Szombat előfizetés 2017

Izraelben tanuló diákok:

Írta: Archívum">Archívum - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kevesebbet kell magolni és már nem félünk”

AZ ÖBÖL-HÁBORÚ okozta kényszerpihenőben hazalátogató, Izraelben tanuló magyar diákokkal beszélgetek. Vidámak, napbarnítottak, meglátszik rajtuk az ország levegője. Ez a kényszervakáció izgalmakkal, feszültségekkel teli. A hadiesemények hírhullámai hol reményeket, hol újabb aggodalmakat keltenek.

Csillával és Zolival a Náámán nevelőintézetről beszélgetünk. Ott végzik a középiskola első osztályát. A kamaszkor mindenütt ugyanolyan szép, de gyötrelmes és vívódással teli. Ebben a korban otthagyni a szülői házat és elindulni egy másik országba, kockázatos vállalkozás még akkor is, ha ezt az országot Erec Jiszráélnak hívják.

Ivritül kezdjük a társalgást, de így nehézkesen döcög. Mindössze néhány hónap után még az úgynevezett könnyű ivrit sem könnyű.

A Náámán gyermekfalu, melyet cseh zsidók alapítottak négy évtizeddel ezelőtt, három kibuc, a Kfár Masaryk, az Éin Hamifrác és a Jaszúr körzetében. Ezek a kibucok patronálják a Masaryk Intézetet, melyben a kibuctagok gyerekei mellett a világ különböző részeiről érkező gyerekek tanulnak; a kötelező tantárgyakon kívül önképzésre is van lehetőségük: laboratórium, számítógépek, képzőművészeti és zeneterem áll a rendelkezésükre, de jeleskedhetnek a különféle sportokban is. Ez az intézet sokban hasonlít a világ legtöbb hasonló intézetéhez, de egy dologban különbözik tőlük, ez pedig a nevelőszülői rendszer.

– Nem volt könnyű megszokni – mondja Csilla -, bár én egy rendkívül rokonszenves családot látogatok. A „nevelőanyám” marokkói származású szabra, a „nevelőapám” már másodgenerációs az országban.

Az estéket velük töltöm, beszélgetünk, tévézünk, játszunk. A „nevelőszülők” kiválasztását alapos munka előzi meg. Tanuljuk a nyelvet, közben internátusi nevelőink megismernek bennünket. A gyermekek egyéniségének megfelelően hozzák létre a kapcsolatokat a családokkal.

– A folyamat azért nem zökkenőmentes – kapcsolódik a beszélgetésbe Zoli.

– A gyerekek a kibucélet lényegét, a közösségi emberré válást tanulják – szól Csilla édesapja.

Csilla eleven, vidám teremtés, míg Zoli befelé fordulóbb, komolyabb, nehezebben oldódó.

– „Nevelőszüleim” idősebb, Magyarországról elszármazott zsidók – folytatja Zoli. – Otthon csak magyarul beszélnek. Szerettem volna olyan emberekhez kerülni, akikkel gyakorolhatom az ivritet, megismerhetek új szokásokat, ízeket. Ehelyett magyarul diskurálunk, a tányérban gulyás gőzölög, Új Keletet olvasnak. Egyszóval túlságosan otthon vagyok, és ez nem jó…

Kaland, élmény, változatosság. A háttérben gondoskodó kezek, nem hivalkodó szeretet. A családok látszólag nem mutatnak különösebb igyekezetet, megy minden a maga útján, mintha mi sem történt volna, csak éppen egy magyarországi kisdiák ül az asztaluknál. Egy kis legény vagy leány, aki egy kicsit feszeng, talán azt sem tudja, hogy mit keres itt, hiszen a szülei küldték ide, de akivel mégis, mégis közös ügyeik vannak.

Az izraeli iskola légköre egészen más, mint az európaiaké. Talán az „athéni iskolával” rokonítható, ahol a tanító barát, pajtás is volt egyben. A zsidó intellektus azért fejlődhetett ki annyira, mert nem nyomták el sem otthon, sem pedig az iskolában. Bizonyos „hücpeséggel”, szemtelenséggel kevert vitatkozó kedv megengedhető. A ficánkoló vad csikókat úgyis betörik hamarosan: tizennyolc éves korukban bevonulnak. A katonai kiképzés kemény, az életveszély valódi. Egy 18-20 éves fiatal már felelősséggel tartozó felnőtt, aki tudja, mit, miért tesz.

De térjünk vissza kis barátainkhoz, azokhoz a pesti gyerekekhez, akik Izraelben akarnak gyökeret verni.

– Hogy tetszik az izraeli iskola? – kérdezem.

A szemek felcsillannak. Egyöntetű a lelkesedés.

– Möcuján! – ami ivritül annyit tesz, hogy kitűnő.

– Kevesebbet kell magolni – magyarázza Zoli. – Az órákon megvitatjuk az anyagot, amit így szinte észrevétlenül megtanulunk. Én például jobb tanuló vagyok, mint Budapesten voltam, sőt matematikából olyan jó eredményeket értem el, hogy egy osztállyal feljebb kerülhettem.

Az eredmény látványos. Aki az órán megtanulja az anyagot, annak több a szabadideje. A versenyben annak van nagyobb tisztelete, aki tud, aki bátor és aki helytáll. A tanár sem nem isten, sem nem bálvány, de nem is „diktátor”. A cél a demokráciában és a demokráciával élni tudó erős kritikai érzékkel rendelkező ifjúság felnevelése. Ezek a fiatalok éppúgy helytállnak majd a hivatalban, a katedrán, a traktor nyergében vagy a műtőasztalnál, mint a harcmezőn.

*

Sokan tanulnak tovább Tel-Aviv, Jeruzsálem vagy Haifa felsőoktatási intézményeiben. Közéjük tartozik Adrien és Ádám is. A tel-avivi egyetem előkészítő tanfolyamán tanulnak a Szochnut ösztöndíjasaiként. Mindketten közgazdasági szakra készülnek, Adrien az idegenforgalomban, Ádám a bankszakmában akar majd elhelyezkedni. Az előkészítő tanfolyamon héber és angol nyelvet, algebrát, történelmet és közgazdasági ismereteket tanulnak. Helyzetük most valahol a turistáé és az új bevándorlóé között van. Kétszer kétágyas lakásokban laknak az egyetemi kollégiumban. Adrien szobatársa egy etióp kislány, akitől sok érdekeset tudott meg az ottani zsidóságról. Saját konyhájukban főznek. A havi zsebpénz ötvenkét sékel. Adrien egy jaffai magyar étteremben vállalt munkát, hogy a zsebpénzét kiegészítse. Sportolási és szórakozási lehetőségük van az egyetemen belül is, de ezt inkább a jómódú tengerentúli diákok pénztárcájá­hoz méretezték. Az uszodajegy például nyolc sékel, vagyis négy dollár. Az atlétikai terem használata viszont ingyenes. Ádám futni jár, sokat focizik, pingpongozik. Az egyetem területén belül levő szupermarketek drágábbak, mint a városiak. A kispénzű diákok ezért inkább a távolabbi, de jóval olcsóbb Karmel-piacot keresik fel.

Az egyetem és a kollégium Rámát Aviv hangulatos lakónegyedeinek tőszomszédságában található, nem messze a tengerparti úttól, ami egyenesen fut észak felé Natanja és Haifa irányában. A magasabban levő ablakokból jól látható a tenger.

– Reggel negyed kilenckor kezdődik a tanítás. Bizonyos napokon csak délig, máskor este hétig is eltart. Sokat tanulunk, s mivel az anyagi lehetőségek korlátozottak, nem nagyon járunk el, így minden energiánkat a tanulásra fordíthatjuk – mondja a 19 éves, szőke, kék szemű Adrien. A nagyapjától tudom, hogy nem akart hazajönni, még a fenyegető háború közeledtének hírére sem, amíg az izraeli rokonok fel nem tuszkolták egy Budapestre induló repülőgépre.

– Nem volt jogunk otthagyni őket! – kiáltja Ádám. – A tisztesség azt diktálta volna, hogy a bajban is vállaljuk velük a sorsközösséget. Az édesanyám könyörgött, fenyegetett. „Válassz az anyád és Izrael között” – hallottam a vonal túlsó végéről. Mit tehettem volna? Őbennük még a negyvennégyes reflexek működnek. Nem tudják elképzelni, hogy létezik egy ország, ahol a zsidó ember már nem fél.

Magén István

Címkék:1991-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az antiszemitizmus veszélye Magyarországon

HADD KEZDJEM AZZAL, hogy felidézek egy esetet, amely a közelmúltban valósággal kettészakította a magyar értelmiséget, és meglehet, hogy a magyarországi...

Kiknek a sérelmeit orvosolják?

Interjú Tütős Sándorral, a Kárpótlási Hivatal elnökével A Kürt utca 6-ban, a VII. kerületi rendőrkapitányság helyén, 1990. október 15. óta...

Close