Szombat előfizetés 2017

Kelekótya város

Írta: Jolsvai András - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kelekótya város

A legfőbb kér­dés persze az, hogy min is nevetünk.

Mert az nem kérdés, hogy nevetünk, folyama­tosan, megállás nélkül, ahogy Gábor Zsuzsa tündéri kis könyvét lapozgat­juk – hol harsányan, hol visszafogot­tan, hol épp csak mosolyogva, fejcsó­válva máskor, de végignevetjük az egész Kelekótya várost, és csak a könyv végeztén merengünk el azon, mi is volt nevetésünk tárgya.

Kézenfekvő a válasz, persze: a chelmiek. A chelmi zsidók, hogy egészen pontosak legyünk.

Hagyjuk a folkloristákra, történé­szekre és lélekbúvárokra annak kiderí­tését, miért éppen a chelmi stetl lett az idők folyamán a kelet-közép-európai zsidóság anekdotakincsében a kelekótya város, hiszen lehetett volna annyi más is, s nyilván volt is. De aztán az idők során valahogy minden efféle történet chelmi lett, nem másmilyen: és ha egy legendárium egyszer csak átlép egy lélektani határon, ha egyszer kiszabadul a szellem a palackból, attól kezdve nincsen visszaút, attól kezdve aki kelekótya, az chelmi, attól kezdve mint mágnesvas a fémet, úgy fogja vonzani az effajta történeteket a chel­mi anekdotakincs, minden butaságról szóló vándortörténet egyszer csak lehorgonyozik a chelmi kikötőben is, akármely kultúrkörből származzék eredetileg; ezért van, hogy a művelt olvasó hol a rátóti anekdotakincs vala­mely darabjára, hol az arab mesekincs egy elemére, hol az angolszász humor egy-egy darabjára ismer rá a chelmi történetek kapcsán, s persze ezért van az is, hogy a mai zsidó viccek, históri­ák azon része, amely valamiféle összefüggésben marad a butasággal, máig nem került ki a chelmi anekdota­körből. Gábor Zsuzsa könyvének utol­só története már az internet világából származik, jelezve, hogy Chelm ma is él, s a chelmieknek ugyanúgy meg kell küzdeniük a 21. század problémá­ival, ahogy az előző századokéival is tették. (Aki igazán kíváncsi rá, mennyire élő ez az anekdotakor, szörfözzön kicsit az interneten, egy egész kötetnyi új anyagra bukkanhat.) Aki mégis az alaptörténetet akarja kikutat­ni, annak a lublini levéltárak felkere­sését javaslom – az ilyesmiben mindig a szomszéd város a ludas.

De térjünk vissza talán alapkérdé­sünkhöz, tudniillik, hogy min is neve­tünk itt. Hát persze, a butaságon. Az együgyűségen. (Nyitnék itt egy nem­igen befejezhető zárójelet arról me­rengve, milyen különös, hogy az em­beriség évezredek óta képes kinevetni olyan tulajdonságokat, melyekről vi­selője nemigen tehet. Az öregséget, a betegséget, az elesettséget, az egy- ügyűséget például. A dolog persze bo­nyolultabb, mert jókedvünk elsődle­ges oka persze a másság: a más öreg­ségén, betegségén, butaságán nevetjük halálra magunkat, nem a magunkén, és itt persze a tőlünk való megkülön­böztetés a lényeg. A másság, a más ér­tékek, szokások, hagyományok alap­ján élők kinevetése, úgy látszik, elmellőzhetetlen része az emberi élet­nek, beleivódik sejtjeinkbe, és részt kér nyelvünkből is: ezért állunk cse­hül, ha rosszul mennek a dolgaink, ezért vagyunk skótok, ha túlságosan spórolunk, ezért kapunk francnyava­lyát, ha nem vigyázunk, és egyáltalán, úgy kell nekünk ez az egész, mint üve­ges tótnak a hanyattesés.)

Itt azonban másról van szó: itt ugyanis önmagunkon nevetünk. Mi, chelmiek – hiszen az egész világ egy nagy Chelm, amint a kötet egyik leg­fontosabb, egyébként Singer által is feldolgozott anekdotájából tudjuk. És ettől bizony megértőbbek, toleránsabbak is leszünk a chelmiek kelekótyasága láttán. Az első olvasásnál még azt gondoltam, ezt a szeretetteljes viszonyt a történetek szelídsége is segíti – hiszen afféle bocsánatos bűnökről van itt szó, ügyetlenkedésekről, maflaságokról, legfeljebb lerészegedésről vagy hűtlenségről -, de a tüzetesebb vizsgálatnál kiderült, ez a tétel nem áll meg. A bölcs chelmiek például egy ár­tatlan mesterembert akasztanak föl a bűnös mészárosuk helyett, mert abból csak egy van, és hát mi lenne velük nélküle. De ez a tény (hogy a mesék néhol bizony elgrimmesednek) se vál­toztat azon, hogy a nevetésünk ezúttal (ha szabad e posztmodern szójátékkal élnem) kap itt egy vaníliaszín árnyala­tot. Egyszerűbben és határozottabban szólva: mi, olvasók, szeretjük ezeket a kétbalkezes, egybalagyas chelmieket.

És hogy ez így van, ahhoz sokkal já­rult hozzá a szerző, Gábor Zsuzsa. Aki fölös szerénységgel feldolgozónak ne­vezi magát, pedig nem csak össze­gyűjtötte, rendszerezte, egységes stí­lusba öntötte a chelmi legendáriumot, nem: ez a könyv önmagában is hely­tálló műalkotás, szépirodalom a javá­ból. Éppen ahhoz kellett itt írói tehet­ség, hogy a szerző, mint egy jó ker­tész, visszametssze a terebélyes Chelm-növény szertefutó ágait, s összegyomlálja (ha már így belejöt­tünk a botanikába) a különféle helyről származó alapanyagokat. Persze azért van még néhány trükk itt a szerző tar­solyában, amelyekkel sikerül megme­lengetni az olvasói szíveket. Például, hogy a könyvbéli világ úgy ábrázoltatik, mintha az egész földkerekség ilyen otthonos volna, mintha nem len­ ne benne idegenség. Aztán – ezt igazi szerzői bravúrnak tartom – szinte a végtelenségig kitágul a történetek je­lenideje. Van egy anekdota a városka alapításáról – ez volna, ugye, a gene­zis ideje -, aztán jön a többi történet, valahová, egy különös, meseszerű fél­múltba helyezve. Nagyon szigorúan véve persze felfedezhetünk itt-ott szo­ciológiai jellemzőket a cselekmény­ben, a szereplők foglalkozásában, öl­tözködésében meg effélékben, és ezek főleg a 19. század második felét idézik föl, de mindig van egy-két szinte vé­letlenül odavetett elem, amitől elmoz­dul az egész. És persze ott vannak még a filozófiai magaslatok, mert hogy a derék chelmiek folyton a lét legvégső kérdéseire keresik a választ, és ami még nagyobb baj, meg is talál­ják – ezzel aztán végleg időn kívülire tessékelik a cselekményt.

Bizony, chelminek lenni nem kön­nyű dolog. De elkerülhetetlen.

Valahol mindannyian azok va­gyunk.

Jolsvai András

Címkék:2005-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Gyereksarok

Gyereksarok Hanuka-kvíz Melyik ünnepet nem említi a Tóra? Pészach Hanuka Jóm Kipur Sávuot Hány áldást mondunk az első este? 1...

Summary

Summary Our editorial deals with the challenge represented by Hungarian citizens who want to be represented as Jewish nation­al minority;...

Close