Jóvátétel

Lassú víz sem mos partot

Nem sok előrehaladás történt a Magyar Zsidó Örökség Közala­pítvány ügyében azóta, hogy januárban utoljára adtunk hírt az alapítvány által szétosztandó 4 milliárdnyi kárpótlási jegy felhasználásának módjá­ról. (A járadék több mint 4 milliárd – Szombat, 1997. január). Az alapítvány még mindig nem állt föl, noha a kormány – a parlament (egyébként ehhez nem is szükséges) fölhatalmazását bírva – már létrehozhatta volna. Erre azonban való­színűleg csak akkor kerül majd sor, ha az Országgyűlés megszavazza az 1996 no­vembere óta tárgyalásra váró T/3456. számú törvényjavaslatot „a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról. E törvényjavaslat csak a már sokszor emlegetett 4 milliárd forint­nyi kárpótlási jegy szétosztásának elveiről rendelkezik – januári cikkünkben leírtuk ennek részleteit. Az egyetlen újdonság, hogy a javaslat szerint jogutód nélkül megszűnne az 1947-ben fölállított Zsidó Helyreállítási Alap, amelynek fennmara­dását pedig a zsidó szervezetek pártolták – mintegy emlékeztetőül a magyar állam egyetemes felelősségére és arra, hogy minden örökös nélkül maradt vagyon­tárgy a zsidóság e képviseleti szervét ille­ti és nem a magyar államot. Ugyancsak ki­fogást váltott ki zsidó részről a tárgyalás­ra váró törvényjavaslat azon pontja is, amely az alapítvány illetékességébe tarto­zó, ezután föllelt értéktárgyak, vagyonok ügyét egy külön törvényben kívánja ren­dezni. „Ha ezeket tényleg a közalapít­ványnak szánják, miért nem rendelkez­nek róla most?” – hangzik az ellenvetés, dr. Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök tájé­koztatása szerint a zsidó szervezetek ebbéli véleményüket tudomására hozták az Akar László pénzügyminisztériumi ál­lamtitkár vezette kormányküldöttségnek, amely azonban ezt nem vette figyelembe. Előbbiek ezek után az Országgyűlés Em­beri Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizott­ságának és az egyes képviselőknek juttat­ták el észrevételeiket és feltehetőleg azon igyekeznek majd, hogy valamelyik képviselő révén módosító indítványt is előterjesszenek a részletes vitában.

A közalapítvány vagyonának fedezetéül szolgáló ingatlanok és műkincsek dolgá­ban is csekély előrehaladás mutatkozik. Előbbiek kapcsán beszámoltunk arról (Jóvátétel: a hosszú célegyenes – Szom­bat, 1996. december), hogy a kormány a szovjet hadsereg által egykor használt in­gatlanokat javasolta tárgyalási alapként, amit a zsidó tárgyalófél elutasított. Az el­zárkózást látva a kormány most új javas­lattal állt elő. Az öt tételből álló újabb lis­tát áttekintve a zsidó tárgyalófél úgy talál­ta, hogy az tárgyalási alapnak elfogadha­tó, és részletes információkat kért az ab­ban felsorolt értékekről. Információink szerint ezen ingatlanok összértéke körül­belül egymilliárd forint.

Ami a közalapítványnak juttatandó mű­kincseket illeti, a kormány állítólag elké­szített már egy ajánlati listát, ám a zsidó szervezetek képviselői közül ezt még senki sem látta. Egyáltalán nem világos a műkincsjuttatás célja – hangoztatta kéte­lyeit dr. Feldmájer Péter. – Az alap céljai­nak az felelne meg, ha ezek értékesíthe­tő műtárgyak volnának.

Ugyancsak hiányzik a minimális egyet­értés a két tárgyalófél között az „induló vagyon” kifejezés értelmezésében – tájé­koztatott dr. Szeszlér Tibor, aki a felállí­tandó kuratóriumban a B’nai B’rith szer­vezetet képviseli. Feltehető, hogy a kor­mány értelmezésében e kifejezés az ala­pítványnak egyszer s mindenkorra jutta­tandó vagyontömeget jelenti. A zsidó tár­gyalófél számára viszont mindez csupán az „első lépcső”. Az alapító okirat szöve­ge erre nem ad egyértelmű választ, min­den bizonnyal nem véletlenül.

Ami az alapítvány működését illeti, a napilapokban a Mazsihisz már megjelen­tetett egy hirdetést a titkárság vezetőjé­nek személyéről, ám a titkárság létszámá­ról, működési rendjéről dr. Feldmájer Pé­ter még nem tudott felvilágosítást nyújta­ni. Kis előrelépés, hogy a kormány kiküld­te a felkérő leveleket a kuratórium tagjai­nak, amelyet azok jóváhagyólag vissza is küldtek. A Mazsihisz mellett másodhegedűsi szerepet játszó többi zsidó szervezet részéről fölmerült az igény, hogy a kurató­rium székhelye ne a hitközség központjá­ban legyen és az alapítvány apparátusa is független legyen a Mazsihisz hivatali gé­pezetétől. E javaslatra ellenvetés nem ér­kezett, amiből dr. Szeszlér Tibor kon­szenzust vél kiolvasni. Kérdés, mennyire csökkenti ez a Mazsihisz túlsúlyát, amely a kormánnyal folytatott tárgyalásairól a többi zsidó szervezetet változatlanul utó­lag tájékoztatja (éppúgy, mint a WJRO ve­zetői a magyar zsidóság képviselőit).

*

A jóvátétel másik „fejezete” a deportá­lásban, munkaszolgálatban vagy magyar hatóságok kezétől elpusztult áldozatok utáni kárpótlás. Az „életüktől és szabad­ságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló tör­vény értelmében egymillió forint kész­pénzben részesültek azoknak hozzátarto­zói, akik 1945 után lettek justizmord ál­dozatai. Az 1945 előtt legyilkolt zsidók hozzátartozói azonban elpusztított roko­naik után még nem kaptak semmit. Az Al­kotmánybíróság e mulasztást pótolni ren­deli, így e törvény módosítása napiren­den van. Ennek értelmében az áldozatok hozzátartozói (szülő, gyerek, testvér, há­zastárs) is folyamodhatnak majd jóvátéte­lért. (E körbe tartoznak a Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltak is.) Az ügy technikai feltételei (beadási határidő, a halál igazolásának módja, várakozási idő) még nem egyértelműek – és főként: nem ismeretes a kárpótlás összege. A parla­ment ugyanis először megvárja majd, amíg benyújtják az igényeket, és csak ez­után dönt az erre fordítandó összeg nagy­ságáról. Dr. Feldmájer Péter – hangoztat­va a törvény feletti elvi elégedettségét – itt is mintegy 30 ezer igénylőre számít. Ám ha e szám közel is jár a valósághoz, alig­hanem az igénylők nagyobb része több elpusztított hozzátartozója után is kér majd kárpótlást – amire a törvény lehető­séget nyújt. A Mazsihisz elnöke – a fent említett egymilliót alapul véve – minden elpusztított rokon után 3400 ezer forint juttatását tartaná méltányosnak (több év­re elosztva), 100 ezer forint előleg gyors kifizetése mellett. Ismerve a kormány és a zsidó szervezetek pénzbeni javaslatai közötti szokásos nagyságrendi differenciát, előbbi javaslata valószínűleg legalább egy nullával kevesebbet fog tartalmazni. (Akar László államtitkár lapunk megkere­sésére azt üzente, hogy e téma nyilvános­ság előtti boncolgatását „most nem tartja időszerűnek”.)