Szombat előfizetés 2017

Jövőre (a kettéosztott?) Jeruzsálemben

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Izrael, Külpolitika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Rabin miniszterelnök – csakúgy, mint a Munkapárt többi vezetője – Izraelben és külföldön, minden lehetséges alkalommal kötelességszerűen elismétli, hogy „Jeruzsálem Izrael állam örök fővárosa, az is marad, megosztatlanul, izraeli fennhatóság alatt”. Szkeptikusok erre válaszul fölemlítik, hogy a Munkapárt egy másik szent esküje – „Sosem adjuk föl a Golánt” – szintén sérthetetlen volt mindaddig, amíg egyszer csak többé nem volt az. A két ügy nem ugyanaz – vethetik ellene mások. A Golán-fennsík minden stratégiai fontossága ellenére sem bír azzal a misztikus tartalommal, amely Jeruzsálem esetében elmossa a különbséget az izraeli társadalom egyébként élesen szembenálló csoportjai között is.

Csakhogy Rabin megfigyelőinek – legelszántabb támogatóit is beleértve – kissé gyanús ez a nagy vehemencia, a téma túl gyakori emlegetése. Mint korábban más esetekben, amikor a Rabin-kormány kijelentette, hogy kész visszavonulni a Golánról, kész elismerni a Palesztin felszabadítási Szervezetet (PFSZ) vagy burkolt utalást tett ama, hogy kész elismerni egy palesztin államot az 1949-es fegyverszüneti vonalakon túl – csupa tabu a Munkapárt számára 1992-ig – mindezen engedményeket kitartó kampány előzte meg. A megegyezéspárti véleményformálók (a „galambok”) azt kívánják bizonyítani, hogy Jeruzsálemet soha nem tudták sikeresen egyesíteni, hogy a sokat szenvedett palesztin néppel rosszul bántak a városban és ezért megérdemlik annak felét, és hogy a város újrafelosztása garantálni fogja a békét. Joszi Beilin külügyminiszter-helyettes (azóta munkaügyi miniszter – a szerk.) 1994 nyarán azt mondta egy Washingtonban tartott konferencián, hogy a palesztinoknak saját választott hatóságokkal kéne rendelkezniük a maguk városrészében.

Jasszer Arafat ominózus johannesburgi beszédében felfedte, hogy Simon Peresz külügyminiszter hozzá intézett levelében a város annektált részét, „Kelet-Jeruzsálemet” külön egységként említette és nem csak azt ígérte meg, hogy a palesztin intézmények működését nem gátolják, hanem azt is, hogy segítik őket „fontos küldetésükben”.

A palesztinok offenzívája Jeruzsálem kérdésében a cionisták technikájára emlékeztet, akik a brit mandátum idején a kész tények politikáját folytatták. A vá­ros arab negyedében zavartalanul nyit­ják egyre-másra hivatalaikat, ügynökségeiket, sajtóközpontjaikat; az utóbbi né­hány évben valóságos kormányzati ap­parátust hoztak létre. És ezekben nem csak Arafat PFSZ-frakciója, a Fatah tevé­kenykedik, hanem az Izraellel való meg­egyezés olyan ellenzőinek is van irodá­juk itt, mint a radikális iszlám mozga­lom, a Hamasz.

A külföldi államok mindeddig támo­gatták azt a gondolatot, hogy a palesztin főváros Jeruzsálemben legyen, a város­ban lévő palesztin hivatalokat pedig kor­mányhivatalokként kezelték. Az oda lá­togató államfők a palesztin elvárások­nak megfelelően nem viszik el Izraelbe akkreditált nagykövetüket, autójukon pedig az izraeli zászlót palesztin zászló­ra cserélik.

A palesztin törekvéseket Jeruzsálem de facto kettéosztására intenzív propa­gandakampány kíséri. Ennek célja ket­tős: egyrészt meggyőzni az izraeli közvé­leményt, hogy nem lesz béke, ha Jeru­zsálem nem lehet a palesztin állam fővá­rosa; másrészt meggyőzni a nemzetközi közvéleményt, hogy a palesztinok vallá­si, kulturális, nemzeti és etnikai igénye Jeruzsálemre sokkal megalapozottabb, mint a zsidóké.

Első céljuk elérése érdekében min­den PFSZ-funkcionárius folyamatosan hangoztatja, hogy a fegyveres harc pél­dátlan erővel fog föllángolni, és semmi­féle végső megállapodás nem lehet­séges Jeruzsálem megosztása nélkül. Nem falakkal történő kettéosztásról van szó – hangsúlyozzák -, a város marad­jon egységes és nyitott.

Második céljuk, a Jeruzsálemre tá­masztott igények megalapozása érdeké­ben a palesztinok egészen elképesztő történelmi érveléssel állnak elő. A Palestinian Encyclopedia szerint Jeruzsá­lem arab város, mert első építői, a kánaáni jebuziták, a palesztinok ősei voltak. A jebuziták pedig – úgymond – arab származásúak. A valóságban a jebuzitáknak, akik a mai Irak nyugati, illetve Szíria északi részén éltek, semmi közük nem volt az Arab félsziget nomádjaihoz, akik­nek utódai 1600 évvel később rajzottak ki onnan hódító útjukra. A nemzetközi tömegkommunikációban azzal a hamis állítással is gyakran találkozhatunk, amely szerint Jeruzsálem az iszlám bölcsője is és a régi arab Palesztina fővárosa. (Több mint tíz éve már, hogy Jasszer Arafat Jézus palesztin származá­sáról is informálta a világot.)

Ám valójában a folyamatos arab jelen­lét a városban csak mítosz. 638-ban tör­tént arab meghódítása után a város urai ként hamarosan kurdok, szedzsukok, mamelukok, törökök váltották egymást, akik moszlimok voltak ugyan, de arabok sémiképpen. Ráadásul mindannyian meglepő közönnyel viseltettek a város állítólagos szentsége iránt. Jeruzsále­met 657-szer említi a zsidó Biblia, 154-szer az Újszövetség, de neve a Koránban egyszer sem található. A Templom-he­gyen épített két mecset valóban impozáns mű, de az építők célja elsősorban az volt, hogy a zsidók legendás templo­mának, valamint a Szent Sír templomá­nak fényét túlszárnyalják.

Mit tehet Izrael e Jeruzsálemért folyta­tott politikai, történelmi és vallási dzsihád ellensúlyozására? Izrael javára szolgálnak mindenekelőtt az általa teremtett kész té­nyek: a város zsidó lakossága ma 420 ezer és még a kelet-jeruzsálemi zsidó la­kosság létszáma is fölülmúlja az arabo­két. A város újrafelosztásához tehát több mint 150 ezer zsidót kéne áttelepíteni. A józanul gondolkodók számára az is vilá­gos, hogy képtelenség a „megosztott, de mégis egységes” város ideája. Egységes város nem létezhet két közigazgatással, két rendőrséggel, kétféle törvénnyel és vámrendszerrel. Ha Jeruzsálem a palesz­tin állam fővárosa lesz, ketté fogják oszta­ni. Az izraeliek döntő többsége a város ilyenfajta kettéosztását súlyos szerencsét­lenségnek tartaná. Az arab tömegeket vi­lágszerte arról győzné meg, hogy jó úton vannak Izrael letűnése és az örökébe lépő Palesztin állam vágyképe felé.

*A cikket a Commentary című amerikai folyóirat 1994. szeptemberi száma nyomán rövidített formában közöljük. A szerző, David Bar Ilan, a Jerusalem Post című, angol nyelvű izraeli hetilap szerkesztője.

Címkék:1995-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Két polgármester

Ez az írás a Nagyvázsonyban született, legendás férfiről szól. Fantasztikusan hosszú ideig ült a polgármesteri székben. Meg­választása előtt Ben Gurion...

Jeruzsálem: a tükörképek városa*

A hívők képzeletében Jeruzsálem több volt, mint egyszerű város. Metaforává vált. Neve a szentsé­get és a békét jelképezte - és...

Close