Izrael nem adja a Golán-fennsíkot

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. július 22. Az izraeli kormányfő nem hajlandó az 1967-ben megszállt Golán-fennsíkról való kivonulás követelményét elfogadni még a béketárgyalások előtt, amint azt a szíriai elnök elvárná – jelentette szombaton a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

  Ehud_Olmert_israeli_prime_minister  
  Ehud Olmert, Izrael miniszterelnöke  

“Amikor a szíriai elnök azt mondja, hogy Izraelnek vállalnia kell, hogy visszavonul az 1967. június 4-i vonalak mögé, akkor előzetes feltételt szab” – utasította el Damaszkusz követelését Ehud Olmert miniszterelnök, kijelentve: “Nem tudok ilyen kötelezettséget vállalni egy tárgyalási folyamat megkezdése előtt”. Olmert megerősítette, hogy országa közvetlen tárgyalásokat akar az arab országokkal, szemben azzal, amiről Szíria beszél.

Bassár el-Aszad szíriai elnök kedden sürgette az izraeli vezetőket: világosan nyilvánítsák ki békeakaratukat azzal, hogy garanciákat adnak “földünk teljes visszaadására”. Szólt továbbá – közelebbi megjelölés nélkül – egy “harmadik országról”, amely hetek óta azon munkálkodik, hogy közelítse egymáshoz Izrael és Szíria álláspontját a kettejük közötti békefolyamat felélesztése érdekében. Jelezte, hogy hazája küldöttet meneszthetne a szóban forgó, közvetítést bonyolító országba, ahol az találkozhatna Izrael megbízottaival. “Ez a legtöbb, amit tehetünk” – fűzte hozzá.

Szíria és Izrael béketárgyalásait 2000 januárjában fagyasztották be. Damaszkusz az 1967-ben Izrael által elfoglalt, majd 1981-ben törvénnyel csatolt Golán-fennsíkot akarja visszaszerezni. Június 9-én Olmert arra biztatta Aszadot, hogy tárgyaljanak egymással közvetlenül, “bárhol, ahol akarja”.

(Forrás: Origo)

[popup][/popup]