Izrael földje eladó?

Az izraeli főállamügyész, Meni Mazuz, a minap törvénytelennek nyil­vánította a KKL évtizedek óta köve­tett politikáját, melynek alapján a földjeit kizárólag zsidóknak adja el.

A probléma az, hogy a KKL (Keren Kajemet Lejiszrael – Zsidó Nemzeti Alap) tu­lajdonában lévő területek több mint fele úgy került a birtokába, hogy kisa­játították az 1948-as függetlenségi há­ború palesztin menekültjeinek földjét.

A KKL a földeket 1949-1950-ben szerezte meg. Ugyanis az akkori mi­niszterelnök, Dávid Ben-Gurion kez­deményezte, hogy a frissen megszer­zett területeket adják oda a ZSNA-nak, hogy minden, a palesztin mene­kültigények ügyében érkező nemzet­közi nyomást megakadályozzanak. Az első tranzakciókat az akkori főállamü­gyész, Jakov Simson Sapira vélemé­nye ellenére hajtották végre, akinek kétségei voltak az ügylet legalitását il­letően.

A földek felvásárlása szünetelt, amikor a KKL kifogyott a pénzből. A „milliós tranzakciót” az elmúlt évek­ben sokan vizsgálták és kutatták, töb­bek között a Haifa Egyetemen oktató dr. Arnon Golan, a jeruzsálemi Schechter Intézetben tanító dr. Michal Oren, és a Bar-Ilan Egyetem tanára, Yossi Katz professzor.

1961 óta az állam a KKL-földeket az Izraeli Földhivatalon keresztül igazgatta. Mostanáig kizárólag zsidók vehettek részt a KKL-földek eladási tenderén, ám 2005 elején Meni Mazuz főállamügyész úgy döntött, hogy a földhivatal nem folytathatja tovább politikáját, mert diszkriminálja a nem zsidókat. A Ha’aretz értesülései sze­rint a KKL és az állam előrehaladott tárgyalásokat folytattak azért, hogy a KKL-t kivonják a földhivatal hatáskö­re alól, s a KKL saját hatókörében in­tézhesse az eladásokat. Mazuz a leg­felsőbb bírósághoz érkezett számtalan petíció és az államügyészség azon ál­lásfoglalása után döntött, mely szerint a KKL politikáját a legfelsőbb bíróság úgyis diszkvalifikálni fogja.

A KKL-ES KÉK DOBOZ HISTÓRIÁJA

A KKL-t 1901. december 29-én, a Bá­zelben összeülő V. Cionista Világ- kongresszus döntése nyomán alapítot­ták. Az eredeti cél az volt, hogy pénzt gyűjtsenek a világ zsidóságától azért, hogy földet vegyenek Palesztinában. A KKL százezres nagyságban helye­zett el világszerte „kék dobozokat”, hogy abba gyűjtsék össze a pénzt. Nem a KKL volt az egyetlen szerve­zet, amely pénzt gyűjtött a palesztinai földvásárlásra. Ám az 1936-1939 kö­zött lezajló arab fölkelés nyomán más vásárlók – félvén az arabok megtorlá­sától – felhagytak ezzel. A KKL viszont 350 ezer dunamról – 1 dunam = 0,25 acre, 1 acre <angol hold) = 0,46 hektár vagy 0,703 kát.hold – 940 ezer dunamra növelte a földjei számát 1948-ra. Az állam létrejötte után – Oren szerint – „a KKL éppen elvesz­tette létalapját… Az volt az érzésük, hogy elvégezték a piszkos munkát, és többé nincs szükség rájuk. Sokan azt mondták, hogy mivel létrejött az ál­lam, nem helyes az, hogy külföldi zsi­ dók diktálják, mit csináljanak Izrael­ben. Mások, főleg a jobboldalon, a KKL-t meg akarták szüntetni, mert a Mapai-Munkapárt establishment ha­talmi központját látták benne.” Még Ben-Gurion is a megszüntetés mellett foglalt állást, ám egy váratlan ese­mény megváltoztatta elhatározását.

1948. december 18-án Ben-Gurion Yosef Weitzet, a KKL földosztálya igazgatóját sürgős megbeszélésre hívta magához. Hat nappal korábban ugyan­is, az ENSZ közgyűlésén, az izraeli föl­dek helyzetét vizsgálva meghozták az ún. 194-es határozatot, amely szerint „azoknak a menekülteknek, akik vissza akarnak térni otthonaikba és békében kívánnak élni a szomszédaikkal, meg kell engedni, hogy a legkorábbi megva­lósítható időpontban megtegyék ezt”. A határozat aggodalommal töltötte el az izraeli vezetőket, hiszen sok menekült jelent volna meg, visszakövetelve tulaj­donát.

Abban az időben Izrael kb. 3,5 mil­lió dunam olyan elhagyott földet birto­kolt, amely korábban palesztinoké volt. Ben-Gurion azt gondolta, hogy ezek a földek – melyek Izrael területé­nek egyhatodát képezték – nagyon fontosak az állam fennmaradása érde­kében. Ám azt is gondolta, hogy a föl­dek egyszerű kisajátítását – válaszként az ENSZ határozatra – provokációnak értelmeznék. Az egyedüli megoldás az volt, hogy amilyen gyorsan csak lehet, zsidó magánkezekbe adják a földeket. A másik megfontolást az képezte, hogy az államnak nem volt pénze, míg a KKL-nek igen. Úgyhogy Ben-Guri­on azt mondta Weitznek, hogy a kor­mány úgy döntött, az „elhagyott föl­dekből” egymillió dunamot elad a KKL-nek, alacsony áron. Izrael állam történetének legnagyobb ingatlan-tran­zakciójára egy három nappal későbbi találkozón került rá a „pecsét”. Itt, Ben-Gurionon és Weitzen kívül jelen volt még a KKL főnöke, Avraham Granot, Eliezer Káplán pénzügymi­niszter és a Jewish Agency települési osztályának vezetője, Levi Eshkol.

11 millió izraeli fontért a KKL-é lett kb. egymillió dunam teljes tulajdonjo­ga, melyek a jeruzsálemi korridoron, a déli, tengerparti körzetekben, a Kar­mel délkeleti részein és a galili föld­nyelven helyezkedtek el. A találkozón Weitz és Granot felvetette az ügylet törvényességének kérdését, ám Ben-Gurion dühös lett, és kijelentette, hogy a két opponáló a brit mandátum terminusaiban gondolkodik, és még mindig nem értették meg azt a sürgős politikai és biztonsági igényt, hogy ezeket a földeket betelepítsék. Weitz és Granot nem elégedtek meg a vá­lasszal, és azt mondták, tartanak attól, hogy az arab tulajdonosok majd beperlik őket. Ekkor ígéretet kaptak arra nézve, hogy az állam megvédi őket ezektől. A történész Golan megjegyzi: a tranzakció úgy valósult meg, hogy Sapira főállamügyész ellenezte.

KORAI PROBLÉMÁK

„A probléma az volt, hogy az akkori törvény nem tiltotta meg a kormány­nak, hogy az eredeti tulajdonosokkal való egyezség hiányában eladják a földeket” – mondja Golan. Ám a prob­léma megoldódott, a fejlesztési ható­ság és a távollévő tulajdon törvénye segítségével. Az első „milliós tranzak­ció” sikerei után a vezetők és a KKL további tranzakciókat terveztek. Ténylegesen kb. negyedmillió további dunam földet transzferáltak a KKL tu­lajdonába. Praktikus oka az volt ennek – mondja Oren -, hogy a KKL-nek el­fogyott a pénze, de a másik ok az volt, hogy „az állam úgy látta, a nemzetkö­zi nyomástól való félelem nem volt olyan megalapozott, amint hitték.” Yehiel Leket, a KKL igazgatói taná­csának jelenlegi elnöke viszont azt ál­lítja, hogy a területeket az akkori pia­ci árnak megfelelően vették meg. „Nincs egyetlen olyan dunam sem, melyért ne fizettük volna le az utolsó pennyt. ” Golan megjegyzi, hogy a föl­dekért fizetett pénz közelített az akko­ri piaci értékhez.

AZ IZRAELI TERÜLET KRÉMJE

1960-ban a KKL és az izraeli kor­mány aláírt egy megállapodást, mely szerint létrehozzák az Izraeli Földhi­vatali. Az egyezmény szerint a KKL az összes állami földön lévő erdőért viseli a felelősséget, míg a földhivatal magukat a földeket „igazgatja”. Ez az izraeli földek 93 százalékát foglalta magában, beleérte az állami földeket, a KKL-földeket és a fejlesztési hatósághoz tartozó földeket. A fejlesztési hatóságot azért hozták létre, hogy ke­zeljék azokat a területeket, amelyek 1948 előtt palesztinokéi voltak és nem adtak el a KKL-nek.

A KKL, amely a földek 13 százalé­kát birtokolja, megkapta a jogot arra, hogy a földhivatal igazgatótanácsa fe­lét a saját embereivel töltse ki, és a bi­zottságaiba is az államéhoz egyenlő mértékben delegál tagokat. Az évek során sokan azt mondták, hogy a KKL túl nagy jogot kapott, de olyan értékes területek voltak (és vannak) a birtoká­ban, hogy végül nem foglalkoztak ezekkel a felvetésekkel. Ugyanis szin­te az összes KKL-föld az ország köze­pén és északi részén helyezkedik el, míg az állami földek 60 százaléka a Negevben, a Golan-fennsíkon és az Aravában. Pl. az ország középső vidé­kein a KKL az állami földek kb. 40 százalékát birtokolja, míg Izrael há­rom legnagyobb városban az általuk birtokolt területek legalább a földek 30 százalékát teszik ki.

Dr. Michal Oren megjegyzi: a fontos területeken a KKL-t biztosították, hogy jobb földeket kap, mint amelyek állami kézen maradnak. „A KKL min­dig tudta, hogyan válassza ki a letele­pülésre és mezőgazdasági munkára le­galkalmasabb területeket, la créme de la créme… Az államnak pedig marad­tak a műveletlen és sziklás területek.”

Amiram Barkat cikke (Ha’Aretz) alapján

Novák Attila