Izrael lemond Jeruzsálem egy részéről?

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Népszabadság

2007. október 17. Matty Stern négynapos közel-keleti körútja harmadik napján Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel tárgyalt Condoleezza Rice. Az Egyesült Államok külügyminisztere ma ismét az izraeli és a palesztin vezetéssel találkozik, majd Londonba repül, ahol II. Abdalláh jordániai uralkodót próbálja megnyerni az új békekezdeményezésnek.

   
  Mahmud Abbasz  

Mahmud Abbasz palesztin vezetővel tartott közös sajtóértekezletén Rice azt mondta: – Az Egyesült Államok nemcsak a palesztinok és az izraeliek, hanem a Közel-Kelet jövője és az amerikai érdekek szempontjából is abszolút szükségesnek tartja a palesztin állam megalakítását – jelentette ki a külügyminiszter.

Egyiptomi kollégája azonban azzal fogadta, hogy szerinte meg kellene fontolni a november végére Maryland állam fővárosába, Annapolisba összehívott békekonferencia elhalasztását. A palesztinok ragaszkodnak hozzá, hogy már a konferencia előtt elkészüljön a záróokmány szövege, amely rögzíti az elmúlt hatvan évben elmenekültek – és a palesztin szándék szerint leszármazottaik – visszatérésének jogát, illetve Jeruzsálem megosztásának elvét. Máskülönben el sem akarnak utazni Annapolisba.

   
  Ehud Olmert  

Az izraeliek csak a tág körvonalakat akarják előre meghúzni, és a részleteket később kétoldalú tárgyalásokon intéznék el – immár külső békebírók nélkül. Ehud Olmert szerint nincs szükség előre megírt záróokmányra, a konferenciának anélkül is lenne értelme. Izrael azonban komoly engedményekre is kész a béke érdekében: a kormányfő hétfőn először utalt arra, hogy nem feltétlenül ragaszkodnak Jeruzsálem arab külvárosainak ellenőrzéséhez. Ez nem áll távol a megosztott főváros elvének elfogadhatóvá nyilvánításától.

Hotváth Gábor

 

[popup][/popup]