Kártérítésre várva

Írta: özv. Fürst Lászlóné - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Olvastam a legutóbbi számukban a németországi kárpótlás ügyét, amely sajnos nagyon várat magára. 1991. de­cember 20-án kezdtem el a levelezést Dr. Fábián Béla ügyvéddel, aki Heilbronnban lakik. Úgy értesültem, hogy a múlt évben Fábián ügyvéd úr Pesten járt, akkor már 300 ügyfele volt. Azóta semmi hírem róla.

Egészségromlás címén nyújtottam be az igényemet 5.000 DM-es kár­pótlásra, sajnos mind a mai napig egyetlen fillért sem kaptam.

A teljes szöveg és a mellékelt iratok lefordítása 9.000.- Ft-ba került annak idején, most már nem vagyok hajlandó tovább levelezgetni, úgy látszik nekünk nem érdemes.

Nagyon kérem, ha módjukban áll legyenek a segítségünkre, hisz oly sokan meghaltak már, akiknek járt volna, tudom arra vár a német állam is, hogy minél kevesebben érjék meg az esetleges jóváhagyásukat!

Sajnos ez be fog jönni nekik, mert az én egészségi állapotom is olyan, hogy csak egyik napról a másikra vagyogatok.

Örülnék, ha levelemmel segít­ségükre lennék, egyben kérem Önöket, ha lesz valami változás, azt a Szombat­ban ismét közöljék, mert mi vidékiek úgy is nagyon keveset tudunk meg, amit már a fővárosban régen mindenki tud.

Szíves további intézkedésüket várva, maradok hittestvéri üdvözlettel.:

özv. Fürst Lászlóné

8360 Keszthely, Honvéd u. 7.

Címkék:1994-11

[popup][/popup]