Szombat előfizetés 2017

Kavicsok a Duna-partról

Írta: (magén) - Rovat: Archívum, Kegyelet

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Emlékek 1944 teléről

Ha a budapesti utcák, terek, házak mesélni tudnának, olyan történeteket hallanánk, amelyek a legvakmerőbb írói fantáziát is felülmúlnák. Talán jobb, is, ha mi, a későbbi korban születettek csak az áruval zsúfolt üzletek kirakatait látjuk, a gyerekzsivajtól hangos zöldellő játszótereket, a csilingelő villamosokat, a jól öltözött embereket, amint dolguk után sietnek.

De hát ki akarná tönkretenni a Duna-parton sétálgató fiatalok boldogságát azzal, hogy „lefordítja” a parti lépcsőhöz csapódó hullámok sirámait? Az örökkévalóság nyugalmával tovacsorgó uszályok, a kirándulóhajókról vidáman integetők, a nyargaló, ágaskodó szárnyashajók látványa függöny csupán. Aki ezt a függönyt fellibbenti, örvényt lát, amibe gyermekek, asszonyok, öregek hullottak, apáink, rokonaink, egy kicsit mi magunk is, még akkor is, ha a távolba néző tekintetünk elsuhan a rakparton hagyott ruhák, cipők gondolatainkban felsejlő képe fölött. A közelmúltig egyetlen felirat, emlékkő, kegyhely nem jelezte, hogy a pesti Duna-part olyan ártatlan ezrek temetője volt, akik nem csatákban estek el szeretett városukért, hanem saját honfitársaik ölték meg őket aljas kegyetlenséggel.

Ágnessel a múltra emlékezünk. 1944-ben 14 éves kislány volt Édesapja Gergely Ödön, akinek ex 1ibris-gyűjteményét nemrég láthattuk a Chagall Galériában, Raoul Wallenberg közvetlen munkatársai közé tartozott. Részt vett abban a munkában, amelyet Wallenberg szervezett meg a budapesti zsidóság megmentése érdekében. Erről részletesen olvashatunk Lévai Jenő könyvében. Megismerhetjük a Tátra utca 6. szám alatti svéd kirendeltség drámai küzdelmét, melyet védenceiért folytatott. 1944 utolsó hónapjaiban ebben az első emeleti lakásban százak adták egymás kezébe a kilincset. Wallenberg önfeláldozó, bátor munkatársai is odamenekítették a családjukat. Így került oda a Gergely család is; és miközben a kamaszodó Ágnes átélte a rettenetet, amiben minden túlélt nap vagy óra ráadásnak számított, megfigyelt és elraktározott agyában olyan eseményeket, amelyek nem kerültek a krónikás látószögébe.

– Nem féltem – mondja Ágnes. – Pedig a nyilasok sokszor ránk törtek. A falhoz állítottak bennünket, gyakran egy hajszálon múlott az életünk. Aztán eltakarodtak valahogy. Láttam a Duna-part felé tartó halálmeneteket. Jó úszó voltam. Naivan arra gondoltam, hogy majd kiúszom… Hányszor zörgettek a kirendeltség ajtaján emberek átlőtt testtel, csuromvizesen, dideregve. Ma is látom vacogó ajkukat, hallom történeteiket. Egyszer megjelent egy nő átlőtt kézzel. A golyó átdöfte a tenyerét. Ahogy ott állt az ajtókeretben élettelenül lógó karral és a tenyerén tátongó mély, vörös sebbel, a keresztény vértanúkra emlékeztetett.

– Ezek az emberek ott maradhattak?

– Arra nem volt lehetőség. De mindig megpróbáltak gondoskodni róluk. Elhelyezték a védett házakban, vagy mentővel beszállíttatták őket a kórházba. A mentők nem tettek kivételt. És a Dunából kikecmergő félholtakat a rendőrök is segítették. Annak ellenére, hogy a keresztények közül sokan rokonszenveztek a nyilasokkal, mégis úgy tűnt, mintha senki sem segítené őket. Tudták, hogy napjaik meg vannak számlálva: a rablás, a gyilkolás fontosabb volt a számukra, mint hogy felvegyék a harcot. Az oroszok már a szomszéd utcában voltak, de ők még mindig folytatták az öldöklést. Nyilván a főváros szennye, szemete volt a legtevékenyebb, miközben különféle rendű-rangú emberek voltak a támogatóik. A bűnözők uralma volt ez, hiszen a szabad rablás reményében bárki felölthette a pártszolgálatos egyenruhát.

Hallgattam a neszeket. A jó fül életet menthetett. Az egyik éjszakán arra riadtam fel, hogy kaparásznak az ajtón. Odalopakodtam és résre nyitottam az ajtót. A huzatos lépcsőház homályában egy embert pillantottam meg. Testét jéggé fagyott ruhadarabok páncélja borította. Keze-lába spárgával összekötve. Ahogy kintről bekúszott a fényre, felsikoltottam. Ma is remegni kezdek, ha felidézem. Véres jégdarabok fedték a testét. Óvatos kezek az ágyra fektették és meleg takarókba bugyolálták.

Fiatal, jó kötésű férfi volt. Lassan visszanyerte emberi vonásait. Az ajkai közé öntött konyaktól éledezni kezdett. A történet, melyet összefüggéstelennek tűnő mondatainak mozaikszemeiből összeraktunk, olyan, amilyet csak kalandregényekben írnak le.

Ez a fiatalember – aki Wallenberg munkatársainak tágabb köréhez tartozott – egy VIII. kerületi suszter volt. A megelőző nap délelőttjén különféle ügyeket intézett a városban, egyebek között élelmiszert szerzett be a védett házak lakói részére. Árja külsejével és hamis papírjaival viszonylagos biztonságban mozoghatott. Hónapok óta dolgozott már illegalitásban, amikor egy szomszédja felismerte. Zsidó! – üvöltötte. Nem kellett sokáig kiabálnia. A járókelők közül néhányan rávetették magukat és átadták a nyilasoknak. Egész nap kínozták a nyilas ház pincéjében. Éjszaka, a sötétség leple alatt, több társával együtt kivitték a Duna-partra. A Szent István parktól néhány száz méterre, Újpest felé a rakparton, kezét-lábát szorosan összekötve hozzáerősítették egy sik férfihoz.

Az örvénylő, jeges áradat szélén állva mindketten várták a megváltást jelentő golyót. Felugattak a géppisztolyok. Társát találat érte. Előrezuhantak. Súlyos terhével együtt elragadta a víz sodra. Hogy halott társát meddig cipelte magával, nem tudni. A lélekjelenlét, a kétségbeesett életerő vagy a puszta szerencse mentette meg? Ki tudhatja? Valahol a Margit-hídnál sikerült megszabadulnia koloncától. Nehezen tudott megkapaszkodni a partszegélyben, hiszen keze, lába még mindig össze volt kötve. Ugrálva vágta magát keresztül a Pozsonyi úton és az azt követő utcák során. A Tátra utca nem volt messze a Duna-parttól, mégis örökkévalóságnak tűnhetett a számára, hiszen a nyilasok mindenütt járőröztek. A többit már tudjuk. Édesapámék kihívták a mentőket. Hogyan alakult a további sorsa, soha nem tudtam meg. Remélem, túlélte…

– Mit érez negyvenöt év után, ha a Duna-part felé visz az útja? – kérdezem Ágnest.

– Olykor kimegyek, és virágot szórok a zajló jégtáblák közé.

(magén)

 

Címkék:1991-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

L. M. és L. B.

EMLÉKEZÉS A múlt év októberében - fiataljai kezdeményezésére - a nyugat-németországi Allendorf városa találkozót rendezett az egykor itt működő (Buchenwaldhoz...

Nyilas uralom Budapesten

Napjainkban még a szélsőjobboldali, nyíltan zsidózó sajtótermékek (Hunnia, Szent Korona) szerkesztői is óvakodnak a nyilaskeresztesek rehabilitálásától. Szálasi Ferenc majd’ hat...

Close