogságba hurcolástól. Évtizedekig nomádként kellett a sivatagban élniök, míg végül is ide jö­hettek és itt letelepedhettek. Egyes tör­ténészek szerint a zsidók feltehetőleg a föníciai hajósokat követték az i. e. IX. században létrehozott gyarmatvárosok­ba és kikötőkbe. Mások sokkal későbbi időpontra teszik a djerbai zsidó közös­ség megalakulását: a második templom pusztulásának idejére, amikor Titus i. sz. 70-ben elfoglalta Jeruzsálemet. Akkor jelentős számú zsidó kivándorló szóró­dott szét a Római Birodalom területén. A menekültek nagyobb csoportja érkezett Djerba szigetére. Élvezhették a helyi berber lakosok vendégszeretetét, akik közül sokan még a judaizmus vallását is átvették.

Több szájhagyomány szól a zsinagóga alapításáról. „Egy fiatal lány minden ide­jét imádsággal és elmélkedéssel töltöt­te, míg egy nap vihar tört ki, és villámcsapás pusztította el kunyhóját, abból csak egy rakás hamu maradt De benne a leány élettelen testén és ruháján nyo­ma sem volt az égésnek édes mosoly látszott ajkain. A szigetlakok a csoda lát­tára elhatározták, hogy ugyanazon a he­lyen, ahol azután el is temették egy szentélyt építenek fel, amit a leány nevé­ről El Ghribának neveztek el.” Egy másik legenda szerint a zsinagógát azok a kohanita papok építették, akik túlélték az első jeruzsálemi templom pusztulását, és egy szent tóratekercset mentettek ki a romok közül. De a közösség nem tu­dott megegyezni, hogy hová is kerüljön ez a szent épület. A vita sokáig tartott, amíg a Pészach ünnepe utáni harminc­harmadik napon egy szent kő esett le az égből – ez jelölte meg a zsinagóga pon­tos helyét.

Az El Ghriba zsinagóga magányosan áll, kívül a környező településeken. En­nek okát is legenda magyarázza: „Ami­kor a rómaiak elfoglalták a szigetet, a ka­tonai kormányzó nagyon meglepődött, mert míg máshol csak tisztátalan, sós víz akad a kutakban, El Ghriba mellett bőségesen friss víz található, és a zsina­gógát körülvevő házak udvarán olaj-, fü­gefák és egyéb gyümölcsfák teremnek gazdagon. A helytartó irigységből elűzte a lakosokat az ő házaikból és kertjeik­ből, és saját szolgáit költöztette be azok­ba, sőt elrendelte a zsinagóga lerombo­lását is. El Ghriba azonban nem viselte el a megszentségtelenítést. Már az első évben kiapadtak a források, a nyájak el­pusztultak, a föld kiszáradt, és azok az emberek is, akik a zsarnok szolgálatá­ban voltak, meghaltak egy ismeretlen betegségben. Mindez kétségen kívül az Úr átka volt! A szerencsétlenség meg­döbbentette a kormányzót, rabbi Jahudihoz fordult, aki azt mondta neki: a sorscsapások megszűnnek, ha visszaad­ ja El Ghriba szentélyét a zsidó közösség­nek. Így is történt. A zsidók helyreállítot­ták a lerombolt zsinagógát, decsak az Úr tudja okát – nem költöztek vissza, ha­nem megmaradtak azon a helyen, aho­vá kitelepítették őket.” És még egy tör­ténet, de a közelmúltból: a II. világhábo­rú idején a németekkel kollaboráns vichyi kormány rendelkezései kötelez­ték a sziget zsidóságát, hogy aranytár­gyak, ékszerek beszolgáltatásával vált­sák meg életüket. Az a repülőgép azon­ban, ami a majd félmázsányi aranykin­cset vitte a náciknak, a Földközi-tenger felett viharba került és elsüllyedt a ten­ger fenekére…

Bibliai ruhákban…

A szigeten a két és fél ezer éve konti­nuitásban élő zsidó közösség lélekszáma a II. világháború után körülbelül öt­ezer volt. Izrael Állam megszületése után igen sokan alijáztak, míg mások Európába, elsősorban Párizsba költöz­tek, jelenleg ezer körüli a hagyományos djerbai zsidó közösség. Kereskedelem­mel és kézművességgel, elsősorban arany és ezüst ékszerek készítésével foglalkoznak, nyelvük korábban a kör­nyék lakosságával megegyezően a ber­ber volt, míg manapság inkább az or­szág hivatalos nyelvét, az arabot beszé­lik. A közelmúltig a férfiak és nők ruhá­zata is hagyományos és megkülönbözte­tő volt, de ezt ma már csak az időseken látni. A hagyományőrző zsidó férfiak öl­tözete szinte megegyezett a bibliai időkbeliekkel: a buggyos nadrágon kívül vi­selték az inget, és a nadrágszárak alján egy-egy fekete csík volt – megemlékezé­sül a templom pusztulásának gyászára. Fejükön a Tunéziában általános fejfe­dőt, a „sheshia”-t hordták, gyakran feke­te vagy vörös turbánnal körültekerve. A nők ünnepi ruhája élénk, leginkább pi­ros színű anyagokból készült. Az ara­nyérmékkel díszített fejfedőről hosszú selyemfátyol omlott le egészen a cipő­sarkakig, bíborszínű, fehér és vörös sza­lagokkal feldíszítve. Gyönyörű ékszere­ket hordtak, azok nagy része a szájhagyomány alapján szimbolikus és bajelhárító jelentőséggel is bírt.

A legősibb tóra

Az El Ghriba zsinagóga zárt épület­tömbje a lobogó tunéziai zászlókkal ma kívülről inkább valamiféle kormányhiva­talt sejtet. Az elmúlt évszázadokban ugyanis a zsinagógát számos alkalom­mal újjá- és átépítették.

Belépve a zsinagógába, egy ívsoros ár­kádokkal körülvett, nagyméretű terem­be jutunk, amit szépen faragott ülőpa­dokkal rendeztek be, a falakat pedig „andalúziai” (XVI. századi mór) stílusú, színes mintás csempékkel borították. Ebből a teremből jutunk a tulajdonkép­peni szentélybe, amelynek közepét a művésziesen faragott tórafelolvasó emelvény foglalja el. E teremben őrzik a minden bizonnyal az egész világon legrégebbi tóra- és talmudtekercseket. A leghíresebb tórakézirat gazellabőrből készült pergamenre van írva, a legenda szerint i. e. 586-ban, a jeruzsálemi templom pusztulásakor mentették meg és hozták ide. Most egy csodálatosan ki­faragott, díszes szekrénykében tartják, amit minden évben a Pészach utáni harmincharmadik napon ünnepélyes kör­menetben hordoznak körül.

A Tóra körülhordozásának szertartá­sát az El Ghriba zarándoklat ünnepnap­ján tartják, amikor nagy tömegek gyűl­nek össze szinte a világ minden tájáról, hogy megemlékezzenek a jeruzsálemi templom pusztulásáról, ennek a zsina­gógának legendás megalapításáról és azokról a régi rabbikról, akik a római megszállás idején az ellenállás irányítói voltak. Az ünnep nem a bánaté, hanem inkább az örömteli együttlété. Az imák és rituális szertartások mellett jótékony célú vásár, vidám muzsika, ének és tánc teszi varázslatossá ezt az egyedülálló ün­nepséget. A nagyszámú zarándokot az ünnepségek színhelyeként épült „fonduk” fogadja be. Hatalmas udvarát két­szintes árkádsor veszi körül, s az ebből nyíló cellák szolgálnak a zarándokok szállásául. Az év többi napján pedig kul­turális és tanítási célokat szolgál, még a hétköznapi üzleti élet is helyet talált benne.

Az El Ghriba zsinagóga és a fonduk a több ezer éves zsidó közösség tárgyi szimbólumai, legendái a világ zsidóságá­nak közös kincsei. Nem szabad megfe­ledkeznie erről a különleges közösség­ről, a megőrzött és világszenzációt jelen­tő régi tekercsekről, a mindig újjá- és újjáépített ősi zsinagógáról.

Címkék:1995-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Jórcájt Lizsenszkben

Elhagyod Kassát és Eperjest. Vonatról buszra, buszról vonatra szállva ka­paszkodsz a Dukla-hágó felé. A határ a hegygerincen húzódik.

A torz és a megszépített kép

Ausztriában késéssel indult meg az az önvizsgálatot tartó társadalmi fo­lyamat, amely a német szövetségi olda­lon a békekötéstől, annak mai félszáza­dos...

Close