Szombat előfizetés 2017

Játék a számokkal

Írta: (vadász) - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 Kísérlet a zsidó kényszer-munkaszolgálat újraértékelésére

  • Hűnye a nemjóját, ez a nadrág éppen megfelelne nekem mondta Szajlai szakaszvezető Kisvárdán 1942 telén az egyik munkaszolgálatosnak, aki csomagban érkezett téli szövetből készült utolsó ruhadarabját viselte, amikor a 481-es különleges munkásszázad felsorakozott.
  • Megveszem, vagy kap helyette másikat, ami passzentos lenne magának.
  • Nem akarom elcserélni, sem eladni, szakaszvezető úr mondta a munkaszolgálatos, civilben középiskolai tanár. Hozzászoktam, jó meleg, semmi sem pótolná.
  • Hát hisz én várhatok – vont vállat a szakaszvezető – Ukrajnában majd lehúzom magáról.

A Szajlai szakaszvezetővel lefolytatott indulatmentes hajdani párbeszéd akkor jutott eszembe, amikor a Magyar Nemzet február 20-i számában elolvastam „A magyar munkaszolgálat” című írást. Stark Tamás, Szabó Péter, Szakály Sándor történészek cikkükben azt a célt tűzték maguk elé, hogy a háború alatti honvédelmi munkaszolgálatot új megvilágításba helyezzék. Bizonyítani igyekeztek, hogy a korabeli kutatók, s kiváltképp a túlélők erősen túloznak.

A Magyar Nemzet szerzői tudóshoz méltó tárgyilagosság helyett szépítenek. Ezt azzal kezdik, hogy kimutatják: a háború első másfél évében a hadra kelt hadsereg sokkal több katonája és tisztje halt meg, mint munkaszolgálatos. Arról azonban hallgatnak, hogy a társadalomban mennyivel kevesebb zsidó férfi volt, mint a többi felekezethez tartozó, így kevesebben kényszerültek munkaszolgálatra is. Majd így folytatják:

Úgy véljük, ezen adatok birtokában nem illethetjük a ’népirtás’ vádjával a honvédség vezetőit, a hadsereg parancsnokait… Á szerzők látszólag kritikusan folytatják: Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne történtek volna törvénytelenségek, megengedhetetlen cselekedetek a munkaszolgálatosokkal szemben… A katonai vezetés egyébként a tudomására jutott bűncselekményeket, szabályzattal ellentétes cselekedeteket kivizsgálta és megtorolta, nemcsak Nagy Vilmos honvédelmi miniszter idején!”

A valóság: sok tízezer súlyos atrocitás történt parancsnokok utasítására, vagy tudtával, ezreket vertek agyon, fagyasztottak meg szándékosan, éheztettek halálra, vagy lőttek le, és alig akad rá példa, hogy e bűntetteket mint szabályzattal ellentétes cselekedeteket számon kérjék.

Nehéz elfogadni azt a magyarázatot, hogy a munkaszolgálatosok sorsának újraértékelése valamiféle nemzeti érdekeket szolgálna, javítaná Magyarország második világháborús szerepének megítélését a nemzetközi közvéleményben.

A cikkírók viszont indokoltan emelik ki ezt a talán valóban nem eléggé ismert körülményt, hogy a német megszállást követően néhány emberséges századparancsnok, tiszt jóvoltából, mint amilyen Reviczky Imre alezredes volt munkaszolgálatos behívót kapott férfiak nagy számban menekültek meg a deportálástól.

Á tudós szerzők saját számításaiknál is tévednek. Közzéteszik, hogy a Honvédelmi Minisztérium veszteségi alosztályának 1943. évi kimutatása szerint 23 308 embert* vesztettek a munkaszolgálatos alakulatok, 1944-ben pedig a hadműveletek során és a bori bányákban tízezrét, így a Magyar Nemzetben megjelent írás szerint 1944 novemberéig az összes meghaltak száma mégis 25 ezer! Arról nem esik szó a „történelmi tények” felmutatása során, hogy mi történt 1944. november után. A Kozma utcai temetőben található exhumált munkaszolgálatos tömegsírok közül csupán a Kőszegről elhozottakéban kétezer mártír nyugszik.

Végezetül: arról, hogy 1944 márciusát, a német megszállást követően kis, vagy nagy létszámban voltak-e a sok-sok ezer munkaszolgálatost halálba küldők Borban, Cservenkán, Kiskunhalason, Abdán, Ágfalván, Balfon, Fertőrákoson és másutt, aligha lenne érdemes találgatásokba bocsátkozni. Sokkal inkább arról, hogy még kis, vagy nagy létszámban jelentkeznek-e olyan történészek, akik öt évtized múltán könnyű tollal kívánják új módon magyarázni történelmünk tragikus korszakának immár mindörökre jóvátehetetlen eseményeit.

(vadász)

* Nagybaconi Nagy szerint a 200 000 embert számláló 2. hadseregből mintegy 60-70 000 maradt meg, az 50 000 munkaszolgálatosból pedig mindössze 5000-6000.

 

Címkék:1992-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Magyar tüzérek a Közel-Keleten

Olvasóink közül legtöbben, ha a közel-keleti harcokról van szó, az utóbbi évtizedek konfliktusaira gondolnak, s mivel ezekben Magyarország nem vett...

Izrael Állam és a soá

„Zákhór - ál tiskáh” - „Emlékezz - ne felejts” - az Egyiptomból csak éppen kiszabadult zsidó népet megtámadta Amálék, orvul,...

Close