Szombat előfizetés 2017

Kadosh

Írta: Juhász Bori-Kuti Andrea-Pécsi Katalin - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Jelenetek egy ortodox házasságból…

Az Örökmozgó Filmmúzeum március 3. és 12. között izraeli filmhetet szervezett. Az Esztertáska kollektíven ment el meg­nézni Amos Gitai filmjét, a Kadosh-t.

Az 1999-ben készült, Európában díjnyertes film Jeruzsálem Mea Shearim orthodox negyedében játszódik, időtlen időkben, vagy akár napjainkban. A film két nővér története, akiknek szerelmi életébe a közösség be­leszól. A nővért, Rivkát, a rabbi elválaszt­ja egyetlen szerelmétől, a férjétől, mert tíz éve nem született gyerekük. A húgot, Malkát, a rabbi elválasztja gyermekkori szerelmétől, a közösségből kitagadott katonától, és hozzákényszeríti egy férfi­hez, aki kételkedés nélküli, harsány han­gon hirdeti jesiváját Jeruzsálem utcáin. A két nő válasza eltérő, Rivka férjét átölel­ve belehal a bánatba, Malka elhagyja a negyedet. Számkivetett lesz, s egyben emigráns is saját hazájában, felfedezője egy addig nem ismert, új világnak.

Ahol Malka történetétől eltávolodott a kamera, háttérben a jeruzsálemi szent heggyel, ott kezdődött a rendező párizsi karrierje. Az 50 éves (férfi) Amos Gitai is­meri az önkéntes száműzetés keserédes kenyerét, hiszen 1982-ben a libanoni há­borúról készített provokatív filmje miatti botrány után elhagyta Izraelt, és Párizs­ban telepedett le. „A tudatlanság az em­beriség legnagyobb ellensége, nincs tu­datlanabb annál az embernél, aki még sosem lépte át saját háza küszöbét. A száműzetés egyfajta iskola, az élet nagy iskolája. A száműzetés begyógyítja a tu­datlanság ütötte sebeket, és toleranciára nevel. Gitai Sotigni Konjatétől ezeket a sorokat választotta az izraeli filmszövet­ség honlapján mottóul.

Bár az Esztertáska szerkesztői eltérően ítélték meg filmjét, magam a fenti sorok olvasása után úgy éreztem, nem légből kapott a Kadosh-t a francia felvilágoso­dás elméleti alapjaira helyezni, bármi­lyen nagyképűen hangozzék is. Minden ember születésétől magában hordozza a szabadság vágyát, a nő is. Hogy szaba­don dönthessen sorsa felől, hogy szaba­don szerethessen, és ne kelljen szégyell­nie magát „anyja bűneiért”, amiért nőnek, romának, szegénynek, zsidónak, azaz másnak született. Hiszen minden ember szabad és egyenlő.

Kadosh szentet jelent. Gitainak a fenti hit a szent. S az Malkának, a lázadónak, és az Rivkának is, bár nem is tud róla, de a szabadság hiányába belehal. A film kompromisszum nélkül szembesíti nézőjét az ortodox zsidó nő életének tényeivel: teste vére miatt eleve bűnös, menstruáció alatt szigorú tabu, létét csak anyasága legitimálja, a szó szerinti patri­archátusnak (melytől a közösség férfitag­jai ugyanúgy szenvednek) teljes engedel­mességgel tartozik, a vallásos tudástól eltiltatik, a Tórát nem érintheti. Hagy sze­rencsétlenség, hogy asszonynak szüle­tett, ha férfi lenne, minden reggel imá­ban köszönné meg, hogy nem így esett.

Az ilyen „felvilágosító” film könnyen di­daktikussá válhat (s többen kritizálták is emiatt), ha nem hatja át a szereplők irán­ti értő szeretet, ha nem szorítkozik majd­nem szigorúan dokumentarista pontos­ságú jelenetekre. Úgy érzem, Amos Gitai pont ezek segítségével kerülte el a fenti csapdát. A Kadosh nem könnyű film, mert falhoz szorít, és úgy kérdi tőlünk: miben rejlik az emberi szabadság ebben az erős, zárt közösségben. Nem minden közösség szereti az ilyen kérdéseket.

Egy „enciklopedista” Eszter*

A film szélsőségesnek tűnik, mert a lehetőségek közül az egyik leg­szembetűnőbben patriarchális világba helyezte a történetet. Olyan kö­rülmények közé, amelyben az egyéni ér­dekérvényesítés háttérbe szorul a közös­ség normáival szemben – amelyben nin­csenek törvényes módszerek a megszó­lalásra, amelyben a törvény és a kultúra megsemmisíti az illető – ez esetben a nő hangját. így aztán, látva a filmen is, de sok mai „modern” nő példáján is, aki „alulra kerül”, az már a saját érzéseit sem hiheti el. Mindennek persze mind­két fél az áldozatává válik.

Jogos kérdés, hogy ki a megcélzott nézőközönség – mert aki ebben él, a Meah Shearim-i ortodoxia, valószínűleg nem nézi meg ezt a filmet. De kérdései általános érvényűek: hogyan viszonyul egy mai „világi” közösség egy hosszú évek óta gyermektelen házaspárhoz? Ők a saját kapcsolatukhoz, egymáshoz? És egy egyedülálló nőhöz?

Egy „radikális” Eszter**

Szerintem ez nem egyszerűen „női” film, noha női optikán ke­resztül láttatja a történetet. Az alapkérdése: lehetséges-e az individua­lista megközelítés / életfelfogás a közös­ségin belül. (A válasza: nem). Konkrétab­ban feltéve a kérdést: van-e létjogosult­sága az érzelmi életnek egy olyan közös­ségben, amelyet nem az egymáshoz fűződő érzelmi kapcsolatok tartanak össze. (A válasz: nem) Rivka férje is áldo­zat: meddőknek hitt) felesége iránti sze­relme anomáliának, devianciának számít ebben a közösségben, tehát elfogadha­tatlan. Gyakorlatilag persze több esélye van a túlélésre, mint elűzött párjának, hi­szen új felesége és számos gyereke lesz, azonban a filmből világosan látszik, hogy személyiségének érző „része” meghal az elválástól, és legfeljebb férj- és apa-auto­mataként vegetálhat majd tovább. Az el­hagyott asszonynak persze praktikusan se maradnak életesélyei: nincs más kiút­ja a rámért totális és élethossziglani elhagyatottságból, mint a halál.

Kérdés továbbá, hogy mit kezdhet az egyén a zárt közösségen belül az érzelmi életével. Ha Rivkának és férjének szület­tek volna gyerekei, kevesebb idejük ma­radt volna egymásra, és kisebb eséllyel tehették volna fel magukban a kérdést: mire való a társam? Mire való vagyok a társamnak? így, gyerektelenül, szembe­tűnő, hogy Rivka és félje nem igazán tud­tak mit kezdeni egymással: a férj könyv­ember, aki egész napját tanulással és hozzá hasonló, tiszteletre méltó férfiak társaságában tölti. A nő ellenben mit tesz? Hagymát pucol, ruhát próbál, a hú­gával cseverészik, stb. Dolgozik is valamit a saját boltjában, ám munkája nem tarto­zik a személyiségfejlesztő tevékenységek közé. Miről tud vajon beszélgetni ez a két, teljesen más módon élő ember, ami­kor este összetalálkozik? Létezhet-e más, közös foglalatosság a gyerekcsináláson kívül (aminek, mint láttuk, létezik telje­ sen „funkcionális” és gyöngéd/erotikus változata is)? Ha nincs gyerek, férj-feleség szeretetten kapcsolatát mi tölti meg nap mint nap tartalommal – hiszen az égvilá­gon nincs közös tevékenység vagy gon­dolat, ami összekapcsolná őket?

Malka és férje jóval tisztább képlet, bár nem szabad azt hinnünk, hogy csak az ortodox közösségen belül létezhet ez a fajta macho szemlélet és brutalitás. Az ÉS Emanuelle sorozatában olvashattunk a magyar parasztok szerelmi „kultúrájá­ról”: kísértetiesen hasonló nászéjszakák­ról is beszámoltak idősebb-fiatalabb fele­ségek. Kérdés: hogyan alakulhat ki a sze­relmi kultúra egy nehéz körülmények kö­zött élő, többé-kevésbé zárt és másra ori­entált közösségben? (Nem tartom való­színűnek, hogy Malka férje roppantul él­vezte volna a nász- és a többi éjszakát fe­leségével. Valószínűleg fel se merült szá­mára, hogy erről szólna az együttlétük). Az örömszerzést tanulni kell; de hogy le­hetne „kívülről” örömelvűvé tenni egy olyan közösséget, ami eredendő értékei­nél fogva nem az?

Mi a film válasza ezekre a kérdésekre? Szerintem Malka kitörése illuzórikus: nem tudjuk, hogy életképes marad-e a közösségen kívül. (Láttuk, előzőleg nem volt elég ereje ahhoz, hogy szembesze­güljön a ráerőszakolt házassággal). Nem tudjuk, mi mindent veszít érzelmileg is szabadságáért cserében, amibe beleme­nekül. Hihetőbb az irrealitás ellenére is Rivka sorsa: egyszerűen belehal a bánat­ba, ahogy a magyar nép- költészetben is elhervad a virágszál a szerelmi bá­nattól. Ezt a realitástól megemelt igazságot tá­masztja alá, hogy a film befejezésekor a történet nem bajlódik tovább a röghöz kötött részletek­kel: a hálószobában a férj mellett pl. híre-hamva sincs az új feleségnek: je­len- vagy távolléte Rivka és ex-férje szerelmében ugyanis tökéletesen irre­leváns. Aki az érzelmei szerint szeretne élni, az elpusztul ebben a közös­ségben – mondja a film -, de ismerünk sok hasonló határhelyzetet, amiben ugyanaz ez elmondható. (Annak is meg kell halnia, aki pl. az „ellenségbe” szeret bele háborúban – erről számos filmpéldát ismerünk).

Megrázó ez a film annak ellenére, hogy kissé redukált a látószöge és az eszköztá­ra. Nem hiszem, hogy „rossz hírét kelte­né” az ortodox közösségnek, hiszen a nyugati világ filmtermésének java meg éppen arról szól, hogy az emberek mennyire boldogtalanok a nagy szabad­ságukban, mert nem találnak olyan érté­keket, amelyek alapján tartalmassá tehet­nék az életüket. Törődjünk bele: nincse­nek rossz kritikák vagy jó életreceptek.

Egy „szentimentális” Eszter ***

*

Címkék:2001-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Fekete, fehér, zöld

Fekete, fehér, zöld… Férfi konfliktus - női válaszok Arisztophanész Lüzisztrate című víg­játékában az athéni és a spártai nők fel­lázadnak az...

Nők az asztalnál

Nők az asztalnál Többéves „zsidó csipkerózsika álmá­ból” mi is felélesztettük a széder este ha­gyományát. Addig gyakran emlegettük - akkor még...

Close