Jóvátétel
Nem sok előrehaladás történt a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány ügyében azóta, hogy januárban utoljára adtunk hírt az alapítvány által szétosztandó 4 milliárdnyi kárpótlási jegy felhasználásának módjáról. (A járadék több mint 4 milliárd – Szombat, 1997. január). Az alapítvány még mindig nem állt föl, noha a kormány – a parlament (egyébként ehhez nem is szükséges) fölhatalmazását bírva – már létrehozhatta volna. Erre azonban valószínűleg csak akkor kerül majd sor, ha az Országgyűlés megszavazza az 1996 novembere óta tárgyalásra váró T/3456. számú törvényjavaslatot „a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról. E törvényjavaslat csak a már sokszor emlegetett 4 milliárd forintnyi kárpótlási jegy szétosztásának elveiről rendelkezik – januári cikkünkben leírtuk ennek részleteit. Az egyetlen újdonság, hogy a javaslat szerint jogutód nélkül megszűnne az 1947-ben fölállított Zsidó Helyreállítási Alap, amelynek fennmaradását pedig a zsidó szervezetek pártolták – mintegy emlékeztetőül a magyar állam egyetemes felelősségére és arra, hogy minden örökös nélkül maradt vagyontárgy a zsidóság e képviseleti szervét illeti és nem a magyar államot. Ugyancsak kifogást váltott ki zsidó részről a tárgyalásra váró törvényjavaslat azon pontja is, amely az alapítvány illetékességébe tartozó, ezután föllelt értéktárgyak, vagyonok ügyét egy külön törvényben kívánja rendezni. „Ha ezeket tényleg a közalapítványnak szánják, miért nem rendelkeznek róla most?” – hangzik az ellenvetés, dr. Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök tájékoztatása szerint a zsidó szervezetek ebbéli véleményüket tudomására hozták az Akar László pénzügyminisztériumi államtitkár vezette kormányküldöttségnek, amely azonban ezt nem vette figyelembe. Előbbiek ezek után az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának és az egyes képviselőknek juttatták el észrevételeiket és feltehetőleg azon igyekeznek majd, hogy valamelyik képviselő révén módosító indítványt is előterjesszenek a részletes vitában.
A közalapítvány vagyonának fedezetéül szolgáló ingatlanok és műkincsek dolgában is csekély előrehaladás mutatkozik. Előbbiek kapcsán beszámoltunk arról (Jóvátétel: a hosszú célegyenes – Szombat, 1996. december), hogy a kormány a szovjet hadsereg által egykor használt ingatlanokat javasolta tárgyalási alapként, amit a zsidó tárgyalófél elutasított. Az elzárkózást látva a kormány most új javaslattal állt elő. Az öt tételből álló újabb listát áttekintve a zsidó tárgyalófél úgy találta, hogy az tárgyalási alapnak elfogadható, és részletes információkat kért az abban felsorolt értékekről. Információink szerint ezen ingatlanok összértéke körülbelül egymilliárd forint.
Ami a közalapítványnak juttatandó műkincseket illeti, a kormány állítólag elkészített már egy ajánlati listát, ám a zsidó szervezetek képviselői közül ezt még senki sem látta. Egyáltalán nem világos a műkincsjuttatás célja – hangoztatta kételyeit dr. Feldmájer Péter. – Az alap céljainak az felelne meg, ha ezek értékesíthető műtárgyak volnának.
Ugyancsak hiányzik a minimális egyetértés a két tárgyalófél között az „induló vagyon” kifejezés értelmezésében – tájékoztatott dr. Szeszlér Tibor, aki a felállítandó kuratóriumban a B’nai B’rith szervezetet képviseli. Feltehető, hogy a kormány értelmezésében e kifejezés az alapítványnak egyszer s mindenkorra juttatandó vagyontömeget jelenti. A zsidó tárgyalófél számára viszont mindez csupán az „első lépcső”. Az alapító okirat szövege erre nem ad egyértelmű választ, minden bizonnyal nem véletlenül.
Ami az alapítvány működését illeti, a napilapokban a Mazsihisz már megjelentetett egy hirdetést a titkárság vezetőjének személyéről, ám a titkárság létszámáról, működési rendjéről dr. Feldmájer Péter még nem tudott felvilágosítást nyújtani. Kis előrelépés, hogy a kormány kiküldte a felkérő leveleket a kuratórium tagjainak, amelyet azok jóváhagyólag vissza is küldtek. A Mazsihisz mellett másodhegedűsi szerepet játszó többi zsidó szervezet részéről fölmerült az igény, hogy a kuratórium székhelye ne a hitközség központjában legyen és az alapítvány apparátusa is független legyen a Mazsihisz hivatali gépezetétől. E javaslatra ellenvetés nem érkezett, amiből dr. Szeszlér Tibor konszenzust vél kiolvasni. Kérdés, mennyire csökkenti ez a Mazsihisz túlsúlyát, amely a kormánnyal folytatott tárgyalásairól a többi zsidó szervezetet változatlanul utólag tájékoztatja (éppúgy, mint a WJRO vezetői a magyar zsidóság képviselőit).
*
A jóvátétel másik „fejezete” a deportálásban, munkaszolgálatban vagy magyar hatóságok kezétől elpusztult áldozatok utáni kárpótlás. Az „életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény értelmében egymillió forint készpénzben részesültek azoknak hozzátartozói, akik 1945 után lettek justizmord áldozatai. Az 1945 előtt legyilkolt zsidók hozzátartozói azonban elpusztított rokonaik után még nem kaptak semmit. Az Alkotmánybíróság e mulasztást pótolni rendeli, így e törvény módosítása napirenden van. Ennek értelmében az áldozatok hozzátartozói (szülő, gyerek, testvér, házastárs) is folyamodhatnak majd jóvátételért. (E körbe tartoznak a Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltak is.) Az ügy technikai feltételei (beadási határidő, a halál igazolásának módja, várakozási idő) még nem egyértelműek – és főként: nem ismeretes a kárpótlás összege. A parlament ugyanis először megvárja majd, amíg benyújtják az igényeket, és csak ezután dönt az erre fordítandó összeg nagyságáról. Dr. Feldmájer Péter – hangoztatva a törvény feletti elvi elégedettségét – itt is mintegy 30 ezer igénylőre számít. Ám ha e szám közel is jár a valósághoz, alighanem az igénylők nagyobb része több elpusztított hozzátartozója után is kér majd kárpótlást – amire a törvény lehetőséget nyújt. A Mazsihisz elnöke – a fent említett egymilliót alapul véve – minden elpusztított rokon után 3400 ezer forint juttatását tartaná méltányosnak (több évre elosztva), 100 ezer forint előleg gyors kifizetése mellett. Ismerve a kormány és a zsidó szervezetek pénzbeni javaslatai közötti szokásos nagyságrendi differenciát, előbbi javaslata valószínűleg legalább egy nullával kevesebbet fog tartalmazni. (Akar László államtitkár lapunk megkeresésére azt üzente, hogy e téma nyilvánosság előtti boncolgatását „most nem tartja időszerűnek”.)
Címkék:1997-03