Joszi Beilin offenzívában

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Izrael

Lapunkban már többször írtunk Joszi Beilin izraeli külügyminiszter-helyettesről, aki alapjaiban támadja az Izrael-diaszpóra kapcsolatok egész intézményrendszerét és azok radikális átalakítását szorgalmazza. A Jewish Chronicle című angliai zsidó lap most arról számol be, hogy Beilin ismét sürgette a Cionista Világszervezet (WZO) és annak pénzügyi ágazata, az Israel Bond fel­oszlatását. „Létesítsünk ehelyett pénzügyi és beruházási szolgáltató-központokat, amelyeket a Beit Jiszrael (a Beilin által a WZO helyett javasolt új intézmény – a szerk.) finan­szírozna, így mozdítva elő a beruházásokat Izraelben” – mondta Beilin. Az ügyben sokat támadott külügyminiszter-­helyettes jelenleg befolyásos amerikai zsidó vezetők „meg­dolgozásával” foglalkozik. Az amerikai zsidó szervezetek évi kongresszusán Denverben önkéntesek osztogatják Beilin tervezetét. E terv első szakasza az volna, hogy kísér­letképpen ezer diaszpórabeli fiatalt visznek izraeli láto­gatásra és e „pilot project” eredményétől függően e látogatásokat tömegessé tennék. Beilin kampányjelszava: „Számoljunk meg minden zsidót, mert minden zsidó számít.” Jehiél Leket, a Szochnut igazgatója erre azt nyi­latkozta: „Aki azt állítja, hogy zsidó fiatalokat Izraelbe vinni új ötlet, az viccel.”

Simon Peresz válasza

A Szocialista Internacionálé budapesti értekezletén Si­mon Peresz képviselte az Izraeli Munkapártot. Láto­gatása alkalmából sajtóértekezletet tartott, melynek során munkatársunk Joszi Beilin javaslatairól kérdezte őt. Simon Peresz válasza:

– Nem világos számomra, hogy ez az „átalakítás” mit jelent. A javaslatokból egyelőre csak az új neveket és a szlogeneket látom. De alapjában véve nem hiszem, hogy ez megváltoztatná a kapcsolatokat Izrael és a diaszpóra között. Változtatnunk kell majd az együttműködés eddigi elemein. Új feladatok, új kihívások vannak előttünk, de ezekre is a régi szolidaritás szellemében kell válaszolnunk.

Címkék:1995-01

[popup][/popup]